A pöttyös az igazi :)

Az általános iskola örök kérdése volt február tájékán: „Te mibe öltözöl be?” Ez idáig rendben is van. Na de, azóta eltelt húsz év és a kérdés ismét visszatért életembe.
„Helló Mindenki!
Aki ott volt, és nem ivott eleget, vagy inkább túl sokat, az még emlékszik, milyen jó kis bulival búcsúztattuk az óévet...(aki nem volt ott, az sajnálhatja) :)
Az okosok azt mondják, ahogy indul az újév, olyan lesz az egész.
Éppen ezért gondoltuk többen, hogy folytatni kellene, vagyis, ha már farsangi szezon van, hát, mondjuk egy jelmezbál tökéletesen megfelelne indoknak…”
Elkezdődött a fejtörés, a titkolózás. Voltam már Hamupipőke, a szegényebbik „fajta”, beöltöztem királylánynak, hogy az érem másik oldalát is kipróbáljam, cowboyként is mutatkoztam már… na de 2011-ben mi legyek? Passz!
Ami kapásból eszembe jutott, Columbo felesége. :) Azt soha senki nem láthatta… tehát ők nem is tudják, hogyan néz ki valójában, vagyis a ruházatom és kinézetem a nap bármely napszakában megfelelő lenne.
Majd jött a következő ötlet. Egy egyszerű fekete lepel, ráfestve csillagok, karton süveg, Lillától kölcsönkérni a varázspálcát, mely minden egyes suhintásnál villog és hangot ad… varázsló leszek. Igen, ez jó lesz! Már láttam saját magamat, amint hasalok a parkettán, serényen rajzolom az anyagra a díszeket… és akkor, és akkor beugrott valami! Ugyanennyi ráfordítással, egy sokkal jobb jelmezem is lehet.
-„Anyu, adj légyszi egy lepedőt, mert a ruhámhoz ez kell…”
A lepedő itt nem az ezres papírpénzt "takarja", hanem az anyagot, amiből készült a mindenkit megnevettető maskarám.
Elkészítése: Először megrajzoljuk a kontúrt… Bálint favonatának egyik kanyarja tökéletesen megfelel a célnak, pont jó lesz a felirat keretéhez… aztán kerek kistál elő, ez segít a szabályos pöttyökben. Ha nem lenne, bajban volnék... Én ugyanis annyira béna vagyok, rajzolásban, hogy a pöttyös labda papírra vetéséhez is nekem körzőt kell használnom.
Ruhafestékkel színezés… (csaltam a képen nem látszik, csak a szélénél használtam ecsetet, a többinél szivaccsal maszatoltam) közben körömfestés…na jó így talán nagyképű a szöveg, mindenki láthatja ekkora körmöm nincsen, ez inkább újfestés… majd szín lefelé sikálás a bőrről… felirat is rákerül, ez bizony óriás lett… :)
Árucikk "eredeti" vonalkód nélkül csupán félig van készen. Mehetnek rá a számok, számok, és a számok… aki ismer, az tudja miket rejtenek eme jelzések. Nem nehéz kitalálni :)
Végül varrás, gumírozás. (vagy nem tudom, hogy hívják ezt a műveletet) nekem jó gumírozásnak is. Én ezt értem. :)
Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske… na nem, ez nem így készül. Ide más technika kell. Karton, olló, ragasztó, tűzőgép, fehér anyag, és a tök fejem. Figyelni kell, nehogy összekeverjem a sorrendet…
Mikor elkészül a maskara, Honey szeme felcsillan.

