Pöttyös napok

Bálint, bátyám legkisebb gyermeke költözött be hozzám pár napra, bárányhimlősen.
Nem szeretem ezt a betegséget, mert a pöttyökkel, a négy fal közé van az ember szorítva.
Emlékszem gyerekkoromban irigyeltem tesómat, amiért a leckéjét délután nem kellett megcsinálnia, mivel a tünetek jelentkeztek testén, és ez ugye azt jelentette, számára elmarad a másnapi tanítás. Én meg görnyedtem az asztal fölött, körmöltem a házi feladatot, duzzogtam, pufogtam… Igazságtalannak tartottam a helyzetet, amely pár órával később mégsem volt annyira igazságtalan. Fürdésnél már rajtam is ott éktelenkedtek a jelek. Így kettesben maradtunk otthon, illetve, mi meg a pöttyeink.
Egy lakóparki lakás kevés Bálint energiaforrásának lemerítésére, ezért fordulhatott elő, hogy egyik reggel 7h-kor megállt szobám ajtaja előtt, és azonnal nekem szegezte a kérdést:

-„Nem játszunk valamit közösen?”
-„Neked is jó reggelt. Pont ez a kérdés fogalmazódott meg pár perce a fejemben nekem is.” -mondtam két ásítás között, csipás szemekkel.
Unalom ellen, a parkettán hasalva először puzzlet raktunk. Verdásat, az nagy sláger. A két fiú szobájának falán is a főhősök megfestett portréi találhatók. Bálinténál Matuka figyel, aki állítása szerint olyan, mint a papa. „Öreg, rozoga, de mi így szeretjük.”- mondta.
Ez a kis kölök egyébként iszonyú nagy dumás. Nyáron, amikor szüleimmel vonattal utazott mind a három gyerek, apámnak pisilnie kellett, Bálint felpattant az üléséről, kézen fogta a nagypapát, mondván, ő megmutatja hova is kell vizelni. Mikor odaértek, a gyerek kinyitotta az ajtót, várt egy keveset, aztán bátorítás gyanánt odavetette az „öregnek”:
-„Na papa, vedd elő a lompost”.
Otthon sosem beszélünk így, főleg nem a lomposról… oviba nem igazán szeret járni, ezért fogalmunk sincs, honnan gyarapítja szókincsének eme tárházát.
Előkerültek ferrari autóim is. Autópálya híján apró kövekből építettünk utat, szlalom pályát, alagutat, tehát következhetett az ügyességi verseny… azt követően kipróbáltuk, na jó nem csak próbáltuk, hanem gyakoroltuk is hogyan lehet küszöbön átugratni matchboxokkal. Az autók megérkezésének szerepe itt is olyan fontos volt, mint a tornászoknak a gyakorlatsor végén beleállni az ugrásba.
-„Társasozzunk!” Toy storys „képregény” féleséget, még a Jézuska hozta, de azóta is nagy sláger. Felállítottuk a táblát, elhelyeztük a korongokat, a bábukat… sehol a dobókocka.
-„Nem kérsz a fölötted lakótól? Dvd-ét is adott nekem kölcsön, biztosan van dobókockája is a kislánynak.”
-„Nem megyünk mindenért a szomszédba, csinálni fogunk!” Ööö, ez egy picit elhamarkodott mondat volt részemről… hogyan is készítettünk valami hasonlót még az oviban?
Liszt, víz, só…gyúrás…puha a tészta…még egy kicsi liszt, gyúrás… sütés… és kész. A végén konstatáltam, az óvodai példány is valami hasonló lehetett, nem sokat fejlődtem.
Hihetetlen gellerekkel dobáltuk a számokat, mivel a kocka élein "apró" göcsörtös dudorok jelentkeztek, aminek előnye: a csalás gondolata sem merülhetett fel bennünk! Tisztességes játék, egyenlő feltételek.
Ha már a lisztezésben ennyire belemélyedtünk, sütöttünk is.
Fánk mindenhol van, kicsi, kerek, nagyobb, lyukacsos, pufók, kerekded, keskeny szalag formájú, spirálos, csavart.

-„Ez amerikai fánk lesz, oké?” Próbáltam felvágni a gyerek előtt, de nem hoztam lázba.
-„Ha olyat akarsz enni, rendben” - húzta fel szemöldökét. -„De te kóstolod meg először” - folytatta. Na ennyit arról, mennyire bízik meg bennem.
Kábé hat éve kaptam egy ilyen sütő formát, (hasonló a muffinéhoz) sosem volt kipróbálva, gondoltam éppen itt az ideje, hogy levegyem róla a fóliát és kidobjam a jótállási jegyét. Megjegyzem, pikk pakk össze lehet vele dobni eme kerek formákat és még a forró olaj mellett sem kell ott állni, ugyanis ezeket a sütőben kell kisütni, forgatás nélkül. Elárulom, az eredeti az igazi, melyet finom házi lekvárral eszünk. Amerikai fajta kipróbálva, kipipálva, csupán ennyi.
Egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor hallottam azt a szót ezekben a napokban: "Szókirakózzunk!" Majd jött a „szókirakózzunk megint”. Aztán „mi lenne, ha szókirakóznánk?”
-„És mi lenne, ha én raknálak ki téged?”
-„Nem figyelsz? Olyan szó nincs a táblán, hogy Bálint!”
Régen minket ilyenkor valami folyadékkal kentek be, ami megszáradás után fehér mázzal vonta be a pöttyöket, ezáltal hihetetlen mókásan néztünk ki. Most már ilyet kapni sem lehet a gyógyszertárakban, helyette valamilyen cseppeket kell meginni. Ráadásul, még sosem hallottam, de a fürdővízbe szódabikarbónát kell keverni.
-„A fütyidet jól felhúzza majd a víz” - kuncogtam, de ő ezt a poént annyira nem értékelte, nem úgy, mint én. Végül kiderült nem szabad beleülnie a vízbe, csupán lemosdatni lehet, vagyis a pezsgés elmaradt…
A családban Lilla beszél a legtöbbet, volt kire ütnie, (többen pályázunk az első helyre) ám Bálint sincs nagyon lemaradva a sorban. Mivel nemsokára felvételizik az általános iskola első osztályába, gondoltam nem árt komolyabb témákat, évszámokat is érninteni a csacsogásaink alatt.
-„Bálint, tudod mikor jön a Mikulás?”
-„Hát este, mindig, este. Te ezt nem tudtad?”
Na besültem, saját magamat járatom le, azzal, hogy én még ezt sem tudom. Remek.
-„És azt tudod, hogy”…
- „Figyelj, inkább bekapcsolnád a Farmeramámat? Az most jobban érdekelne.” - kezelt le engem.
-„Miiiiiit?”
-„Azt a számítógépes játékot… - jaj nem mondod, hogy ezt sem ismered?” - hitetlenkedett a nagy szemeivel.
Azt hiszem át kell gondolnom minden szavam, különben a gyerek simán lenéz engem és a végén nem én világosítom fel őt, hanem ő engem. Még jó, hogy a sexről nem beszélt :) Néztem volna nagyot, ha belekezdett volna a maga kis nyelvezetén és elmesélte volna a lompos működésének menetét. Jézusom!

A pöttyökről hogyan evickéltem át a sexre, azt már nem is tudom.

Talán, mert Murattal egy pár pötty sex most jó volna nagyon...