2010. az öröm éve volt, köszönet Nektek

Ha most egy szóval kellene jellemeznem az elmúlt évet az öröm jutna eszembe róla. Igen 2010. az öröm éve volt. Megannyi szép pillanatok, élmények, új impulzusok… és ami különösen örömmel tölt el, hogy nem csak velem történtek jó dolgok, hanem a családom, a barátaim életében is… és én ennek végtelenül tudok örülni.
Szinte megszámlálhatatlan sok jó dolgot kellene kiemelnem, mint élmény, változás, történet, de mindet nem publikálnám, csupán néhányat belőle, egy kis csokorba kötve. Olyan csokorba, ami teli van színnel, illattal, élettel, érzéssel, Veletek, akiket szeretek!
A legszembetűnőbb és egyben legfeltűnőbb, hogy a „létszámolvasásnál” biza mi többen vagyunk, ugyanis gyarapodtunk. Nem is csekély a sor hosszúsága, hiszen megszületetett: (időrendi sorrendet megtartva) Lili, Kata, Anna, Luca, Petra. Csak csajok. Eddig sem volt csöndes családom, ezután meg még nagyobb zsivajnak nézünk elébe.
Imádom a gyerekeket, akik ezt pontosan érzik is. Megesett, hogy unokatesóm kislányával játszom, és egy kis szusszanás végett húzza-, vonja-tolja szivacsát, miközben felteszem neki a kérdést:
-„Akkor most mit is fogunk csinálni?”
-„Én leülök erre a dombra, és nézlek téged, mert szeretlek.”
Vigyük tovább ezt a szeretet vonalat, jöjjön egy másik fontos személy. Rengeteg idegeskedés, aggódás, féltés után sikeresen elértük, hogy egy számunkra fontos ember rálépjen arra az útra, amit először is az elszántsággal kell kikövezni, majd a korlát szerepének a kitartást kellett felépíteni hozzá. Sosem beszéltem róla, itt pedig pláne nem említettem, hiszen nem velem történt, tehát a nyilvánosság előtt nem tisztem vallani életének kisiklott részéről. Miközben azzal küszködtünk, hogy elérjük célunkat, az élet érdekes betekintést engedett egy lány szenvedélybeteg életébe. Könyv íródott róla, és odafentről úgy mutatták meg nekem a lépéseket, hogy nyakig belevontak eme iromány elkészülésébe. Megannyi párhuzam, hasonlóság az ő élete, és a számomra oly fontos személy élete között… a végén pedig ott a kulcs. Igen, a kulcs. Szerencsére ezzel a kulccsal mi is éltünk, nekünk is csukta a negatív oldalt és nyitott egy megújult kaput. Visszakaptuk őt olyannak, amilyennek mindig is szerettük! Büszke vagyok rá, nagyon büszke!
Idén Bálinttól tanultunk egy új szót is: Sín tér! Ha rövid i-vel és egybe íródna, akkor érteném, de úgy a történetébe sehogyan sem illet bele. Aztán mikor már végképp nem értettük hogyan kerülnek ők az óvodával egy olyen helyre, ahol egy kutya sincs, elmagyarázta.
-„Tudod, itt sok vonat megy, ráadásul ott vannak a sínek.” Hát így nyert nálunk a pályaudvar új értelmezést.
Gyűrűt is kaptam. A barátaim szerint a formája, a színe, a kövei tökéletesen Krisztukás! És igen, Murat valóban pontosan olyat választott, amilyen én vagyok. Ennek is van története. Egyik nap sétáltunk vissza a tengertől, papucsban és strandruhában mikor meglát egy ékszerüzletet. Bent minden elegáns, rólunk folyik a sós víz. Azt gondoltam csak egy ismerős végett térünk be ide, és valójában pár perc múlva máris lépkedünk tovább, de nem így történt. Előveteti a gyűrűket, nézegeti, majd rámutat egyre. Az én tekintetem is pontosan azt vonzotta, tehát a mosoly nagy ívben felrajzolódott arcomra. Igen ám, de egy számmal kisebb volt… Náluk minden probléma megoldható, ha pedig Ő mellettem van, pláne. Érkezett egy tizenéves kissrác, aki elrohant az ékszerrel. A tulaj minket hellyel kínált… és türelemre intett. Oh, remek. Hát ennyit arról, hogy csak betérünk, egyik lábunk itt a másik meg már ott… nemhogy lépnénk, de ideragadtunk. Azonban megérte várni. A gyűrű, mellyel a fiú visszatért tökéletesen felcsúszott ujjamra.