-„Mielőtt belebújok mond meg: szeretsz? Ha utána kérdem, tudom, lódítasz :)”
A buli csak szombaton, de mi már szerdán ott „randizunk”. Feladat van bőven. Állmennyezet bontás, hangfalak fúrása, kábelezés… kipróbálni a direkt saját bulijainkra vásárolt fényeket… alakul ez… mint púpos gyerek a prés alatt :)

Forgatókönyv ezek után a már megszokott ütemben és sorrendben zalik. Buli előtt pár órával néhányan csajok lemegyünk előkészülni a kajákkal. Sütünk, főzünk, tüsténkedünk…

Most pizza és tökipompos a menü… nem rendelt, hanem saját kezünk által gyúrt tésztából.
Aztán szépen lassan érkeznek a barátok: Magdi anyus, Apácák, betotyognak Pingvinék is, Gésa, Kalóz kapitány is hajóján, Kleopátra, … Szerelő és a Katicabogár, Minnie egér Katona kísérettel, Csillagszemű juhász, Hófehérke Lovagjával, Rumcájsz… volt itt mindenféle öltözet.

Titkos szavazással elvittem az első helyet, ugyanis jelmezversenyt rendeztünk, rengeteg móka, kacagás, evés-ivás, fényképkattogtatás és végül hajnalig dáridózás... Mondom, hogy a forgatókönyv a szokásos volt :)
És hogy jövőre minek leszek beöltözve, na ezt még nem tudom. Ha pöttyös imádatom véget ér, ami elképzelhetetlen, de ne zárjuk ki lehetőségét, akkor talán Pimpa leszek, aki ugye mint tudjuk elhagyta pöttyeit… :)
Ui: Tesóm gyerekeinek mondtam, két legyet ütöttem egy csapásra jelmezemmel, hiszen ha ők egyszerre belebújnak a Túri Rudiba, ráfestem: "Családi csomag"

