Kriszta: Süt ide, süt oda, valamint a Parancs osztag és az Őrszem

Elaludtak. Mind a hárman. Lassan akcióba léphet a Jézuska. A szépen becsomagolt ajándékok beépített szekrényem legfelső polcán hevernek, név szerint csoportosítva. Nemsokára, gyorsan és halkan kell ténykednem. Lebukni nem szeretnék, bár a veszélye azért fenn áll. Hamarosan oda kell csempésznem az ajándékokat a fa alá.
Már csak ez hiányzik, minden mással készen vagyok.
Ráhangolódásképpen, hétfőn esti borozás a barátokkal, kedden nagytakarítás és fadíszítés. Igen, nálam már ekkor bekopoghatott volna a jótevő Jézuska… de nem jött.
Nekem csak ezen a napon volt időm a díszeket előszedni, fát beállítani, mindent a helyére tenni… majd nagytakarítás, mosás… és lélekben készülés a szerdára, mivel az igen csak megterhelő napnak ígérkezett. Nem lőttem mellé.
Minden karácsonykor receptes könyvem felcsapva, hiszen a sütiket én készítem el családomnak. Eme ténykedésemről, barátnőm pontosan tud, ezért nagylelkűen ő is minden évben felajánlja süteményeit otthonában. Csak hát van egy kis bökkenő…
Kata barátnőm dél tájban betoppant, de tán a kérdése előbb ért ide, mint ő maga:
-„Na akkor mit eszünk előtte?”
Éppen arra volt még időm, hogy az első adag tésztát betoljam sütőmbe, de azzal a lendülettel máris vettem ki
hűtőmből az általam készített körözöttet, paprikát, sajtot, pirítóst…
-„Te ez jobb, mint amit a nagymamám készít.” - mondta Kata.
Azt nem kellene hozzátennem, de nem titok, nagymama már nem igazán beszámítható, szóval maga az istenítő mondat máris nem a legpompásabb fényében ragyog. Na mindegy, gyorsan a fenekére csaptunk a kajának, tényleg ízlett neki.
Majd jöhetett a következő adag süti, aztán a következő… közben barátnőmet „megterhelő” ebédünk elnyomta, azonnal elfekszik babzsákomon, viccelődünk, trécselünk, no persze, hogy haladjunk, nekem azért a kezem is jár.
-„Te, nem azt mondtad, hogy már kész a fád? Hol van?”
-„Basztikuli, ott fekszel előtte, vagyis már mindjárt alatta, nem látod?”
Hátratekint, és akkor tűnik csak fel neki a több mint két méter magas karácsonyfám. Hát szép! Hogy mit nézett ez eddig? Szerintem a kaját és a sütőt. Elvégre felügyelni is kell a munkafázisokat. :)
Majd jött egy számomra nem várt, óvatlan pillanat. Elaludt! Mármint nem a sütőm, hanem a barátnőm. Előttem aszalt gyümölcsök, kakaó, tojások, tej, vaj, méz, búzadara… és minden, ami még a gyümölcskenyérbe és a mézes krémesbe kell. Na mindegy, nem fog ő itt nekem sokáig szundizni, mindjárt a legerősebb fokozatra kapcsolom robotgépem. Lesz itt berregés. Három, kettő, egy… móka indul. Igen! Ő hirtelen összerezzen, én mosolygok, szemét kinyitja, bocsi…. Majd fejét elfordítja, alszik tovább. Basszus, lehet jeget kellene aprítanom, az hangosabb volna. Na mindegy, sülnek a lapok, kavarom a vajat a cukrot, néha egy-két kavarintás a tejnél… még jó, hogy nem túl nagy a konyhám, mondhatni szinte minden kéznél van.
Na, felébred, iziben munkára fogom, vagyis felver egy csomó tojásfehérjét, összeaprítja az aszalt gyümölcsöket és…
-„Jaj, Krisztuka, mennem kell, tudod hozzák a karácsonyi ajándékomat, de vacsira visszajövök, addigra ugye készen leszel?”
És én csak mosolygok, hiszen ő ilyen. Nagy szájú, gyilkos humorú, de a miénk :) mi így szeretjük.
Most már nyugiban, na nem mintha előtte bármi illetve bárki is megzavart volna :) szépen haladok mindennel… Virág hív:
-„Te a mézes krémeseddel mennyi idő alatt végeztél? Csak azért, mert én még csak most kezdek hozzá…”
Remek gondoltam, ha én elrontom a végét, átküldöm oda Katát… no para…
Mire barátnőm visszatér, már a csoki bevonatok is a helyükön, sütemények a szerint elosztva, hogy melyik család mit kért… jöhet a vacsi.
Csütörtök reggel épp kávémat kortyolom, hozzá egy sütit majszolok, telefonom csörög, Kata az.
-„Te, ez a kókuszos süti nagyon finom lett, épp azt eszem a kávémhoz.”- mondtam.
-„Ugye milyen jó, hogy abból hagytam neked ott egy keveset?”
Hát nem édes :) mármint a barátnőm?
Gyors pakolászás, Virág névnapjára készülődés… érkeznek a gyerekek. Igen, bátyám gyerekei ilyenkor nálam alszanak, hiszen én már mindennel készen, ők meg még sehol sem tartanak… szerintem ezekben a percekben fájukat díszítik… és teszik mindezt nyugodtan, ugyanis a gyerkőcök itt szuszognak, édesen.
Délután még ajándékainkkal na meg egy gyors puszira még felugrottunk Virághoz, aki a meseszép takaró utolsó fázisán ténykedett éppen… Csodaszépek lettek azok a „költemények”. Már látom a két kis lurkót amint azon hemperegnek, magukra tekerik, meseország királyaként játszadoznak. Nagy az izgatottság ott is, nálunk is.
Este megy az osztozkodás a helyekért, ki mikor és hol aludjon… Idén sincs kivétel, a Jézuskát meg kell lesni.
Lefekvésnél Lilla „parancsot oszt”.
-„Bálint, ha te hallasz valamit, keltsél fel… „
-„Jó, de ugye nem baj, ha nem ébredek fel?”
Oh, ha tudnád, hogy ez nekem mennyire nem baj. A két nagy, vagyis Lilla és Zsombor fent alszanak az ágyon, a kicsi, azaz a Bálint, -hát ki más is lenne az őrszem-, ő pedig közvetlen a karácsonyfa mellett. (remélem, még mellette van és nem alatta)
De már nincs susmus, nincs hangzavar, elaludtak. Mind a hárman. Lassan akcióba léphet a Jézuska...

A "Parancs osztag" és az "Őrszem"