Jaj, és ott volt a videóklipp, amit Ő vágott nekem… fényképezőgépével forgatta rólunk, hogy egy váratlan időpontban összevágottan megkaphassam. Igen, tényleg… mennyi élmény, és mind mind a szívemhez közel álló.
Vagy amikor picit elcsomagolta magát és a téli ruhákat már otthon hagyta, mivel azt gondolta, a jó idő vele együtt érkezik... majd a hóban lépdeltünk a Normafánál, lángosoztunk a szokásos helyünkön, jót ettünk Visegrádon, bowlingoztunk a gyerekekkel... de volt, hogy éjjel elkeseredetten hívott, eltévedt hazafelé, telefonja másodperceken belül lemerül... autóba vágtam magam én pedig mentem a még éppen lemerülés előtt elhangzott helyszínre. De eszembe jutnak a nála eltöltött csodás időszakok, amikor a medúzánál felsikítottam, amikor a haverokkal táncoltunk, a taxis :) városnézések, kirándulások, focimeccs, a gyógyszer ;)... megannyi csodás emlék.
2010-ben sikerült valami kis meglepit szervezni drága Virágomnak! Végre én adhattam neki úgy, hogy a váratlan élmény felkapja és elrepítse őt oda, ahol tudja, és érzi, mennyire kedvelik, szeretik. :)
Fergeteg bulikat is rendeztünk. Ezzel a baráti társasággal csak azt lehet. A szilveszteriről például nem engednek képeket ide feltenni, mert… nem értem miért. :)
Majd elfelejtettem, leszedtek a gyógyszerről. Ugye volt az a betegségem, melynek vége egy kezelés (erről már korábban írtam) és idén, illetve már azt kell mondanom tavalyi év óta, nem szedek semmilyen gyógy készítményt. Ezek nélkül is hozom az előírt eredményeket. Oké, én tehettem arról, hogy ennyire elhatalmasodott felettem ez az egész, hiszen már az 1990-es évek elején szóltak az orvosok ki kellene vizsgálni. Hát most megtették, de alaposan. :) Nem ragozom tovább, ez így alakult, büntetésem megkaptam, a számla kiegyenlítve, most már minden rendben.
Egy csodás utazással is megleptek. Életem legszebb napjait egy gyönyörű nyaralóparadicsomban tölthettem… napfény, tenger, pálmafák, és a hegytetőkön hó mindenütt. Murat végett rengeteg protekció, picit megkülönböztetett kiszolgálás felénk… na de ki az a lüke, aki ezt nem használja ki? Hát nem mi. Még azok a tévutak, melyek megestek velünk ezen az úton, sem tudtak elrontani semmit… az sem érdekelt bennünket, amikor eltévedtünk éjjel és mi csak húztuk bőröndünket ide-oda, oda-ide kilométerekben mérve a távolságot, fittyet hánytunk az egészre és csupán nagyokat kacagtunk a korom sötétben.
Hogy a nevetésnél maradjunk, emlékszem mikor Virág kórházba került és Erikával mentünk hozzá, szegény úgy gurgulázott rajtunk, hogy már mindene fájt. Az örömöt, a mosolyt annyira jó látni, főleg azokon az arcokon, akiket szeretünk.
Katám minket is egyre közelebb hoz az élet. Minap hogyan is mondtam neked:
-„Ez az én életem, most ne szóljál bele!”
Mire válaszod mindent elárult:
-„Annyira összekovácsolódtunk, hogy most már engem is érint.” És igen, köszönöm a sok törődést, a néha gyilkos mondatokat, melyek olyan Péter szintet is meg tudnak már ütni :) és jó, hogy én is láthatom a te igaz arcodat, álarcok nélkül.