Másik lépcsőfok

Barátaim előtt nem titok, Murattal pár hónapja kapcsolatunk következő lépcsőfokát keressük. Ez egy ideig igen erőteljes beszédtéma volt közöttünk, de a lehetséges variációkba én biza belefáradtam. Nap, mint nap úgy feküdtem és keltem, hogy a megjelölt országok, városok ott pulzáltak fejemben. Bármennyire is szeretné az ember, először képtelen kikapcsolni és nem elgondolkodni rajta… miközben pontosan tudja csupán felmerült lehetőségek mindezek és nem biztos alapokon nyugvó tények.
Aztán amikor egy picit belefárad az agy és azt érzi, megpihenne már, akkor végre kimondja azt is, hogy elég.
„Bandhavgarh Nemzeti Park - dzsungel fehér tigrisekkel; Ranthambore Nemzeti Park - mesterséges víztárolók körüli erdőben tigrisek; Kaziranga Nemzeti Park - orrszarvúak, elefántok, tigrisek; Kanha Nemzeti Park - tigrisek, leopárdok, medvék; Szundurbansz Nemzeti Park - bengáli tigris, tengeri teknős; Manas Vadvédelmi Terület - tigrisek, elefántok, orrszarvúak; Bandipur Nemzeti Park - elefánt, gaur (nagytestű kérődző); Sultanpur Nemzeti Park - vándormadarak és vízimadarak;”
Egyszer szívesen "sétálgatnék" bármelyik helyen és merülnék bele a megannyi új élmény adta érzetbe, miközben buzgón kattintgatnék fotómasinámmal, hogy majd tárgyi emlékeim tárházát gazdagítsák a megörökített képkockák is. Be kell vallanom, önszántamból sosem vennék lábamra túracipőt és vágnék bele egy ilyen utazásba. Itt állok a harmadik x-en túl, és imént azon morfondíroztam, hogy valójában még egyszer sem játszottam el azzal a gondolattal, mi lenne ha ide váltanék repülőjegyet.
„Javasolt oltások: Hastífusz, Hepatitis A (magas a fertőzésveszély), Hepatitis B (közepes a fertőzésveszély), Kolera, Járványos gyermekbénulás, Járványos agyhártyagyulladás, Veszettség… a megszokott időjárásnál lényegesen melegebbé vált a hőmérséklet. Az IMD által közzétett jelentés szerint rendre 40 fok fölötti napi középhőmérsékletet mértek, amely egyes területeken a 45 fokot is elérte… Az ország észak-keleti részén az elmúlt hetekben heves viharok komoly károkat és jelentős, egyes esetekben halállal járó személyi sérüléseket okoztak.”
Na szép. A forróság még csak-csak… abba volt szerencsém tavaly belekóstolni. Így utólag már nagy a szám, ám amikor a saját bőrömön éreztem a negyven fok fölötti hőmérsékletet szinte megszólalni nem tudtam. Illetve de, csak nem úgy, ahogyan kellett volna. Elsírtam magam, hüppögtem, elvesztettem önkontrolomat, faramuci egy helyzet volt. Ha most látnátok arcomat, hogy mosolyog ezen az egészen :)
Ő végig nézte szenvedésem, én szégyelltem mindezt, ő nyugtatgatott én elbujdokoltam szinte. Ő hozzá van szokva, (bár szerintem ezt sosem lehet megszokni) én pedig sosem tudtam, hogy ez ennyire tud égetni és fájni.
„Biztonsági figyelmeztetés: Fölhívjuk az ide utazó, illetőleg ott tartózkodó magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy a külföldi biztonsági szervek lehetséges terrortámadások elkövetésének megnövekedett veszélyét jelezték a főváros, illetőleg az ország legnagyobb városai térségeiben. A lehetséges célpontok elsősorban a nagy tömegeket vonzó bevásárlóközpontok, piacok, közlekedési csomópontok, repülőterek, vasútállomások, illetve a külföldiek által előszeretettel látogatott helyszínek. A