Barangolás

Bepattantuk kis autómba és úgy nyomtuk a gázpedált, hogy csak na. Végre kiszakadtunk az állandó egyhangúságból, mely valójában az elmúlt hetekben nem is volt az, hiszen program volt program hátán. Igyekeztünk minél több impulzust magunkba szívni, hogy a karácsonyi hajtást mosolyogva és a szép napokra emlékezve, de fél lábbal kibírjuk!

Szóval bőröndök a csomagtartóban, mi pedig az autópályán… Tudtuk csak pár napunk lesz, ami nem elég sok mindenre, de valójában mégis elég lesz nekünk mindenre! Már a bejelentkezésnél éreztük, egy felejthetetlen mókás történet kezdetét írjuk.

-„Ezt kellene kitölteni, fáradjanak be az éttermünkbe és ott az egyik asztalnál kényelmesen megírhatják”

Ránézünk a papír hosszára, kábé 8 kérdés, melyek válaszai maximum 3 szavasak… nem értjük.

-"Nem tölthetnénk ki itt a pultnál?” – kérdezzük értetlenkedve.
-„Bent üdvözlő cappuccinot adunk, nyújtózzanak ki kicsit, utána pedig a londiner segít felvinni a bőröndöket.”
Oh, micsoda jó dolgunk lesz! Friss, meleg habos kávé, londiner… mi van itt?
Amint felkísértek minket szobánkba, még ki sem pakoltunk azonnal szedtük lábainkat lefelé, irány először körbenézni. Nem, nem a szállodában, hanem a környéken. Már éreztem a forralt bor illatát, torkomban az ízét… kezemben pedig a meleg poharat. Levegőre, sétálni, karácsonyi forgatagban lófrálni vágytunk.

Mindent megtaláltunk. Vidék révén a jóval olcsóbb és sokkal finomabb nedűt, ami azonnal beindította nyáltermelésünket, majd az üvegfúvós néni helyben készített tárgyait szájtátva csodáltuk, hogy tovább sétálva a kézzel megmunkált kerámiák és egyéb mesés dolgok kápráztassanak el bennünket. Közben orrunkat igen erőteljesen meg-megcsapta a sült gesztenye valamint a házi sajtok illatai is. Kánaán!
A kirakodó vásár végén aztán népes embersereg. Előadásra várnak, hatkor kezdenek betlehemes játékokkal. Szűz Mária, József és mindenki a Szent családból beöltözve, jászol előtt szalma bálán helyet foglalva néznek farkas szemet a velük szemben várakozó népes tömeggel.

Városi emberek lévén azonnal az állatok ragadtak magukkal bennünket és örömmel simogattuk meg a csacsit, akinek kicsinye még alig tudott lábra állni, a kecskét, a borjút… és még sorolhatnám mennyi mindent.
Epekedve vártuk közben persze a hat órát. Mindjárt kezdenek. Aztán ahogy újra ránéztünk a mutatóra láttuk, ez biza már régen elmúlt hat. A „művészek”, csak nem mozdulnak. Ugyanúgy ülnek, ahogyan eddig. Mi nem bírjuk tovább, odalépünk.
-„Ne haragudjatok, ti csak itt ültök, vagy előadás is lesz?” – kérdezzük Szűz Máriától?
-„Mi csak itt ülünk hétig. Ez az előadás, más nem lesz.”

Talán az átlagnál hangosabban felkacagunk, de azzal a lendülettel mi is lehuppanunk melléjük a szalmabálákra. Így fogadott be örömmel bennünket a Szent család egy közös ádventolásra. Csak ők és mi, a kíváncsiskodó emberek pedig így már velünk szemben is. Akik valójában sosem jöttek rá, mit is keresünk mi ott a sor szélén :)
Hamar kiderül ujdonsült családunkról, hogy kicsodák, micsodák, miért is ülnek itt… a szervezővel azonnal megbeszéljük, mi a gázsinkat felajánljuk új "rokonainknak" ezzel is hozzásegítve őket a következő kirándulásaik kevesebb kiadásaikhoz. Igaz csak fél órás adventolást vállaltunk, de annak a pénze is több mint a semmi!
Miközben velük együtt ülünk és csacsogunk a szalmabálákon megtudjuk többek között azt is, hogy hova érdemes este menni, kirúgni a hámból. A helyiek az ilyet már csak tudják! És tudták!
Bár hoztunk útikönyvet, de már ekkor gyanítottuk, erre itt nem lesz szükségünk. Mindenkivel megtaláljuk a közös hangot és minden napszakra adott tanácsot megfogadunk!
Másnap a reggelinél megkülönböztetett kedves kiszolgálásban volt részünk. Persze a segítőkész pincérrel igen gyorsan összebarátkozunk. Ez nagyon megy nekünk. Tőle is begyűjtjük az összes olyan információt, melyben biztosak voltunk az útikönyv nem tér ki ennyire részletesen és talán éppen ezért átsiklottunk volna felette. Majd autóba be és irány a bivalyok!
-„Ha szerencséjük van, a bivalyok lent lesznek”. Szólt az utolsó mondat a szép napot előtt!