Csajok, emlékeztek az aranyhalas estékre, vagy a padlizsánkrémre :) meg a kívánságokra. Jaj, jaj, jaj, szememből folynak a könnycseppek a nevetés végett. Most már tudjuk, ennek a "lükének" sokkal rövidebb a memóriája, mint az átlagos aranyhalnak… :)
Az Úszó EB sem alakulhatott volna jobban Erám, a legjobb szervezés volt mind a parton, mind a lelátón, ahova egy olyan embert sodort mellém a szél, aki már régóta elkerül, hiszen csúnyán átvert! Itt is bebizonyította, hogy a szemeket nem nekem kellett lesütnöm, hanem őneki és nem a nap vakító sugárzása végett. Az elégtételt megkaptam… az élet idetette nekem.
Ott voltak az isteni vacsorák, vagy a sörözős esték törzshelyünkön „L’ ECSÓ házaspárral” kiegészülve… és még folytathatnám a sort a sok szép emlékkel veletek! Nem is tudom, hogy megköszönni, hogy vagytok nekem.

Beám, hányszor kaptam meg azt a kérdést tőled: "Szerinted?" És mi hányszor megfejtettük már a férfiak gondolkodását és hittük, ez biztosan így van és most az fog következni... aztán vagy felülíródott minden, vagy néha pajkosan összemosolyogtunk, mert végre eltaláltuk a kérdés válaszát... Jó amikor a több órás téli séták után hóemberként érkezünk haza és a nagy bölcselkedésünk alatt sokszor megvilágosodunk. De egy valamire még mindig nem tudok válaszolni: "Szerinted?"

Noémi, bár az élet messzire sodort és innen is tovább álltok egy gyönyörű távoli országba, de a levelek amiket irogatsz nekem sok mindenre tanítanak. Előttem vagy, mint példa, és látom van esély, hogy ha nekünk itthon nem sikerül Murattal, akkor egy idegen országban még mindig lehet az ember tökéletesen boldog!
Gabi, mit is írhatnék neked? Most biztosan nevetsz és ez jó! Ha most egyszerre visszaolvasnám azokat a sorokat, melyekkel bombázzuk egymást, hol győzködve, hol érvelve, de mindig elfogadva a másik véleményét, és ezt szeretem, akkor most újra azt mondanám, igen ezek a sorok sokszor kellenek. Kevés ember láthat beléd, de te bizalmat adtál kezembe és én ennek örülök.
Zsolt-Kata! Először is hála az olcsó repülőjegyekért :) Köszönöm, szépen! Nekem még az is sikerült, hogy a business osztályon utazzak vele :) Jó-jó, nem én hanem Murat intézte, na de én utaztam :)
Jó látni, hogy csiszolódtok és Balogh Béla igencsak megtette hatását Kata fejlődésében. Társaságunk üde színfoltjai vagytok, már ha nem Prágát választjátok helyettünk :)
Zsuzsa, becsüllek! A kitartásod és türelmed gyümölcsét csak jövőre fogod learatni, de kellett ez az év is, hogy közelebb kerüljél ahhoz, hogy… vagyis hozzá. Minden egyes perc, pillanat a múlt. És nektek a jövőt kell nézni! Bocsánat, hogy néha keményen bánok veled, már-már bántóan öntöm a hideg vizet, de tudom, hozzád időnként ezt a kulcsot kell elővenni és ebből tanulsz. És azt is tudom nem így éled meg, hanem szeretettel, hiszen visszaigazolásaidban mindig ezt olvasom. És köszönöm neked, hogy egy olyan történetbe láthatok bele általad, amibe valójában az egész világon csak nagyon keveseknek adatik ez meg. Eljön az az idő is drága barátnőm, amikor már nem kell rébuszokban beszélnem erről itt, amikor mindenki számára felfedjük, most még rejtélyesnek hangzó mondatokról a leplet és tudod mit, közben whiskyt iszunk KÖZÖSEN.