lehetséges merényletek színhelyei a külföldi kiküldöttek, turisták által közkedvelt olyan piacok, közterek lehetnek, mint a Chandni Chowk, Connaught Place, Greater Kailash, Karol Bagh, Mehrauli,és Sarojini Nagar. Javasoljuk, hogy a nagyobb városokban a magyar állampolgárok fokozott elővigyázatossággal járjanak el, s rendkívüli körültekintést tanúsítsanak nagyobb tömeget vonzó helyek, piacok, bevásárlóközpontok, vasút- és buszállomások, repülőterek meglátogatásakor. Kísérjék figyelemmel a média, a helyi hírcsatornák biztonsági helyzettel foglalkozó tudósításait. Tanácsoljuk, hogy utazásuk során jelentkezzenek be az ottani Magyar Nagykövetségen.”
Ha meghallunk egy nevet, jelzőt, helyet… valamire azonnal asszociálunk. Lehet nem pontosan arra, amire hirtelen mindenki gondol, de valami beugrik róla. Mondjuk, ha azt mondom sárga, valaki erre rávágja: citromsárga, valaki narancssárga, valaki okkersárga... Ha nevet hallunk ahhoz a névhez kötődő személy arca fog elénk vetülni. Sokszor a gyermek névválasztásánál ez a „reflex”, komoly befolyásoló tényezővel bír. Ha például azt hallom India, rögtön rávágom: -"Megannyi világörökség megtalálható egy helyen!"
„Az adzsantai, az ellórái barlangtemplomok, az Agra erődje, a Tádzs Mahal... A konaraki Naptemplom, Mahabalipuram templomegyüttese, Goa templomai és kolostorai, Khadzsuráho és Hampi műemlékegyüttese, Elefanta sziklatemploma, a tandzsávúri Brihadisvara-templom, a buddhista emlékek Száncsiban, Humájun császár síremléke Delhiben, Kutub Minár és Kutub épületegyüttes szintén Delhiben, Mahabodhi templomegyüttes, Bodh Gaya, Bhimbetka sziklamenedékei, Champaner-Pavadagh régészeti park…”
Eddig egyetlen egy olyan hely volt, amire nem elsőre, -de a magamban történő hosszas érvelés után- talán azt tudtam volna mondani Muratnak: „Rendben, majd menjünk, de nem örökre, csupán pár évre.”
Közvélemény kutatásokat kerültem, mivel döntésemben nem szerettem volna, ha bárki is szerepet vállal illetve vállalt volna. Valójában nem is csacsogtam erről tágabb környezetemben, pontosan az imént megjelölt indok végett. Aztán amikor az agy elfáradt, és rájött, közös életünk soron következő legfőbb akadálya, nem a lakhely megjelölése, na akkor megkértem Muratot, ha időszerűvé válik eme problémakör, ha már valóban nagyon közel kerülünk a csomagoláshoz és az előkészületekhez, térjünk rá vissza.
Aztán pár hónapja ismét nekem szegezett egy kérdést:
-"Honey, tudom, hogy megkértél rá, de ezt most muszáj feltennem, ugyanis nagyon könnyen kivitelezhető... Akarsz Indiába menni? Egy barátom költözik oda, mert a cég, ahol dolgozik kihelyezte és mi is tudnánk menni. A fizetés magas… bár a környezet nem a legideálisabb. Egyedül nem szeretnék dönteni, meg akartalak kérdezni, de ugye…
-India? Nem haragszol meg, ha ezen el sem gondolkodom… kapásból azt felelem: nem!
-Amikor belevágtál mondatomba, még az hiányzott: ugye te sem szeretnél ide menni?"
Tudom gyönyörűek a látnivalók, már-már elvakítóan, megtévesztően szépek, ám a csillogástól eltompított dolgok mögött ott lapulnak az igazi veszélyek is. Engem pedig ez a veszély sosem vonzott.
Az igaz, hogy már sokkal közelebb vagyunk ahhoz a bizonyos lépcsőfokhoz, amiről először beszéltem, de abban közösen megegyeztünk, hogy másikra lépünk…