Ezt nem tudtuk valójában mit jelent, de azt igen, szerencsénk lesz! A nap kellemesen süt be a kocsiba, pocakunk tele mindenféle finomsággal, pontosan tudjuk merre és mit kell megnézni… milyen szerencsétlenség jöhet?
A bivalyok, valóban lent voltak! Három területre összerendezve. Annyian legeltek és levegőztek, hogy a Hortobágyon nincsenek ennyien. Az egész rezervátumban pedig csak mi és egy kedves fekete puli, akit kísérőnek kapunk. Ő megy elől, mi pedig utána!
„Csak akkor nyissa ki a kaput és menjen át a túloldalra, ha meg van arról győződve nincs a közelben bivaly”

Oh kalandparkba jöttünk és nem rezervátumba? A puli gyorsan szedi lábait, mi pedig farkas szemet nézünk a gyönyörű jószágokkal, míg végül sikeresen csukjuk be a túlparton magunk mögött a reteszes kiskaput. Utunkat folytattuk egészen addig, míg az egyik bivaly meg nem támadta kedves "idegenvezetőnket". Bevallom őszintén megtorpantunk és az volt bennünk, hogy szégyen a futás de hasznos elvet követjük… Aztán mégsem tettük. Megérkezett egy másik pár is, bennünk lakozó nagyobb bátorsággal, lendülettel… és ők tovább sétáltak. A bivaly pedig arrébb lépdelt, jó, jó csak a karám mögött, de akkor is félelmetes jelenet szereplői voltunk. Legalábbis így véltük. Mi nevetésben törtünk ki, de lábunkat kapkodtuk utánuk, mondván velük mégis csak biztonságosabban érezzük magunkat. Az itt „előírt” 45 perc helyett, melyet ajánlottak, hogy ennyi idő alatt körbe sétálhatunk és megnézhetünk mindent, nekünk a másfél óra volt csak elég, hiszen mindent felfedeztünk. Még az előttünk átfutó kisegér odu házát is. Tovább indulásunk előtt a házi néni térképet készít, személyre szabva nekünk lerajzolva  mindent. :) Rajta aznapi „állomásaink” fontos támpontjai feltüntetve, így hát biztosak voltunk benne, el nem tévedünk. Felfedeztünk egy csoda szigetet, ahova mindenképpen

visszatérünk! Kilátó, bográcsozó hely, vízpart, madarak, erdő… a természet érintetlen szépségei keveredve minden olyannal, ami a kirándulókat vonzza. Azonnal láttuk magunkat itt, miközben megy a számháború, rotyog a pörkölt, frizbi, tollas, foci… És ha már ez a kép előttünk megjelent biztosak vagyunk benne, nem csak álom marad, hanem valóság lesz. Következő "állomás" egy tavon való keresztbe haladás. Jobbra vízpart, balra vízpart, mi pedig középen az úton… ez az út mondhatni akkor, mint egy ösvény, hiszen karnyújtásnyira mindenhol pecások, beljebb vadkacsák,

hattyúk… nádasok. Álomszép! Ez a kis szakasz annyira rabul ejt, hogy az utat azonnal visszafelé is megtesszük még egyszer! Gondolom a pecások nagy bánatára :) 
Még a "bivalyos" néni mesélte, volt olyan, hogy meg kellett állnia ezen a szakaszon autóval, ugyanis egy kacsa család éppen akkor sétált át egyik vízből a másikba. És itt az állatoké az elsőbbség :) De megesett az is, hogy a víz megemelkedése végett, szemmel nem lehetett látni az utat, hiszen azt beborította. Most minden rendben volt :)

Aztán húsz kilómétert lemegyünk az utolsó célként kitűzött helyhez, amit ki nem hagyhattunk, hiszen itt szerzett kedves segítőink oly tiszta és jó szívvel ajánlottak, hogy muszáj volt megnézni. Nem bántuk meg azt sem. Nem sokkal később előkerül a házi diópálinka, a saját fehér bor, illetve a nemrég elkészült idei kolbász, szalámi, csalamádé… Mennyei csemege! És mindez hol máshol, mint vendégségben. :) Gyomornak nehéz megálljt parancsolni, pedig muszáj, hiszen vár a szállodai terülj-terülj asztalkám.

Azt sem hagyhattuk ki, ugyanis barátaink várnak bennünket, csak úgy mint a reggelinél, amikor is élménybeszámolót ígértünk, hogy beigazoljuk, végig mentünk minden olyan úton, melyet ajánlottak. A

szálloda római, gőz, pezsgő és egyéb fürdője ennyi élményt nem adott, mint a fenti túrák! Egy biztos, folytatás az ünnepek után, de akkor a Bakonyban!


Ui: azt nagy valószínűséggel más néven, más helyen, és már egy másik blogban!