Drága Virág, bízom benne, hogy megbocsájtják a többiek, de nálam a sort te vezeted. Milyen fura az élet, hogy gyermekként megannyi közös élményt éltünk át, majd egy szakítás után a mi utunk sem kereszteződött...egy ideig. És a hangsúly, a lényeg a mondat végén van. Egy ideig! Megéltük ezt az időt és mos már azt mondjuk mennyi közös élmény vár még ránk, együtt. 2010-ben is bővelkedtünk ebben és tudom a következő évek sem fognak szűkös kézzel bánni velünk! Nagyon szeretlek!
Erám, megannyi nehézség ellenére becsülöm, hogy képes vagy nevetni. Hogy megérted nem bántunk Virággal, hanem a javadat akarjuk. Hogy a csajos estek, beszélgetések alkalmával a kanapém jobb oldalán ülő mindig a "betámadott" fél, erre te hívtad fel figyelmünk, mivel általában oda telepszel le. És már érted, hogy miért a babzsákba huppanok mindig? :) Ne add fel sosem az álmaidat! Egyszer eljön a Te időd is. Mi mindig melletted leszünk!
Anikó, bár elszakadtunk, ennek mi tudjuk az okát. Most ugye a távolság végett, de jó olvasni mikor üzensz, hívsz és megnyugtatsz. Fura volt a szilveszter, hiszen egyszer régen megfogadtuk ezt a napot mindig együtt töltjük ha csak egy koccintás erejéig, de találkozunk. Hát túl vagyunk azon, hogy ezt most rajtunk kivülálló okok végett nem teljesítettük. De pezsgős poharunk tudom összeért és egy kis gondolat szeletben megjelentem nálad. Mi mindketten ismerjük a másik igaz énjét, épp ezért ebben az évben a média ismét sok mosolyt csalt arcunkra.

Évi, mennyi önfeledt nevetés van mögöttünk... hogy csapkodtuk az asztalt mert már nem bírtuk szuflával... Az a megszámlálhatatlan vicc, ugratás... jaj még most is fogom a hasam, ha ezekre visszagondolok. Emlékszel? "Kócbabát" mennyit ugrattad, amikor a telefonját elcsented, a wécé kefe, az a videóklipp melyet önmagunk szórakoztatására forgattunk... és az új cipellőd :) Édes emlék mind nekem.
Zsuzsi-Péter, meg sem tudom számolni mennyi érdeklődő, aggódó beszélgetésen vagyunk túl. Bevallom van köztük olyan, ami néha fájó, olyankor magamban zsörtölődöm, de hát az ember ezáltal jobban elgondolkodik, és felteszi magának a kérdést: ők miért így látják? Jól ismertek, megyek a magam feje után...mert mind a nehézséget, mind a boldogságot nekem kell megélni, átélni, érezni. Pontosan tudjátok mikor van ez utóbbi fogyóban, és mikor esne jól egy kis változás. Ilyenkor mindig megkapom a hívó szót: "Mikor jössz már?" és én boldogan rohanok hozzátok pár napra kikapcsolódni, elfeledkezni bajaimról, vagy éppen ezekről beszélni az esti borozgatás alkalmával. Köszönöm a törődésetek és szeretlek titeket!
A végére hagytalak, de nem szándékosan, kedves Enikő! Sms-ed megríkatott. „Először is szeretném megköszönni, hogy az ó évben oly sokszor meghallgattál, tanácsot adtál, figyeltél rám, köszönet érte! ...” Az ilyen sorok engem mindig meghatnak és remélem, hogy egyszer majd boldogan ölelhetlek át, miközben arcod mosolyog, szemed a boldogságtól ragyog, és te pontosan tudni fogod, hogy ebben a szorításban minden benne lesz.
És végül a családomhoz, is írnék, bár ti, akiket a fentiekben megemlítettem, valamilyen szinten már bekerültetek ebbe a szoros kötelékbe, ebbe a körbe.
Murat neked itt most csak annyit: "...and more, and really Honey" :) Te pontosan tudod ez a két szó mit jelent a mi életünkben, megmagyarázni itt sosem fogom.