Ui: A barát búcsúbulija megtörtént, ő holnap költözik...

Betörés

A szomorúság minap betört lakásomba, felkapott engem és elröpített az élet legfájóbb, legmélyebb bugyráig. Igen, nincs jó kedvem. Pedig lehetne, hiszen munkát váltok és újra olyan életem lesz, ahol jöhetek-mehetek, trécselhetek, alkothatok, kreatívkodhatok és a végterméket mindenki láthatja. Na nem itt, hanem máshol, egy dobozban. Aki nem találkozott még velem, aki nem látott, aki nem hallott, soha nem fog rám ismerni, és nem fogja azt mondani, igen ez ő, hiszen mindezt ábrázat nélkül teszem. Régen sem szerettem mutogatni magam, ebben mára sem változtam meg. Inkább megbújok, és a háttérből figyelek… számomra ott jobb.
Párszor belekóstoltam az „előterekbe”, ám mindezeket csakis valakikért tettem meg. Az egyik és első számú, a nagymamám volt, aki végett párszor megmutattam arcomat, hogy a kis faluban elmondhassa: az unokám ma látható abban a „dobozban”.
A másik, a barátnőm. Ma is füleimben csöngenek könyörgő szavai, hogy főzzek vele az egyik műsorban. Megszámolni nem bírom hány alkalommal zargatott ezzel a kéréssel, mire végre igent mondtam. Aztán a forgatáson belecsaptunk a lecsóba, totál kikapcsoltuk a környezetet, függetlenítettük a kamerákat, a stábot, és elengedtük magunkat, úgy istenigazából. Abszolút hülyét csináltunk önön magunkból, a körülöttünk ténykedők pedig ezen okból kifolyólag folyamatosan rajtunk röhögtek… azt már nem is akarom tudni hány ember tette ugyanezt az adás alatt. Emlékszem másnap fel kellett mennem a Híradósokhoz egy értekezletre, ahol a műsorvezető széles mosollyal odalépett mellém, „Kriszta nem te voltál tegnap a … „
Nem az én világom a szereplés. Sosem volt az. Tudatában vagyok, hogy ez tengernyi előnnyel jár, de megannyi bántással is. Ez utóbbit feldolgozni pedig nagyon nehéz. Látom a környezetemben lévő emberek mennyire szenvednek egy-egy beszólás, negatív újságcikk után. Pedig legtöbbször a fele sem igaz annak, amit olvashatunk róluk. Millió egy példát tudnék felsorolni, de most legyen elég csupán egy. Reggel 6.30-ra jött értem egyik barátnőm és mentünk vidékre. Az egész napot ott töltöttük kettesben, közösen, mire másnap megjelent egy olyan írás, interjúval összekötve vele, hogy a lány aznap Pesten szakított párjával… elszomorító mindez! És a legborzasztóbb, a legtöbb ember elhiszi, amit olvas, amit lát és nem gondol bele, mi van a hátterében. Valami ilyesmi történt most velem is. Különböző oknál fogva nem tudok most Murathoz repülni és ő sem tud jönni… és ezt senki, de senki nem értheti meg, hogy valójában milyen rossz érzés! Csakis mi. Mi, akik átéljük, mi, akik megéljük, mi akik annyi időt fordítunk egymásra, és mi, akik pontosan tudjuk mit jelent a másik a saját életében.
Nem fogom soha senkinek sem elmagyarázni mit miért teszek, mi vezérel engem, ki kicsoda… elég egy keresztnév, elég egy jelző, elég egy gondolat… és minden más, ami mögötte van, az csakis az enyém. Soha, de soha nem adom oda, senkinek! Nem fogom elmondani életem minden percének mozzanatát, nem fogom kitálalni mikor nevetek vagy mikor sírok… Igen, sírni is szoktam, hiszen nekem is vannak sós könnyeim, és igen, nálam is eltörhet az a bizonyos mécses.
Ez a blog nem azért íródott, hogy minden mozzanata, érzése rögzítve legyen. Hogy innen mindenki informálódjon, ahelyett, hogy önszántából megkérdezze, mi van veled… Nem! Valami egészen másért kezdtem el írni. Ha visszanézzük első bejegyzéseim között milyen témák sorakoznak, pontosan láthatjuk, hogy maga a blog, betegségem kilábalásának egyik kapaszkodója volt. Utána már olyannyira megfertőzött, elsodort ez a fajta naplósdi, hogy folyamatosan rögzítettem benne mindazt, amit fontosnak tartottam, és amit ha majd egyszer gyermekem, vagy unokám esetleg elolvas, elgondolkodhat azon, milyen is voltam, milyen is lehettem.
Ítélkezünk, támadunk, esetleg elítélünk. Mindez abból adódik, hogy nem látjuk a hátteret, a tartalmat, vagyis az őszinte valóságot. Örömével, bánatával, mosolyával, kacajával, elfojtó könnyeivel, vagy záporaival egyetemben. Csak annyit látnak, amennyit mutatni engednek… Én nem fogom bánatommal mások életét elszomorítani, nem fogom hétvégenként a gyerekek előtt megmutatni mi is lakozik valójában odabent már egy ideje, nem fogom mindenkinek elmesélni… mivel nem ők alakították, nem ők tologatják benne a bástyákat, és nem ők azok, akik ezzel nap, mint nap fekszenek és kelnek.
„Tele szívvel mosolyogsz Drága, akkor is ha megszakad odabent!” - írta: Virág. És milyen jó jellemzést is adott rólam. Csak most ez egy picit átalakult, mert annyira megszakadt valami odabent, hogy a mosoly eltűnt, tovaszállt. Lemerültem. Elfogyott az utolsó energiatartalékom is.
Minap támadást kaptam, megértés helyett. És ez fáj, nagyon fáj.
Elég lett volna egy mondat, egy együtt érző mondat… az odavetett, érzelemmentes szóhalmaz felelet helyett.
Lehet látni, ahogy az ember levegőt vesz, ahogyan lép, ahogyan kezet nyújt, ahogyan simogat, ahogyan leül és még megannyi helyzetet… de, hogy ott legbelül éppen mi van, azt soha. Hogyan is írt anyukám rólam? „Segítőkész, odaadó, kitartó, nehéz meggyőzni ha esetleg nincs igaza...”
Ez utóbbi végett, a jelen konfliktusra próbáltam érveket felsorakoztatni a mérlegre, amit ha tiszta fejjel végig gondolok egyensúlyban áll, valójában semerre sem billen! De! Az én fájdalmam, amiken keresztül megyek, és ezeknek nem figyelembe vétele, nem megértése az, ami mégis csak billent... felém. Ez fáj, nagyon fáj és ezért a szomorúság minap betört lakásomba, felkapott engem és elröpített az élet legfájóbb, legmélyebb bugyráig.

