2011. december 25., vasárnap

A fa!

Karácsony, a szeretet ünnepe! Szívhez szóló, megható és meseszép. Ám nekem ez mégsem így indult, Inkább azt tudtam mondani: Zsúfolásig megtelt. Igen az elmúlt napokban még egy szöget sem tudtam volna leejteni a napok betáblázott programjaiba, mivel elég nagyot kellett finishelni. Pedig az ajándékok beszerzésével már kábé másfél hónapja készen voltam, ám mégis mindig közbejött valami. Munkában mi nem állunk le az ünnepek alatt sem, nem írhatjuk ki: „bocs, de nekünk is van családunk”. Heti műsorokat is viszek, ezért most a mindent bele tempót kellett diktálni. Lényeg elkészültünk mindennel.
Sőt még egy utolsó forgatást is beiktattam az utolsó nap utolsó órájában, mivel akivel találkoztam aznap ért csak rá, ugyanis utazott is vissza Eindhovenbe. Az előzményről annyit kell tudni, hogy mi valójában már 11 éve ismerjük egymást :) Látom életének fent és lent oldalait… ez utóbbihoz sajnos én is hozzájárultam már… úgy ahogyan most is! A világbajnokság, valamint a szabadságom előtt szóltam neki, amikor hazalátogat gyorsban forgassunk már egyet. Majd pár nappal később telefon: „Figyelj, olyan jó fej voltam, hogy már nem akartam, dolgozz szabid előtt, ezért inkább lesérültem. Ugrott a vébé, ma délután adjuk ki erről a sajtóhírt, de neked legalább nem kell még velem is interjút készíteni.”
Tudtam megint jön haza, és a kvalifikációs versenye előtti utolsó lehetőségem most lesz. Szóval üzentem, ha itthon vagy majd... válasz: „persze Krisztám, bármit.” Aztán minap kora reggel sms: „beszélnünk kellene.” Azonnal hívom, kiderül dokinál… lesérült.
Az interjút azért igen jó hangulatban elkészítem, de azért búcsúzásnál viccesen utánam kiáltja:
- „Figyi, ha lehet, egész februárban ne keress… mert ez a verseny nekem nagyon fontos!” És mi csak szakadunk a röhögéstől.
Nálam már kedden minden ajándék becsomagolva, szerdán éjjel állt a fa, közben egy süti elkészítése, meg még egy… majd munka. Nem is értem hogyan lehet az utolsó pillanatra hagyni még az ajándék beszerzését is.
Péntek délután hangos lépések hallatszottak a lépcsőn felfelé. Igen, megjöttek. Szokásos program. Bátyám gyerekei ezt a napot, éjszakát nálam töltik, hogy mindenki lebukásmentesen készülhessen saját otthonában. Megérkezett a mikulás, az angyal és az ördög.
Mikor, ki, melyik… nálunk a szerepek gyorsan cserélődnek! Tavaly a várban és a Halászbástya környékén csavarogtunk, idén is valami hasonlót terveztem velük. Mondjuk Bazilika, Vörösmarty tér…
Indulás előtt a legkisebb, (aki Bálint névre hallgat) lelkesedése nem a
program végett szökött az egekbe, hanem mert meghallotta Dóri hazaért. Ő nem más, mint a szomszéd kislány. Khm, khm… Na egyik gyereket leadtam, mondhatni elment csajozni, míg a nagyokkal nyakunkba vettük a várost. Igaz, időben meg voltam kötve, hiszen mégsem aludhat Bálint a szerelménél. Szóval Bazilika. Ahogy kikanyarodtam a mélygarázsból, a hó elkezdett szállingózni. Csuda klassz! Így már a téli hangulat összes „kelléke elő lett véve”. Hiszen karácsonyi forgatag, finom forralt bor illat, kürtöskalács garmada, milliónyi csetresz… koripálya, minusz fok és az imént említett hópelyhek! Szerencsénk is volt, ugyanis megérkezésünk után pár perccel fényjátékot vetítettek a Bazilikára és mindenki tátott szájjal figyelte a meseszép jeleneteket! Lilla és Zsombor minden másodpercet élveztek a szabadban. Nevettünk, fotóztunk… majd kitaláltam nem főzök vacsit, hanem ott megvendégelem őket. Amikor leültünk enni persze a karácsonyra terelődött a szó.