Anyu, tudom mennyi erőfeszítésedbe, kitartásodba került egy olyan dolog, amiről mindenki csak beszélt, ám valójában senki nem tett érte. Sőt, amikor már mindenki lemondott, ítélt, ítélkezett és feladta, Te még akkor is harcoltál, erőd felett.
Tetted ezt akkor is, amikor a támogatás helyett bántást kaptál és újra erőt merítettél, én sem tudom honnan. És igen, a gyümölcs most édes, hiszen beérett minden.
Mennyit beszéltünk erről, mennyi helyzetet felvázoltunk, milyen lépések kellenek, milyen mondatokkal, kit merre kellene „terelgetni”, üzenni… Titkos szövetségesed voltam és néha tudom én tartottalak, te pedig irányítottál a szerint a „taktika” szerint, amit ketten, közösen megbeszéltünk. Ez így volt jó. Megemelem anyu most a kalapom előtted, mélyet hajolok, mert amit nekem ezekben a hónapokban megmutattál az példaértékű!
Aztán ott vannak a gyerekek. Ha majd évek múlva visszaolvassák ezt az írást, Lillának talán eszébe fog jutni a kettőnk közös útja miközben ment a fejmosás... de hallgat rám és ez jó, mindent megértett. Tudom édes emlékként fog a csoki szökőkutas születésnapra emlékezni, a Megasztárra... vagy a karácsonyi ajándékozásra… Zsombor drága, mennyi focimeccsen kiabáltam neked ott a pálya szélén…és hogy lüktetett kis szíved mikor a Népstadionban fogtad kezem, miközben gondolataid tán már azon jártak, hogy egyszer talán majd te is itt fogod rúgni a bőrt… Bálint, rajtad csak nevetek, mert te egy igazi bohóc vagy… a nagyon szerethető fajtából.
Tudom, imádtok nálam lenni, itt aludni, együtt vagy külön, hiszen ilyenkor programokat csinálunk, megyünk minden felé vagy csak sétálunk és falevelélkupacokban hempergünk, végül a nap zárásaként leugrunk a cukiba…”betárazunk” az esti filmre, dvd-re…
Szeretem a kerti főzőcskézést, bográcsozást, amit jóidőben szinte hetente megejtünk a kertben… vagy a vacsorákat, mert olyankor együtt vagyunk, mindannyian. Apu, anyu, tesóm, sógornőm, gyerekek…
Szinte megszámlálhatatlan sok jó dolgot kellene még kiemelnem, mint élmény, változás, történet, de mindet nem publikáltam, csupán néhányat belőle, egy kis csokorba kötve. Olyan csokorba, ami teli van színnel, illattal, élettel, érzéssel, veletek, akiket szeretek… és most már mindenki láthatja:
2010 valóban az öröm éve volt!

Columbot csúnyán átverték

Az egészben az a vicc, hogy a „bűntárgyat” én hordozgattam én szorongattam, én kézbesítettem és még az egyik tettestárs szerepét is betöltöttem, hiszen mikor anyukám elkészült a sablonnal, átküldte nekem, kikérte véleményem, mit változtatnék rajta. Tehát ez az az eset, amikor „távozás után reklamációt már nem fogadunk el” :) na ez eszemben sincs!) De tekerjük előre a történetet.

Minden az 1997-es év végén indult. Szóval több mint tíz évvel ezelőtt volt egy fiú az életemben, aki teljesen megfertőzött a Columbo filmekkel. Már reggel azt vártuk, hogy este tízkor kezdődjön a számunkra nagybetűs FILM. Mi pedig teljes csöndben, az első snittől az utolsóig, a kanapén összebújva, néha kuncogva figyeltük ezt az igen csak esetlen, de roppant szórakoztató ballonkabátos nyomozót.
Peter Falknál 1968-ban kezdődött minden, „A recept: gyilkosság” című epizóddal. Az igazi áttörést az 1971-ben sugárzott második rész „Váltságdíj egy halottért” hozta meg számára.
Még ugyanebben az évben leforgatták a harmadik részt is, „Ahogy a könyvben meg van írva” melyet sokan nem tudnak, de a fiatal pályakezdő Steven Speilberg rendezett.