Pöttyös napok

Bálint, bátyám legkisebb gyermeke költözött be hozzám pár napra, bárányhimlősen.
Nem szeretem ezt a betegséget, mert a pöttyökkel, a négy fal közé van az ember szorítva.
Emlékszem gyerekkoromban irigyeltem tesómat, amiért a leckéjét délután nem kellett megcsinálnia, mivel a tünetek jelentkeztek testén, és ez ugye azt jelentette, számára elmarad a másnapi tanítás. Én meg görnyedtem az asztal fölött, körmöltem a házi feladatot, duzzogtam, pufogtam… Igazságtalannak tartottam a helyzetet, amely pár órával később mégsem volt annyira igazságtalan. Fürdésnél már rajtam is ott éktelenkedtek a jelek. Így kettesben maradtunk otthon, illetve, mi meg a pöttyeink.
Egy lakóparki lakás kevés Bálint energiaforrásának lemerítésére, ezért fordulhatott elő, hogy egyik reggel 7h-kor megállt szobám ajtaja előtt, és azonnal nekem szegezte a kérdést:

-„Nem játszunk valamit közösen?”
-„Neked is jó reggelt. Pont ez a kérdés fogalmazódott meg pár perce a fejemben nekem is.” -mondtam két ásítás között, csipás szemekkel.
Unalom ellen, a parkettán hasalva először puzzlet raktunk. Verdásat, az nagy sláger. A két fiú szobájának falán is a főhősök megfestett portréi találhatók. Bálinténál Matuka figyel, aki állítása szerint olyan, mint a papa. „Öreg, rozoga, de mi így szeretjük.”- mondta.
Ez a kis kölök egyébként iszonyú nagy dumás. Nyáron, amikor szüleimmel vonattal utazott mind a három gyerek, apámnak pisilnie kellett, Bálint felpattant az üléséről, kézen fogta a nagypapát, mondván, ő megmutatja hova is kell vizelni. Mikor odaértek, a gyerek kinyitotta az ajtót, várt egy keveset, aztán bátorítás gyanánt odavetette az „öregnek”:
-„Na papa, vedd elő a lompost”.
Otthon sosem beszélünk így, főleg nem a lomposról… oviba nem igazán szeret járni, ezért fogalmunk sincs, honnan gyarapítja szókincsének eme tárházát.
Előkerültek ferrari autóim is. Autópálya híján apró kövekből építettünk utat, szlalom pályát, alagutat, tehát következhetett az ügyességi verseny… azt követően kipróbáltuk, na jó nem csak próbáltuk, hanem gyakoroltuk is hogyan lehet küszöbön átugratni matchboxokkal. Az autók megérkezésének szerepe itt is olyan fontos volt, mint a tornászoknak a gyakorlatsor végén beleállni az ugrásba.
-„Társasozzunk!” Toy storys „képregény” féleséget, még a Jézuska hozta, de azóta is nagy sláger. Felállítottuk a táblát, elhelyeztük a korongokat, a bábukat… sehol a dobókocka.
-„Nem kérsz a fölötted lakótól? Dvd-ét is adott nekem kölcsön, biztosan van dobókockája is a kislánynak.”
-„Nem megyünk mindenért a szomszédba, csinálni fogunk!” Ööö, ez egy picit elhamarkodott mondat volt részemről… hogyan is készítettünk valami hasonlót még az oviban?
Liszt, víz, só…gyúrás…puha a tészta…még egy kicsi liszt, gyúrás… sütés… és kész. A végén konstatáltam, az óvodai példány is valami hasonló lehetett, nem sokat fejlődtem.
Hihetetlen gellerekkel dobáltuk a számokat, mivel a kocka élein "apró" göcsörtös dudorok jelentkeztek, aminek előnye: a csalás gondolata sem merülhetett fel bennünk! Tisztességes játék, egyenlő feltételek.
Ha már a lisztezésben ennyire belemélyedtünk, sütöttünk is.
Fánk mindenhol van, kicsi, kerek, nagyobb, lyukacsos, pufók, kerekded, keskeny szalag formájú, spirálos, csavart.

