220 felett...

„Hóvirágos napfelkeltét Mindenkinek! :)Arra gondoltam, hogy bemelegíthetnénk az álarcosbál előtt egy picit, kb. "220 felett", de nem muszáj "holnap hajnalig", így ha van kedvetek, gyertek pénteken Jam-be! :) B. „
Minden így kezdődött. Illetve ez nem teljesen igaz, hiszen 220 felett már sokszor buliztunk, tomboltunk, őrjöngtünk… legalábbis a külső szemlélő így vélekedne rólunk, ha látná mindezt. De mi megegyezünk abban, ez nálunk a táncolás fogalma.
„Kedvünk? Az vaaaaaan! :) Krisztuka említette, külömben észre sem vettem volna. Nem járok sűrűn ide. Viszont, mi benne vagyunk!!! :))) Legalább megbeszéljük az álarcosdit!! :)) „
Igen, máris olvashatja mindenki a következő bulinak indokot adó alkalom a farsang. És már az is szervezés alatt, tehát hamarosan újra megnyitjuk „kapuinkat” zártkörűen adunk a farsangi mulatságnak. Az időponttal még hadilábon állunk, ám hamarosan abban is egyezségre jutunk. Kata barátnőm szerint az Operabállal egy időben kellene tartanunk, mondván: "Ők oda vonulnak be, mi pedig ide” :)
(Azóta megtudtam az idei puccos bál elmarad a miénk viszont nem!)
„Szija :) de örülök ennek, nagyon szuper lenne! Egy pár kedves kollégám, és kedvenc barátném is csatlakozik, de ez nem zavar majd minket a nagy tervezésben és a még nagyobb jókedvben! :) puszi, b”
Hát bővül ez a társaság. Jó bulira valahogy mindig többen vagyunk, mint amennyire eredetileg meg van hirdetve.
„Szerintem mi is jövünk. Kata biztos 220 felett fog pörögni.”
Na hát ezt nem kétlem! Ez a lány bizony úgy issza a pálinkát, mint más a vizet és közben táncol, tombol… miközben az elfogyasztott alkohol mennyiség meg sem látszik rajta.
„Akkor ez megbeszélve. Majd 220 alatt fékezünk a megérkezésnél, és utána felpörgünk 220 felett :) Pusza: Kriszta”
Épp a hálóban még egy e-mail gyors befejező sorát pötyögöm, mikor autóduda, és fülsükítő zene rondít bele az esti nyugalomba. Ki az a marha, aki ennyire nem bír magával? Ez egy csöndes kertváros! Telefonom jelez, jaj, jaj, kezd gyanús lenni…
-„Itt várunk már rád, gyereee.” Na szép, és ezek az én barátaim…
A tömeg végett gyorsan gyanút fogunk, ruhatárnál zsúfolódunk. Mielőtt fizetünk, kiderül, átvertek bennünket. A buli ingyenesre lett meghírdetve, erre fel pénzt szednek. Kabát vissza, felverekedjük magunkat az utcára. Közben hihetetlen mennyiségű ember árad lefelé a szórakozóhelyre, majd jönnek ők is visszafelé, arcukon ugyanaz a csalódás, mint nekünk.
Tanakodunk. Azzal, hogy fizetni kell nincs baj, csupán az elvvel. Ingyen volt kiposztolva, tehát mi ide ingyen jöttünk, az elvünket nem adjuk fel.
Oh, idősebb korosztály, kezükben virágcsokrok. Rózsából egy nagy kosárral, pár méterrel odébb pedig egy másik vegyesen összeállítva. Na ezek még erre is költöttek, lesz meglepődés pár lépcsőfokkal lejjebb, mikor a pénztárcájukat újra ki kell nyitniuk.
Döntünk, üljünk be valahova és csapjuk át az estét egy iszogatós programmá. Elindulunk lassan a megbeszélt hely felé, miközben az egyik lány a telefonálás befejezése után elkiáltja magát:
-„Állj! Mindjárt jövök, várjatok, lehet, bevisznek bennünket.” Hát igen, valaki megértette elvünket :) és segít. Na jó, ez így nem teljesen igaz, de a lényeg, intézkednek. Pár perc után, lépcsőn le megint, újra találkozunk a ruhatárosokkal, kabátokat beadjuk, lépünk befelé, és most a finish előtt a biztonsági őrök akadályoznak bennünket.
-„Figyelj, előbb jöttem ide az üzletvezetővel és ő azt mondta nektek, hogy mi ingyen bejöhetünk…”
-„Lehet így volt, csak közben minket már lecseréltek, mi nem azok vagyunk, akikkel te találkoztál pár perccel ezelőtt.”
Páran felnevetünk, mókás a szitu.
-„Hányan lennétek?”
-„Tizenegyen.”
Szépen sorban kapjuk a pecsétet kezünkre és bejutunk, ingyen. Bent születésnapokat ünnepelnek, éneklik a Happy birthdayt, viszik a tortákat, tűzijáték, közben hangolnak a színpadon… óriási a füst, a zaj… nem tartanám ilyen helyen ezt a napot. Több, mint háromnegyed órás várakozás után végre teljes a létszámunk. Juhéj, mehetünk beljebb. Ismét várakozás, de már legalább jobb helyen, majd végre: „Sziasztoook, akkor kezdjük az első slágerünkkel.” Mi pedig csak fülelünk… megegyezünk, sosem hallottuk ezt, nem ismerjük. Taps.
-„És akkor most jöjjön, amit mindenki ismer…” Ezt lehet ők így gondolják, na de mi nem. Ez is toplistás volt? Akkor hallanunk kellett volna… Oh, remek ez a buli. Nem mintha olyan nagy rajongóik lennénk ennek az együttesnek, mi valójában csak a 220 felett, végett érkeztünk, de ha azt nem játsszák el, akkor, akkor, akkor… majd mi elénekeljük... hazafelé a kocsiban :)
"Volt egyszer, vagy nem is volt, egy legenda, mely rólad szól. Messziről jött emberek, költötték a híredet..." Igen, ez a számuk nekünk még bakeliten megvan otthon. Szerintem csak a film végett tudta mindenki a szövegét, :) "Sandokan, Sandokan, tenger tigrise, támad a banda. Sandokan, Sandokan, újra tűzbe megyünk, vagy a vízbe esünk veled."
Tánc közben az egyik lánnyal, na jó kettővel végig mérünk mindenkit. Azért kettővel, mert Kata egyszer észrevette min szórakozunk:

-„Azt nézitek, aki valójában lány, de fiúnak néz ki?”

-"Honnan tudtad ezt ilyen könnyen megállapítani?"

Drága barátnőm iziben megfogja melleit... mi azonnal a "jelre" tekintünk, és tényleg. Egy kicsi, alig észrevehető push up-os melltartó árulkodik. Innentől kezdve most már hármasban nem kíméltünk senkit. Aki látótávolságon belül volt, kapott tőlünk. Igaz csak magunk közt :) de minket ez remekül elszórakoztatott. Felfedeztük a fiút, kinek mozgása olyan volt, mint ha az ingében egy vállfa maradt volna, egy lányt kinek érdekes asztalterítőből készült a felsője és a nagy anyajegyre kitaláltuk az a gombot jelképezi. Egy fiút mellettünk aki majdnem nemcsak a szemével falta fel barátnőjét, egy másik lányt, kinek mozdulatai pontosan olyanok voltak, mint a többieké, csak utánozva ment a tánc… egy másik „versenyzőt” ki arcával is teljesen beleélte magát a számokba…
Hát így mókáztunk az ismeretlen akkordoknál, aminek szövegét valójában a felénél már tökéletesen énekeltük, hiszen soraik nem nevezhetőek bonyolultnak.
Néha belesikítottunk a levegőbe, majd üvöltve zengtük:

„Amióta megszülettem kisgyerekből nagylány lettem, elkísér, és kiborít ez a szöveg. Várni, várni mindig várni mindent a holnapért csinálni merészség, valami közbe jöhet. Holnap olyan messze van a holnap. Aztán holnap is a holnap. Pedig én ma akarom.”

A rózsacsokor „tulajdonosai” is ma akarták, kosaruk felkerült a színpadra, megnyugodtunk, szerintem az öregek is :) Megjegyzem a másik virágot az utcai sorban állás óta nem láttuk…
Elhangzott a Párizsi lány, a Don Quijote… mi pedig vártuk a „fénypontot”.
„Hol van a zsebkendő, három-négy esztendő. Elmúlik egy kettő, a tempó rettentő.” Hát nálunk nem volt rettentő, mi buliztunk, táncoltunk, ökörködtünk, pörögtünk.
„Valódi gyöngysorok, vakító fogsorok, hiszen ez Monte Carlo” … még mindig semmi… Ne már! Ne szivassatok bennünket, ezért jöttünk ide? Ráadásul ingyen :)
Nem adtuk fel, minden szám előtt reménykedtünk, talán most, talán most... Ők pedig mintha tudták volna mire várunk, ugyanis a koncert végén végre „elmentünk” a Hungaroringre… igen… nem csak a svájci frank tud pörögni kétszáz húsz felett, hanem mi is.