Versenyfutás az idegrendszeremmel

Mostanában rengeteget dolgozom. Valójában el sem kezdem sorolni, mert abba is belefáradok, hogy összeszedjem és leírjam miken.
Ráadásul egy hete két műsor felelősszerkesztőjévé neveztek ki, ami szintén sok odafigyeléssel, szervezéssel, és miegymással jár együtt. Az egyik heti, a másik havi rendszerességgel jelentkezik a közszolgálati televíziókon. Mellette még van másik két műsor, ahova forgatok, interjúkat készítek… de ezekről most nem említenék több szót.
Mindenki tudja, hogy nekem nehéz meglepetést szervezni, és átejteni (bár a szemfülesek néha azért kivitelezik) ezért is nevettem még akkor is, amikor valójában már 8 agyvérzést és 25 szívinfarktust kellett volna kapnom.
Készültem a húsvétra, de nagyon. Úgy voltam vele, végre pihenhetek, lábat lógathatok, áttehetem székhelyem Petiékhez, borozhatom, megbeszélhetjük az élet nagy dolgait… mindent elképzeltem. Aztán…
Múlt hét csütörtökön éjjel úgy álltam fel a montírozóban, hogy a havi fél órás „műsorom” 99,5%-ban adásra készen. Fáradtság végett bevállaltam egy másnapi gyors headline vágóképezést és a stáblista feliratozást… egyébként sem lettem volna nyugodt, ha a saját műsoromat más fejezi be, illetve ha nem nézhetem meg, mielőtt leadjuk sugárzásra.
Vágóidőm amúgy is be volt foglalva péntekre, hiszen még egy anyaggal lógtam a heti műsoromba, és elterveztem, amint végzek, onnan egyenesen irány a célállomás, meg sem állok Szekszárdig.
Reggel, ami a kezembe tévedt behajtogattam bőröndömbe, mindent elrendeztem. Autómban már azon járt az eszem, hogy az előre leszervezett programokon mi is fog történni, mikor hova és kihez látogatunk…
Sietni akartam a vágással, mielőbb az autópályán akartam lenni, ezért még a lépcsőfokokat is kettesével szedtem a montírozók irányába. Ahogy felértem megcsapott a frissen lefőzött kávé isteni illata, és a kollegák totálisan levert arcának látványa.
- Elszállt minden.
- Mi van?
- Az egész műsorod, melyet tegnap összeraktatok… újra kell vágni, még a bejátszókat is…
Kamu, ez volt az első, ami eszembe jutott, és nevettem. Pontosan tudják, ennek a havi műsornak ez az első adása, tehát szívatnak! Talán így avatnak fel.
- Na jó, úgysem hiszem, lepakolok és megyek vágni a másik műsor végett.
- Nem érted? – húznak vissza. Minden bejátszót újra kell vágni… mindenkinek.
Akkor vettem észre a programozók, a technikusok, a számítógépesek jelenlétüket. … ez basztikuli mégsem vicc. Ennyire nem szervezhettek meg ellenem mindent.
- Így hogyan a fenébe fogok elutazni?
- Sehogy… örüljünk neki, ha elfogadják hétfőn a kazettát, ma helyett… Két nap múlva adás késznek kell lennie újra, ha a fene, fenét eszik, akkor is.
- És a másik műsorom? Annak a bejátszói is elszálltak?
- Minden. Nem értetted az előbb?
A magyarázat, hogy hogyan is történhetett ez az egész, abban a pillanatban vált érdektelenné. Adás az első, az mindenkor prioritást élvez, tehát indulhatott a versenyfutás az idővel és az idegrendszeremmel.
Éreztem gyomrom görcsben, ordítani tudtam volna… Helyette szó nélkül tettünk, vettünk, újra scripteltünk, vágtunk… hogy vasárnap este úgy álljak fel a montírozóban: az adás 100%-osan készen van. Hozzáteszem, addigra már én is, vagyis túl 8 agyvérzésen és 25 szívinfarktuson.