Peter Falk ezzel a sorozattal nem csak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon rendkívül népszerű lett. Columbo megformálásáért tízszer jelölték Emmy-díjra (ötször nyert), és kilencszer Golden Globe-ra. (egyszer nyert).
A barátaimnak, ha valami "rejtélyt" kell megoldaniuk, vagy elég kombinálni, :) mindig hozzám fordulnak, hiszen ők tudják és hangoztatják: „Krisztuka Columbon nevelkedett, ő jól tudja!”
Hát ez a tudomány most elégtelenre vizsgázott, egy csapásra elfelejtődött minden, csődöt mondtam. Az én „Columbomat” a minap, biza csúnyán átverték!
Peter Falk édesapja, a magyar származású Michael Falk (Falk Miksa unokája) egy ruhakereskedés és vegyesbolt tulajdonosa volt. Édesanyja, az orosz származású Madeleine könyvelőként és beszerzési menedzserként dolgozott. Peter hároméves volt, amikor egy rosszindulatú daganat miatt eltávolították a jobb szemét. Kivehető üvegszemet kapott, mellyel időnként tréfákat is megengedett magának. Kamaszként egy baseball-mérkőzésen kiállította a játékvezető, mire Falk kivette az üvegszemét, hogy átnyújtsa neki ezzel a megjegyzéssel: -„Neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem.”
Lillus (tesóm 11 éves lánya) kitalálta, hogy szüleinek, azaz bátyámnak és a sógornőmnek egy naptárt készít, önmaguk fotóikkal illusztrálva, amit becsempész majd a karácsonyfájuk alá.
Nagymamával, vagyis anyukámmal kiválasztották hozzá a képeket, elővették kreatív tudásukat, megszerkesztették a lapokat… majd elakadtak és tanakodtak, hogyan is fejezzék be. Megnyomják fotópapírra, aztán fóliázzák be, vagy spiráloztatás legyen a vége? Mondtam nekik, hogy az előbbit ők is el tudják készíteni, mivel ilyen masina van otthon, az utóbbi végett pedig Virágot ajánlom :) Döntöttek, ment az e-mail KisVirágnak, aki azonnal belevetette magát a munka kreatív részébe, kicsit csinosított a képeken, közben értekeztek e-mailen, telefonon… végül a fő műre rákerült a spirál is.
Peter Falk az ossiningi főiskolán osztályelnök lett, de inkább a szakácsmesterséget választotta, méghozzá az Egyesült Államok kereskedelmi flottájánál. Később politológiát tanult, utána mesterfokozatú diplomát szerzett közigazgatásból, amivel a CIA-hoz jelentkezik – sikertelenül.
A sors pikantériája, hogy két örökbe fogadott gyermeke közül az egyik, Catherine, hivatásának a magánnyomozó szakmát választotta. Neki biztosan feltüntek volna ezek a nem kis jelek, melyeket a "szövetségesek" nyíltan felvállaltak előttem.
Karácsony előtt egyik hétvégén, talán bronzvasárnap lehetett, Virág kezembe nyomta egy nagy borítékban az összefűzött lapokat, én pedig széles mosollyal kézbesítettem. Nagy volt az öröm, hiszen, sem a két fiú, (Lilla öccsei) sem pedig szüleik nem sejtettek semmit. Meglepi lesz ez a javából, gondoltuk.
Pár nappal később anyukám felfedezett két igen apró hibát, de ha már valamit csinálunk azt vagy jól, vagy sehogy, tehát jöhetett a javítás. Most már postán érkezett vissza a nagy boríték Virág munkahelyére, aki korrigált, közben pedig velem értekezett.
Peter Falkot munka mellett a színház és a filmezés érdekelte… Amatőr színészként apró szerepekkel kezdett, ám egyszer csak felfedezte magának a televízió.
Columbo látszólag lassú észjárású, aki azonban mindig mindegyik ügyét sikeresen megoldja. Módszere, hogy különösen odafigyel az apró, egymásnak ellentmondó részletekre, és azokból kiindulva leplezi le a tettest.
