Napfény, tenger, pálmafák

Két beszélgetés részletei:

"Én itt teljesen befordulok. Hiba volt hazajönni.”
„5 dalasit fizetek 15 perc internetért”
„Na oda már ne menjünk, nem akarok megint enni.”
„Képzeld, megvettük a húst az ünnepre, holnap kerül az asztalra, végre.”
Hogy honnan származnak a fent idézett mondatok?

Az egyik történet még általános iskolás korszakomra vezethető vissza. Padtársam, és egyben barátnőm egy nagyon kedves lány volt, aki miután kirepültünk a nagybetűs életbe, elhagyta az országot, és azóta, tízenvalahány éve a napsütötte Miamiban él. Minap az ő egyik haverja felült a repülőre, és pár év távollét után hazalátogatott Budapestre.
Mandinka nyelv. Azt sem tudtam, hogy létezik ilyen, pedig van. Ez a másik fiú anyanyelve. Számomra is meglepő volt, amikor az interneten rábukkantam eme nyelvkönyvre. Letöltöttem, elsajátítottam pár mondatot… ő végtelen boldogságba került, álla leesett, szája tátva maradt ugyanis mandinkaiul olvasta soraim. Kiejtést jobb, hogy nem hallotta, mert fogalmam sincs, hogyan kellene elhadarnom ezt a pár mondatot. Illetve gyorsan menne, csak nem értené. :)

"I wulaara!!!!!! Wulaaroo be dii? Munne be kerring? N be no je la le."

Lefordítva mindez: "Jó estét. Hogy vagy? Mit csinálsz? Majd látjuk egymást."
Mindenkinek jóleső érzés fut végig a hátán, ha azt hallja Miami. Napfény, tenger, pálmafák…

A másik fiú évek óta itt él, Florida állam délkeleti részén.
A város kikötője világszerte ismert, egyike a legnagyobb befogadóképességű kikötőknek a világon. Mintegy 24 felhőkarcolója van, melyek közül a legmagasabb, a 240 m Négy Évszak Hotel Torony az államban a legmagasabb, és az Egyesült Államok harmadik legmagasabb épülete. A város 2008-ban első lett "Amerika legtisztább városai" listán, mert egész évben szmogmentes és friss levegője, kristálytiszta iható hálózati vize, rendezett utcái és városszerte újrahasznosító programjai vannak. Egy neves gazdasági kutató cég szerint Miami, az Egyesült Államok harmadik leggazdagabb városa, és világszerte ezen a listán a 22. pozíciót foglalja el.
A szegény sorban élő fiúval szerencsére rengeteget beszélek, és ő csak mesél, mivel tudja, engem végtelenül érdekel ez a világ, ez az élet mely őt körülveszi, és amiből szinte esélye sincs kitörni.
Megtudtam, hogy országának pénzneme a dalasi, az kábé 20 forintnak felel meg. Legfőbb élelmiszerük a rízs, hatalmas zsákokban kapható, és ebből szinte minden nap főznek valamit.

A betegség nincs kezelve, a higiéniát nagyon nem ismerik, magas a prostitúció, csak hússal jóllakni kizárólag ünnepnapkor lehet, mivel megfizetni nem tudják…
Kilencen élnek egy háztartásban: szülei, három lány, három fiú testvére, valamint ő. Az iskolapadnak a 10. osztály befejezése után búcsút kellett mondania, mivel kell a pénz az életre, vagyis be kellett állnia neki is a pénzkeresők sorába.(Náluk 12 osztályos rendszer működik)
Milyen gondokkal küszködhet Miamiban egy magyar fiú, aki ebben a városban végezte el az egyetemet, itt telepedett le, itt dolgozik egy nagyon jó ötleten alapuló cégben, mely félig családi elgondoláson, támogatáson alakult? Semmilyennel.

