Együtt dolgoztam valakivel, kinek arcát, munkásságát az országban mindenki, de valójában azt kell mondanom, a személyét igazán senki nem ismeri. Így, hogy volt szerencsém, vagy nem szerencsém, még nem tudom, de beleláttam mindennapjaiba, az összes dolgába, összegezve azt kell mondanom nagyon nagy csalódás volt ő.
Sosem kezeltem másképpen az ismertebb embereket. Ugyanolyan személyek, mint bárki más… csak lehet, rájuk valamiért jobban koncentrál a média. Ám ha eme nagy figyelmet közelről megvizsgáljuk, beleláthatunk, miért is van ez így. Esetleg cikkeket iratnak magukról, esetleg barátjuk a főszerkesztőnek, esetleg pénzt osztanak szét, esetleg jól végzik hivatásukat… Széles a tárház.
Egyszer volt főnököm megkérdezte tőlem, nem féltem e mikor először ültünk le beszélgetni egymással szemben. Emlékszem olyannyira nem, hogy még hazudni is elfelejtettem :) a kérdések alól sem bújtam ki… Úgy a második percben, kertelés nélkül közöltem, én nem abban a suliban végeztem, ahol ő tanít, ráadásul Kovácsis és Vitray-s voltam, akit ő nem igazán szívlel… mindezek ellenére mégis felhívott még aznap este, hogy másnap már be kellene mennem, mert egy Dávid Ibolya cikket össze kellene hoznunk. Igen, Ibolykával kezdtem nála. :)
Fura volt az elmúlt években belelátni a felszínes családi életébe, a fényűzésnek fenntartott körülményeibe, a nem is nagyon általa végzett munkájába, az állítólagos barátaiba, a különböző szerekkel stimuláló életébe, szokásaiba, egyre erősebben feltörő modortalan, sokszor fellengzős stílusába… Nem akarom konkrét példákkal megbántani, hiszen az élet eléggé ostorozza őt szavaim nélkül is. Borzalmasan nagy árat fizet, fiatalkori egójáért.
Anno mindent egy lapra tett fel, csakhogy ismert és elismert legyen, melynek mázsás következményei meg is jelentek, és amelynek törlesztő részlete ebben az életben sosem fog lejárni, hiszen körülötte -szó szerint- minden romokban, menekülni pedig már nincs hová.
Sok mindent megtehetünk életünkben, de nem mindenáron! A számla, ha nem is rögtön, de biztosan törlesztődik, kivétel nélkül mindenkinél!
A legtöbb esetben nem szükséges lerántani a leplet, felfedni mindenki előtt az igaz arcát, hiszen lehet ez nagyobb büntetés, mint az ellenkezője. Elég fájdalom együtt élni az önmagunk becsapására kitalált, és elképzelt mesevilágban, mint megadni az esélyét a hibák felismerésének és sanszot nyitni az őszinte újrakezdésnek… Az élet pontosan tudja fizetni, törleszteni mindig kell, a kasszánál könyörtelenül beütik a mindenkori „élvezeti cikkeid” értékét… és akkor érezzük csak igazán, ezt mégsem kellett volna. Sajnálom őt!
De beszéljünk a jelenről, a sokkal jobb korszakról, hiszen váltottam! Ez egy extrém hely. Nagyon extrém. Itt folyamatos a jövés-menés, szerkesztők, operatőrök, riporterek, külsős produkciók… mindenki a hajójukon. Engem örömmel fogadtak, hiszen ők kerestek, ők akartak, ők szemeltek ki… Zsákbamacskát nem vettek, mivel három-négy évvel ezelőtt egy két éves produkciót már „lehúztunk” egymással, és azóta is hívtak alámondani, forgatni, fedélzetükön már többször bizonyítottam, vagyis, mint kipróbált hajóskapitányt igazoltak le.
Bevallom őszintén a
legjobbkor tettek ajánlatot, már hiányzott ez a fajta munka! Jó újra a régi forgatások képeiről leporpolni a port és napi szinten beleszippantani a vágószobák hangulatába, vitázni, vagyis inkább érvelni a vágóval, de nem a Pistával, magyarázni az operatőrnek… kreatívan alkotni. Vitorlámat kibontottam, jönnek a szelek, szeljük a habokat! Jó újra a fedélzeten!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése