2011. április 25., hétfő

Kapuőr

Az elmúlt hetekben "kísértettel" találkoztam, kommunikáltam vele.
Elém állt, vaskos csizmájában mikor elmerengtem és megpihentem volna saját medremben, ő dobbantott egyet, jelt adott, így el nem felejtve, hogy választásom, döntésem megnehezítése végett őrködik ott.
A vágy, az álom, mely mögötte van nem az én gondolatom szüleménye. Valós dolgok, de tudom ahhoz, hogy elérjem, és magamévá tudhassam, nekem nem csak a kísértettel kell megbirkóznom, hanem megannyi más dologgal is.
Mindig azt vallottam, hogy nem kell beletörődni a néha lehetetlennek tűnő feladatba, nem elég azzal nyugtatgatni magunkat ez a sorsom, ez így volt megírva forgatókönyvünkben. Valójában mindenki főszereplő akar lenni saját életének történetében, és nem széljegyzete más létezésében.
Ezért is teszünk úgy, hogy saját kezünkkel kapaszkodunk kormányunkba, felhúzott ablaknál önállóan vezetjük életünk autóját, és amerre haladni akarunk, arra tekerjük négykerekünket. A nehézségeknél, melyekkel egyedül képtelenek vagyunk megbirkózni, kibillenünk egyensúlyunkból, felborulunk, ekkor elengedjük és távolabb kerülünk a kormánytól, szilánkok vesznek körbe minket, hirtelen meghallunk minden szófoszlányt is és a súlyos fájdalommal járó ütések végett, már hagyjuk, hogy segítő kezek védelmezzenek. Befogadóvá válunk... de egy idő után, ismét elérjük a megerősödött állapotot, újra visszamerészkedünk egyedül az ülésre és azzal a hittel adunk gázt, hogy kétszer ugyanazt a hibát nem követjük el. Amikor találkozunk a nagy szerelemmel, talán belemagyarázzuk a sorsszerűséget és hinni akarunk, bízni, hogy odafentről valamiért így alakították életünket, nekünk találkozni kellett…
Valójában, ha koccintani akarnánk eme boldog pillanatra, nem a sorsszerű szerelemre kellene, hogy összecsendüljön a két pohár, hanem a sorsunkat megváltoztató szerelemre. A változás hozhat csak változást. Ha találkozunk és szeretünk, lehet egy jó állapot, lehet boldog pillanat, de ha sorsunk ugyanabban a mederben folyik tovább, egy idő után a mederből kezd kiszáradni a kapcsolatot éltető víz, talán be is sározódik... Szépen lassan elpárolog minden, a végén aztán a föld kirepedezettsége fog dominálni, ekkor pedig arra vágyunk, hogy ismét jöjjön a víz, de olyan, melyben örömmel fürdőzünk, hiszen van benne valami újszerű.
Az életben nem lehet mindenkinek megfelelni, mindenkivel jóban lenni, ám az sem jó, ha mindig csak az álmainkban próbáljuk megközelíteni azokat, akik fontosak nekünk. Az álomban lehetnek élmények, lehetnek gondolatok, lehetnek pillanatképek, de olyan érintések, melyekből nap, mint nap táplálkozhatunk, sosem.
Aki őszintén szeret valakit, tisztában van azzal, hogy akár egy érintéssel, akár egy mondattal is új életet adhat a másiknak, visszaránthatja a közös mederbe, és ez az a pillanat, amikor fel kell idézni, szembe kell nézni az elmúlt hetek cselekedeteivel, tetteivel, sorsával, a vágyaival, a vízzel, és eszünkbe kell, hogy jusson, minden álom kapujában valójában egy kísértet áll!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

A "kísértet" remélem nem az én személyemben jelent meg...

"Kapuőr"-ként sem akarok az utadba állni...persze kitudja....
A...

KisVirág írta...

...megbeszéltük :))

Krisztuka írta...

A kísértet nem te voltál... de azt mindketten tudjuk a kapuban erőteljesen ott állsz :) És ezt nem rossz értelemben írtam!
Puszik!

Krisztuka írta...

Persze, hogy megbeszéltük...ha
már kuszáltam a szálakon egyet :) Jó kis szójáték ;)