Miamiban megtalálhatjuk a kikapcsolódást, a természet szépségeit, a világvárosi hangulatot, a gazdaságot, a pezsgést, és a végtelen kalandokat.
Na, hát ez a fiú eme tökéletes világából látogatott haza Magyarországra, mert jönni akart, mert újra látni akart, érezni, emlékezni, találkozni, családozni… Vágyott mindenre. Legalábbis az első napokban. Mikor szemtől szemben beszélgettünk, érveltünk és ellenérveltünk, ő bosszankodott, én kinevettem… semmi itthoni dologgal nem volt megelégedve. Fura.
Banjul, Gambia fővárosa. Az ország nyugati részén helyezkedik el, a Gambia folyó partján. A város népessége csupán 34 828 fő. A britek kereskedelmi telepként 1816-ban alapították. Az első neve Bathurst (a brit Colonial Office titkára, Henry Bathurst után) volt, melyet 1973-ban Banjulra változtattak. 1994. július 22-én Banjulban vértelen katonai puccsban Dawda Jawara elnök hatalmát megdöntötték, és a vezetést Yahya Jammeh vette át. Ennek az eseménynek emléket állítva felépítették a 35 méter magas Arch 22 kaput, mely egy nyitott négyzet alakú tér központja (itt található a textilmúzeum is).
Banjul nevezetességei: Gambiai Nemzeti Múzeum, Albert Market, Banjul State House, Banjul Court House. A városban található két katedrális, valamint több jelentős mecset is. Az itt élő fiúval való ismeretségem előtt, sosem mélyedtem el, eme ország vagy fővárosának történetében, de amióta napi szinten kommunikálunk, egy teljesen más világ közelébe férkőztem. Sosem éreztem ennyire bőrömön, sosem láttam még ily testközelből azt, amit az afrikai filmekben bemutatnak: szegénység, betegség, szenvedés, nincstelenség… és reménytelenség.
Miami az egyetlen olyan metropolisz az USA-ban, amit 2 nemzeti park határol; a krokodiljairól “híres” Everglades és a Biscayne nemzeti park. Kellemes éghajlatát a Golf áramlatnak köszönheti, szinte egész évben meleg – nagyon hasonlít a Karib térség éghajlatához. A “leghidegebb” október és március között van, de ilyenkor sincs hidegebb 16 foknál. Amit semmiképpen se hagyjunk ki, ha Miami-ban járunk: az Art Deco negyed, a strand, muszáj végig menni a Coconut Grovenen, ami Miami egyik leghíresebb sétánya, és levezet a kikötőhöz, Everglades nemzeti park, a Fairchild trópusi botanikus kert, Jungle island theme park, mely a gyerekek nagy kedvence, a Lincoln Road, a Museum of Contemporary Art vagyis a modern művészeti múzeum, a kellemes vizű Venetian Pool, valamint a Biscayne-öböl látványossága a Stiltsville.

Pompa, csillogás, felejthetetlen élmények, megannyi meseszerű látnivaló, vidámság, álomszép növényzet, különleges állatvilág… tényleg nem nehéz mosolyogni, és felvenni az itt élők pozitív gondolatvilágát.
Banjul kikötőjéből helyben termelt mogyorót, fát, pálmaolajat, valamint különböző textíliákat szállítanak, főként az Egyesült Államokba.
-„Mit csinálsz holnap? Pihenés lesz, napfény, tenger, pálmafák...?

-"Á dehogy, egy barátom édesapjának segítek, mogyorót szedni, korán kelek, mert itt most 35 fok van. Még a tikkasztó hőség előtt kell dolgozni… holnapután pedig a hegesztő műhelyben leszek, ahova néha hívnak segíteni, és közben a mester megmutatja nekem a szakma csínját-bínját. Ilyenkor kapok egy kevés pénzt, azzal gazdálkodom, meg a szüleimnek adom, de ezt nem lehet rendszeres fizetésnek nevezni. Tudod mi tart most féktelen lázban? Már készülünk az ünnepre, ahol képzeld, végre húst fogunk enni... Majd imádkozom érted is!”
Oh istenem, én tegnap dobtam ki a hűtőmből a nyers csirkecombokat meg a májat, mert elfelejtettem a fagyasztóba betenni… így meg már nincs bizodalmam elkészíteni. Ha ennek az árát elküldtem volna neki, ő heteken át bőségesen ellátta volna belőle családját, és talán még egyszer megengedték volna maguknak ebben a hónapban azt, amiről minden nap álmodoznak csupán, hogy húst egyenek bőségesen.
Első beszélgetésünk, illetve találkozásunk alkalmával, a nagy amerikai pozitívság, életszemlélet, melyről oly sokat hallunk egy csettintésre elveszett…helyette egy másik oldal kerül felszínre, jött az általam nem várt hiszti.
-„Semmi nincs ilyenkor itt Pesten nyitva? Ez nem jó. Minden olyan lapos. Bezzeg Miamiban…”
-„Ezt a nagyképű szöveget befejezheted, ettől itt nem leszel több."

Persze azonnal védekezésbe vonult és próbálta megértetni velem, miért viselkedik így, mi hiányzik számára, miért is idegen itt minden. Felfedte Miamiban kiépített kis „birodalmát”, elmesélte mi hogyan működik arrafelé, mennyire pezseg ott az élet… ezzel szemben, amit most itthon lát, tapasztal, érez, az egy teljesen új, ismeretlen világ már számára. Elszomorító és taszító. Úgy érzi Budapesten elveszett minden, megfakult, rideggé vált, messze került ettől a várostól. És nem csak a kilóméterek végett…

-"Probáld meg jól érezni magad, most itt vagy, ebből hozd ki a legtöbbet. Önmagad mérgezed a napjaidat, senki más."

-„Én itt teljesen befordulok. Hiba volt hazajönni.”
Utána néztem a banjuli áraknak. Ahogy már említettem egy dalasi az kábé 20 forint. Kevés pénzből mire költhetünk, hogyan élhetünk odakint? Íme egy gyors ízelítő:
Local restaurant fix árakkal dolgozik, egy adag étel, rizs feltéttel: D5
Étlapról: domoda (földimogyorószósz hússal, hallal), plasas (spenótszerű étel hallal, hal+zöldségek) és mindenhez rengeteg rizs
Reggelizőhelyek: csak városokban, illetve nagyobb piaccal rendelkező falvakban az utcára kitett asztal, körötte néhány pad, kapsz vajas vagy majonézes kenyeret (tapalapa) és ihatsz ún. local tea-t, ami helyben készített tejeskávé, vagy kakaó (forró, finom), az ár attól függ, hogy egész kenyeret kérsz vagy felet, és mit iszol, de max D5-ért megreggelizhetsz
Bevásárlás: kenyér (buro, hosszúkás, bagett szerű): D1,
kis tapalapa: D1,
nagy tapalapa: D2 (a kenyérre hasonlít csak sokkal finomabb)
vaj: legkevesebb D1, újságpapírba csomagolva adagolják,
üdítő üveges: D3
sör: D8-D10 ( Julbrew, Gambiában készül, finom, még Somában sincs, csak nagyobb városokban az óceánparton, külföldi sörök drágábbak: max. D20) ásványvíz: D10-14 (a szénsavas a drágább és kevés helyen kapható)
cukor, kis zacskókban árulják, a kisebb kiszerelés D1,75 (kb. 12 dkg), a nagyobb D6(?) (kb. fél kg)
teafű: a legolcsóbb D16 (100 db-os csomag)

Tejet a száraz évszakban nem lehet vásárolni, de az esős évszakban valószínűleg kapni a faluban (nem a boltban), tojást szintén kapni a faluban darabja D1
Gyümölcsnek, ha szezonja van, olcsón (pl. mangó darabja D0.5-D2) banánt narancsot, grapefruitot csak az óceánparti országrészben kapni
Szállás: szállodák óceánparton: D300-csillagos égig,
Malavi Guesthouse Kololiban: D130
egyéb local guesthouse-ok: D25-30 (pottyantós WC, zuhanyozó az udvarban, ha szerencséd van)
Havi pár ezer forint. Nekünk nem olyan nagy tétel, hiszen ha megfigyeljük, mennyi mindenre költünk feleslegesen, elszégyelljük magunkat. Nekik az életüket, a fennmaradásukat menthetjük meg vele.

Újságpapírba csomagolt vaj! Nem megy ki a fejemből! Miközben mi azt nézzük melyik az egészségesebb, melyik a joghurtos, a sós, a sima, az ízesített… ők meg mikor otthon kicsomagolják, először a nyomdafestéket kaparják le róla, bár azt gondolom tintával együtt fogyasztják, hiszen ott kárba nem veszhet semmi. Akkora luxust nem engedhetnek meg maguknak.
„Megpróbálom áttetetni előbbre a repülőjegyem, és ha nem sikerül inkább kifizetem duplán.”
„Krisztina, én még sosem jártam külföldön. Nem tudom milyen lehet az.”
„Nem megy az ittlét, állandóan befeszülök, megyek vissza.”
„ A testvéreimmel alszom egy szobában.”
Hogy honnan származnak a fenti történetek, mondatok? Két fiú szájából, akik sohasem találkoztak egymással, akik kinézetre is abszolút különbözőek, hiszen az egyikük fekete, a másikuk fehér, akik teljesen másképpen látják a világot, más az értékrendjük…
Ami az egyiküknek szomorúságot, ürességet, depressziót okoz, az a másik embernek a vidámságát, a lelki gazdagságát, életérzését is vissza tudná adni.
Napfény, tenger, pálmafák, ugyanolyan mindenhol, de jelentése valójában több féle lehet.

Életutak és múltak

Életutak. Nem tudom miért, de elég érdekes sorsokat „nézet meg” velem az élet. Hihetetlenül fura, megrázó, drámai történetekkel szembesülök. Most is.
Függőség. Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk.
Ha a függőségről hallunk, általában előszeretettel zárkózunk el előle. Pedig attól, hogy nem alkoholizálunk, nem drogozunk, vagy nem dohányzunk, lehet, hogy mi is egy szokás rabjai vagyunk.
Nézzünk csak körbe: Csoki függőség, játékszenvedély, vásárlási láz… De mik is ezek? Pótcselekvések. Észrevétlenül innen merítjük az örömforrásokat, melyek valójában egy idő után már-már megszokott, kóros szenvedélyünkké válnak.
Megemlíthettem volna a munkamániát is, ahol az üres lakás látványa, vagy a magány taszít erre az útra, vagy talán az otthoni nem jó légkörtől való menekülés végett túlórázunk annyit.
Mindenre van magyarázat, mindent meg lehet indokolni miért éppen azt a függőséget választjuk magunknak.
Csöngetnek, egy nagyon szép lányt pillantok meg. Előbb érkezett a találkozóra, így a kanapén foglal helyet, elkezdünk beszélgetni. A többiek már ismerték őt, én még csak a hírét hallottam, de a vele kapcsolatos dolgok nagyon érdekeltek. Aztán jó párszor megismétlődik ez a jelenet, néha teázunk, néha csak úgy csacsogunk mindenféléről… kiderül az ő szerelme is abban a városban lakik ahol Murat és ő is utazgat ide-oda…
Múltak. Hihetetlen titkok, talán szégyellt és fel nem vállalt cselekedetek is lapulnak emberek megélt napjaiban. Lehet egy erőszak, egy lopás, egy bosszú… megannyi negatív tett. Tán sosem derülnek ki ezek, de lehet önmagunk megkönnyebbülése végett eljön az a pillanat, amikor kiborítjuk lelkünket, hogy megszabaduljunk a mázsás teherként éveken át hordozott ténytől.
Ez a lány nem ezért beszél, nem ezért vállal fel mindent. Hangsúlyozom mindent! A jót, a rosszat, a törvénytelent… az egész múltját. Segíteni szeretne. Példája legyen elrettentő minden fiatal számára, és ha csak egy ember is képes visszafordulni a pokolból, már megérte lerántani a leplet.
Nézem a nagy szemeit, amik néha óriásira kitágulva képesek az egész világra rácsodálkozni, és oly hatalmas naivság jelenik meg időnként arcán, amit csak egy kisgyermek képes produkálni.
Néha abszolút hihetetlen, hogy ez a lány megjárta az alvilág legmélyebb bugyrát, hogy éveken át úgy élt, mint ami számomra elképzelhetetlen. Egy gyönyörű lány egy mocsoktól, bűntől szennyezett, elkábított világban.
Függő volt. Először az alkohol kerítette hatalmába, aztán szorosan leláncolta önmagát a kábítószerhez. Rabbá vált. Oly erős vasláncokra fűzte fel magát, hogy senki sem volt képes letépni, lepattintani róla. Nem volt szabadulása.
Jöttek-mentek a külföldi alvilági emberek, mindegyikkel lepaktált, ők pedig ahogyan csak tudták húzták lefelé. Adták neki a fehér porokat, mellyel minden nap még szorosabbá tették „gyeplőjét”, és tán abban bíztak ebből a szorításból sosem lesz képes szabadulni. Hogy mindez szándékos ténykedés volt, avagy sem, azt nekem, mint kívülállónak nem lehet megítélni, hiszen ők is függők voltak. De nem csak a kábítószer, hanem a társfüggőség fogva tartottai is.
Ahogy hallgattam őt személyesen, meg, ahogy itthon fülhallgatón keresztül kúsztak bele szavai füleimbe, nem is tudom mit gondoltam, mit éreztem. Ha azt írom, a megvetés még egy fikarcnyi jele sem merült fel bennem tudom, fura. Pedig tényleg így van.
Mindennek van oka, minden cselekedetre kapunk magyarázatot és mindent vissza lehet vezetni valamilyen kiinduló pontra. Ezt is.
Sosem cserélném el vele gyerekkoromat, egyetlen pillanatot sem tudnék megélni helyette… Ennek a lánynak mindenhol meg kellett felelnie, valós, tiszta érzésekből táplálkozó igaz szeretetet a nagyszülein kívül, senkitől sem kapott. Csak sodródott, az elvárások tengerében élt, melynek hullámai állandóan elnyelték és onnan nem látott kiutat.
Hihetetlen milyen észrevétlenül el lehet indulni lefelé azon a bizonyos lejtőn. Észre sem venni és máris elveszted önmagad, ami sosem tudod milyen is volt valójában, amikor nincsenek igaz barátok, nincs, ki megállítson, nincs, ki kifelé húzza kezed, nem látsz célt, utat meg pláne nem, valójában egymagad vagy.
Rémtörténetek a pszichiátriáról, az alvilági életről, az abortuszokról, a drogozás szokásairól, a sztondult állapotokról, az ilyenkor fellépő szexuális életről, az öngyilkossági kísérletekről, a zárt osztályról…erről a kábult állapotban lévő életről. Az elmúlt időszakban egy számomra teljesen új világba pillantottam bele.
Sajnáltam. Igen, talán a legjobb szó, sajnáltam. Mert egy tökéletesnek hitt család végzetes tragédiájának egyik főszereplője ez a lány, aki bár saját döntése alapján tért át az alvilág legmélyebb bugyrába, de nem történt volna meg mindez, ha…
És ugye az előzményeknek okozója nem ő. Ez a lány csupán a történet szereplője. Egy gyermek nem tehet arról, hogy szülei elválnak, hogy új családjában egy idegen személy is próbál uralkodni, hogy a szigor, a kiszámíthatatlanság mindennapos vendég, hogy a megfelelés erős dominancia, hogy a két család két különálló lányt akart belőle „faragni”…
ellentétek és zavart kötelezettségek.
Mégis azt gondolom segítségek, kapaszkodók voltak számára a múltból hozott és átélt dolgok is. Talán a folyamatos küzdelem, a sok keménység, amit gyerekkorában magába szippantott, amit belé neveltek, lehetséges ezek is kellett ahhoz, hogy a felépüléshez vezető hihetetlen hosszú úton, minden erejét összeszedve végig tudott menni.
Hány meg hány ember hal bele ebbe a függőségi állapotba, akik mindenüket eladják, odaadják csakhogy a pillanatnyi bódult érzés feledtesse velük a fájdalmakat, az emlékeket, az életútjukat.
Drága Gabka, becsüllek! Igen, becsüllek, amiért volt annyi erőd, hogy kirántsd saját magad a fényektől elzárt, koromfeketére tompított világból, amiért mostanság segíteni próbálsz a többieken, amiket teszel a számodra idegen, felépülésért küzdőkért… és amiért vállalod önmagad!
Mindig azt mondtad, hogy abban az időben még a kurvákra is felnéztél, mert ők legalább csinálnak valamit, veled ellentétben. Az akkori állapotodban, tökéletesen igazad volt, de vizsgáld meg a jelent, te hol vagy, és ők hol vannak? Ha valakinek, hát neked valóban meg kellett küzdened, hogy egy tiszta rét, pillangókkal teli füves területén önfeledten, és most már boldogan tudj nem csak létezni, de végre felszabadultan, súlyos vasláncaidat ledobva élni is.
Ha az utcán sétálsz el mellettem, úgy hogy nem ismerlek, biztosan nem ezt az életutat társítottam volna hozzád. Valami egyszerűt, valami szépet, letisztult, fényekkel telit, olyat, amilyet a te külsőd, a te lényed sugároz.
Reménykedem, ha öreg korodra polcodról leemeled és leporolod könyvedet, majd fellapozod lapjait, csöppet elmerengsz, aztán a kolofonnál átsiklik tekinteted, és eszedbe jutok én is, mert én biza megkedveltelek.
Igen drága Gabka, olyannak kedvellek amilyen vagy.
Az „együtt töltött” idők, elmeséléseid, hihetetlen sok mindent adtak nekem.
Megértést, erőt, kitartást, elfogadást… meglátni a dolgok valós értelmét. Ezek nem mások, mint a sok negatív krónikáid pozitív megvilágításai. Bízom benne, mindenki ugyanígy lesz ezzel, és nem az előítélet elvakító szemüvegét kapják azonnal magukra, hogy abban olvassanak rólad. Mert ha így tesznek, egy téves képet alkotnak egy olyan lányról, akinek életútja nem ezt sugallja, és aki bejárta már az egész sorskereket.
Életutak és múltak. Hihetetlenül fura, megrázó, drámai történetek.