-„Ez amerikai fánk lesz, oké?” Próbáltam felvágni a gyerek előtt, de nem hoztam lázba.
-„Ha olyat akarsz enni, rendben” - húzta fel szemöldökét. -„De te kóstolod meg először” - folytatta. Na ennyit arról, mennyire bízik meg bennem.
Kábé hat éve kaptam egy ilyen sütő formát, (hasonló a muffinéhoz) sosem volt kipróbálva, gondoltam éppen itt az ideje, hogy levegyem róla a fóliát és kidobjam a jótállási jegyét. Megjegyzem, pikk pakk össze lehet vele dobni eme kerek formákat és még a forró olaj mellett sem kell ott állni, ugyanis ezeket a sütőben kell kisütni, forgatás nélkül. Elárulom, az eredeti az igazi, melyet finom házi lekvárral eszünk. Amerikai fajta kipróbálva, kipipálva, csupán ennyi.
Egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor hallottam azt a szót ezekben a napokban: "Szókirakózzunk!" Majd jött a „szókirakózzunk megint”. Aztán „mi lenne, ha szókirakóznánk?”
-„És mi lenne, ha én raknálak ki téged?”
-„Nem figyelsz? Olyan szó nincs a táblán, hogy Bálint!”
Régen minket ilyenkor valami folyadékkal kentek be, ami megszáradás után fehér mázzal vonta be a pöttyöket, ezáltal hihetetlen mókásan néztünk ki. Most már ilyet kapni sem lehet a gyógyszertárakban, helyette valamilyen cseppeket kell meginni. Ráadásul, még sosem hallottam, de a fürdővízbe szódabikarbónát kell keverni.
-„A fütyidet jól felhúzza majd a víz” - kuncogtam, de ő ezt a poént annyira nem értékelte, nem úgy, mint én. Végül kiderült nem szabad beleülnie a vízbe, csupán lemosdatni lehet, vagyis a pezsgés elmaradt…
A családban Lilla beszél a legtöbbet, volt kire ütnie, (többen pályázunk az első helyre) ám Bálint sincs nagyon lemaradva a sorban. Mivel nemsokára felvételizik az általános iskola első osztályába, gondoltam nem árt komolyabb témákat, évszámokat is érninteni a csacsogásaink alatt.
-„Bálint, tudod mikor jön a Mikulás?”
-„Hát este, mindig, este. Te ezt nem tudtad?”
Na besültem, saját magamat járatom le, azzal, hogy én még ezt sem tudom. Remek.
-„És azt tudod, hogy”…
- „Figyelj, inkább bekapcsolnád a Farmeramámat? Az most jobban érdekelne.” - kezelt le engem.
-„Miiiiiit?”
-„Azt a számítógépes játékot… - jaj nem mondod, hogy ezt sem ismered?” - hitetlenkedett a nagy szemeivel.
Azt hiszem át kell gondolnom minden szavam, különben a gyerek simán lenéz engem és a végén nem én világosítom fel őt, hanem ő engem. Még jó, hogy a sexről nem beszélt :) Néztem volna nagyot, ha belekezdett volna a maga kis nyelvezetén és elmesélte volna a lompos működésének menetét. Jézusom!

A pöttyökről hogyan evickéltem át a sexre, azt már nem is tudom.

Talán, mert Murattal egy pár pötty sex most jó volna nagyon...

"Madarat tolláról embert barátjáról"

Díjjak. Valahogy úgy vagyok vele, hogy nem igazán kedvelem. Zavarba hoz. Engem!
Aki ismer, pontosan tudja miért hangsúlyozom ki ennyire ezt a szót. Nehéz zavarba hozni. Ám a kitüntetett figyelem, vállsimogatás, elismerés, „ez jó volt”, vagy „tetszett” mondat hallatán sosem tudom, hogyan viselkedjek. Olyan, mint mikor elszégyellem magam és inkább elbújnék valahová, csak senki meg ne lásson.
Emlékszem mikor a Filmszemlén, egyik filmünk gyümölcseként díjban részesültünk… na ott aztán semmi sem takart, csupán az akkor még majdnem derékig érő vörös hajam.
Filmvetítést, az utolsó előtti lépcsőfok kemény betonján ültem végig, a kipárnázott piros bársonnyal bevont szék helyett, szinte már már elnézést kérve, hogy itt vagyok én is.
A film főszereplőjével kettesben próbáltunk a sötétségben rejtve maradni. Azt gondoltuk, a stáblista végén az elsők között simán kislisszolunk és odakint az előtérben szűk körben megbeszéljük az utólag esetleg felfedezett hibákat. Aztán amikor a villanyt feloltották, olyan történt, amire egyáltalán nem voltam felkészülve.
Egyesével, hangosan sorolták a készítők neveit, mi pedig nem tudtunk semmi mást tenni, mint leporoltuk nadrágunkról a ránk ragadt port és remegő lábakkal (legalábbis az enyém remegett) elindultunk a színpadra… nagy taps közepette meghajolni…
Most is valahogy így vagyok ezzel. Nem számítottam rá és el sem tudok bújni… ráadásul zavarban is vagyok.
Történt ugyanis, hogy http://alarcok-greti.blogspot.com/ díjjal jutalmazott, melyet múlt héten már megköszöntem neki blogján, vagyis két pontját teljesítettem.
Bár nincs a kérés listán, hogy ne küldjük tovább eme elismerést, de én nem szeretnék megajándékozni senkit. Ezért előre vagy utólag, de elnézést kérek mindenkitől!
Na nem azért, mert ez csak az enyém, és ebből kiindulva másé ne legyen… nem! Körbenéztem rengeteg blogon, majd mindenhol szembe találkoztam ezzel a képpel. Erről pedig azonnal eszembe jutott, hogy ez az egész olyan, mint a "küldd tovább x ismerősödnek” levél szindróma, ami hogy hogy nem egy idő után biztosan újra levelesládámban köt ki… na, én ezt nem szeretném.
Kaptam már ilyen díjat, méghozzá KisVirágtól… akkor sem gondoztam, még a díjjal járó fotót sem helyeztem el weboldalamon. Most ezt utóbbit mégis megteszem, hogy kivédjem a következő elismerés érkezésének lehetőségét.
Viszont volt jó oldala is a történetnek, ugyanis így tudtam meg, hogy eme országból Gréti is be-betekint hozzám, olvas engem… és ez igazán örömmel tölt el.
A díjnak van még egy kérése: áruljak el hét dolgot magamról. Rendben.
„Szeretném, ha egy játékban a segítségemre volnátok.
Mindenki egy dolgot írjon le rólam. Ami eszébe jut, ha meghallja a nevem. (elég egy szó, egy rövid mondat)
Bírom a negatív kritikát és nem sípolom majd ki :) Nyugodtan mehet válasz mindbe... előttetek nincs titkom.
Majd meglátjátok, mihez kell... de, majd csak utólag vallok színt.
Köszönöm!”
Íme a vélemények: (érkezési sorrendben)
1, Bőbeszédű - írta: Kata
2, Segítőkész, odaadó, kitartó, nehéz meggyőzni ha esetleg nincs igaza... - írta: Anyuci
3, Szép, OKFEJTŐ, a minden mögé látó, megmagyarázó - írta: Erika
4, Könnyes nevetések - írta: K. Kata
5, Sweet - írta: Murat
6, Tele szívvel mosolyogsz Drága, akkor is ha megszakad odabent! - írta: Virág
7, A Szomszéd. A kombiné. És a kettőt akár kombinálni is tudom. - írta: Bea

Madarat tolláról, embert barátjáról! Feladat teljesítve!
Ui: Péter, téged nem kérdeztelek, mert a Te válaszod borítékolva: szófogadó, és sanszos még a kukázó :)