Ezek a csajok annyira jól füllentettek nekem, hogy nem hogy apró, de semmilyen ellentmondást nem véltem felfedezni...
-„Nálunk most mindenki naptárt készít a cégnél és az egyik kollégám, tudod, aki a szüleidhez közel lakik, nekik is van itt egy, azt majd kivinnéd anyudnak, mert a kollegámmal megbeszéltem oda fog érte menni hozzátok.” – kérlelt Virág.
-„Karácsony előtt kell neki? Mert én legközelebb már csak 24-én reggel látogatok ki Szentendrére.”
Azonnal érkezett is a gyors válasz:

- "Nem, majd az ünnepek után, vidékre vinnék a naptárt, de otthon karácsonyoznak”
Kitaláltuk, amikor itt lesznek nálam a gyerekek és felmegyünk névnapot köszönteni, akkor adja oda a borítékokat. Lelkére kötöttem, előttük ne beszéljünk a tartalmáról, mert Bálint idő előtt simán felfedi mindenki előtt a „titkot” és oda a meglepi. Természetesen terv szerint haladtunk.
A gyanúsítottak gyakorlatilag mindig elkövetik azt a súlyos hibát, hogy nem veszik elég komolyan Columbót, aki olykor felidegesíti őket azzal, hogy a távozás pillanatában az ajtóból fordul vissza, hogy még valamit kérdezzen, és feltárjon egy kulcsfontosságú ellentmondást. De zseniális a fejvakarós, a töprengős, már már hülyére vevő jelenetei is, zseniális színészi alakítással. Ez utóbbit Virág tökéletesen játszotta! Felköszöntöttük, ő pedig egy határozott lendülettel két borítékot adott kezembe, pontosan tudtam, egyik a bátyáméké, a másik pedig a kollegájáé. Azon nyomban, amelyiket a tesóméknak készítettek, Lilla kezébe passzoltam, majd a kollega csomagot én szorongattam tovább. Az ajtóból még visszaléptem, két puszi között újra mindent megköszöntem, végül elviharoztunk.
Utólag kiderült a teljes történetet itt már vakon rám bízták. Valójában megbíztak bennem, különben nem hagyják, hogy … de erről később. Én semmit nem sejtettem, hittem mindenkinek.
Még egy fikarcnyi gyanú, egy kósza gondolat sem merült fel bennem. Pedig ott volt az összes dolog a szemem előtt, illetve a kezeimben. Sőt! Hihetetlen hogy lehettem ennyire figyelmetlenül béna. Nekem kellett volna Columbo üvegszeme, nem a bírónak.
Szóval a biztonság kedvéért mindkét naptárt éjjelre a csomagtartóban hagytam, így biztos voltam benne, nem felejtjük nálam. Az autó a mélygarázsban pihen, tehát nem kellett attól sem tartanom, hogy esetleg a hideg végett a lapok eldeformálódnak, meggyűrjük, vagy bármi hiba csúszhatna a gépezetbe.
Nálunk már hagyomány, hogy karácsonykor a gyerekek segítenek az ajándékok kiosztásában… egyesével, szépen sorban… Miközben ők serényen ténykednek, én buzgón nyomkodom fényképezőgépem gombját, mindent megörökítek.
Egy nem várt pillanatban Lilla egyszer csak egy nagy, boríték méretű, becsomagolt ajándékot ad át nekem. Kibontom, kihúzom, és mit látok? Naptár! Zavarba jövök, elsőre azt gondoltam elcserélték az egészet, én nyitottam ki bátyám helyett… Anyu és Lilla nevet… Oh, csak ekkor esett le minden. A kollega, aki majd érkezik az ajándékért, hát az lennék én!
Vagyis Lilla két naptárt készítetett, az egyiket a bátyáméknak, másikat pedig nekem szánta. (más-más fotókkal) Én meg simán megettem a kollega sztorit! De ez a kollega legalább létezik, nem úgy, mint Columbo felesége.

Hát ezek jól megszerveztek mindent! Lilla-Anyu-KisVirág!

Így történt, hogy Columbo ebben a részben bizony csúnyán át lett verve!