2011. július 20., szerda

Elúszott...

Egyik nap már nem érezte jól magát. Bágyadt volt! Mikor reggel felkeltem és a szokásos kávé főzés mellett nyúltam volna elemózsiájához azt láttam, lecsúszott… akkor még úgy gondoltam csupán beakadt, begabalyodott a növények közé… de nem így történt. Kiemeltem, megsimogattam és beszélgettem vele… tanácstalanság kapott el, nem tudtam mit tegyek. Azonnal nem pottyantottam vissza a többiek közé, hagytam aznap had egyen külön, had érezze a törődést, mely csakis őrá irányul.
Valójában nem először mesélek róla, hiszen a csajos, olyan jó fejbevágós illetve az élet problémáinak megoldásán, megváltásának délutánjai már papírra kerültek, mikor ő is főszerepbe került… igen, a 15 perc hírnevet neki is megadtuk, de ő nem élt vele :)
Azon a napon, amikor „hozzám költözött” első éjjel lekapcsoltam nappalim villanyát, csupán csudaszép „háza” világításának fénye ragyogta be a szobát.
Néztem, hogyan ismerkedik a kövek elrendezésével, a növényzettel és a tükrökkel. Ez utóbbi olyannyira megfogta, hogy nem volt olyan óra, hogy ne nézett volna bele. Sőt! Megállt, belepislantott, picit tova, majd visszaúszott, járt a feje, jobbra-balra… és csak nézett előre… Nem értette! Megfejthetetlen látvány tárult szemei elé, ugyanis kedvenc időtöltése azóta is a tükörben való nézelődés. Néha megunja, tesz egy kört, de pár perc múlva ismét visszaúszik, hogy elmondja annak a másik, pontosan ugyanolyan kinézetű társnak, hogy milyen érdekes dolgokat fedezett fel, míg nem vele kommunikált a tükör előtt.
És én ezen csak nevetek… Lehet ez a hiba, amiért megorrolt rám és fittyet hány a kívánságlistára :) A nevetésem!
Egy gyönyörűen berendezett akváriumot és benne három halat kaptam Havas Henriktől. Gondolom most többen dörzsölitek szemeiteket és azt mondjátok: Úr isten! Pedig tőle kaptam. :) Nem idén, hanem még azokban az években, amikor együtt dolgoztunk. És miért pont most mesélek róla igazán? Hát mert elúszott…
Napok óta nincs jól az aranyhalam. Látom rajta. Ez nyomasztólag hatott rám is. A tehetetlenség az, mely a legjobban ki tud borítani.

Ma, egy jó kis esős forgatási napról hazaérkezvén azonnal siettem hozzá a nappaliba, hogy meglessem őt. Nem találtam! Ilyen nincs!
Próbáltam körbejárni "házát", ami valójában kivitelezhetetlen, hiszen igen közel van a falhoz, de azért végig pásztáztam a vizet, ott hátul is… Nincs!
És ekkor szemeimmel a tükörbe révedtem, megpillantottam benne őt! Nem elől, nem oldalt, a kövek mögé elbujdokolva hátul, pontosan az egyik tükör előtt… de már nem járt a kis szája, már nem kapkodta a levegőt, élettelenül feküdt, ráadásul narancsos színe is teljesen átváltozott kopottas fehérre...

Őszintén remélem még sikerült elválaszthatatlan társától elköszönnie, hogy a búcsúja után nyugalomban, végleg megpihenjen.

3 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Szép gondolatok...

Krisztuka írta...

Köszönöm!

KisVirág írta...

Nekem a fénykép tetszik iszonyúan :) ..és reméljük már nem úszik el...