-„A Jézuskát akarjátok este látni vagy inkább az ajándékokat?” – kérdem.
-„Az ajándékokat, hiszen a Jézuskát elég sokszor látjuk, a pesti Jézuska az te vagy.”
Ennyit arról, hogy a gyerekek nem tájékozottak! Igenis azok, csak előttünk nem beszélnek nyíltan róla.
-„Na mit tudtok még?” – kezdett érdekelni a sztori
...ez az, amit nem írhatok le ide, mivel szövetséget kötöttünk! Megígértem a titok, titok marad. Cserébe éjjel segítettek nekem az egyetlen Jézuskában hívőnek átverésében.
-„Aludjál nyugodtan majd mi kilessük és felkeltünk téged.” – adták ki Bálintnak a parancsot.
És így is történt. Na jó, ez csak félig igaz, ugyanis ő azonnal valóban el is aludt, de a felébresztést kihagytuk.
Kelt ő magától. Reggel 6.15-kor zörgést hallok. Valamelyik gyerek rázza a becsomagolt ajándékdobozt. Nem látom melyik az, mivel ők a nappaliban aludtak, természetesen a karácsonyfa közelében!
-„Tedd le, még korán van.” – préselem ki magamból ezen a korai hajnali időpontban a szavakat.
-„De már nem tudok aludniiiiiii.” – persze, hogy Bálint hangja hallatszódott
visszafelé.
Összeszedtem minden erőmet, kisétáltam a hálóból hozzájuk és nem kínoztam tovább őket.
Amint megláttak azonnal rárepültek a dobozokra, de a végén kiegyeztünk abban, sorban nyitják, egyesével... szóval volt nagy türelem és tolerancia tanulás :)
Hát így történt meg, hogy hozzánk már ilyen korán reggel megérkezett a Jézuska…
Következett az örömködés, játék, móka, kacagás… na meg a reggeli, majd gyorsan főzés. Ebéd már a családdal, ugyanis életemben most történt meg először, hogy december 24-én nálam (is) ettek. Senki nem ment sehova, senkinek nem volt más dolga… végre hiánytalan létszámmal jelent meg nálam családom. Nem tudom, hogy ez annak tudható e be, hogy a konyhai pultomat kibontattam, és helyette asztalt vettem székekkel, vagyis a főztöm csábította őket. :) vagy most kivételesen átírták a forgatókönyvet! Mindenesetre engem a család fogalma hiperérzékenyen tud érinteni, éppen ezért voltam nagyon boldog, hogy nálam is összejöttünk mindannyian! A fa alatt található „maradék” ajándékok természetesen kiosztásra kerültek és hogy ne szakítsuk meg a folytatólagosságot a változatosság kedvért ugyanez szüleimnél is megismétlődött. Igaz, ott Bálint produkcióval készült!
Elővette olvasókönyvét és felolvasott nekünk egy bibliai jelenetet… Mindenki a bajsza alatt somolygott, hiszen a három hónapos olvasó tudománya végett nem tudtuk meddig fogunk félkörben állni. Persze taps a végén, meghajlás elmaradt. Ennek végtelen egyszerű az oka, mivel a mögötte lévő becsomagolt ajándékok sokkal fontosabbak voltak a siker learatásánál. Szóval újra ajándékok bontása, papírkupacok mindenhol… És hangfoszlányok: „nézd, húúú, de jó, kösziii, ezt kértem…„
Mindenki tudja ismétlés a tudás anyja, éppen ezért a szomszédban bátyáméknál is mindez megismétlődött… de itt gyors közös éneklésbe kezdtünk. Talán azért, mert tudtuk az nem lesz hosszú :) Nem, nem, nem azért… náluk ez a szokás! Gyerekek osszák a csomagokat és a nem tudom hányadik dobozom után egyszer csak Lilla odalép hozzám:
-„Ezt neked csináltuk, ez a tiéd!”
Háta mögül elővarázsol egy bekeretezett valamit… Ahogy ránéztem, tudtam ebben anyu keze van benne igen erőteljesen! Lilla kitalálta, anyu megvalósította! Ám ehhez az egész rokonságom kellett! Szó szerint. Sokan miattam mentek postára, adták fel, ami kérés volt, hiszen nem mindenki ért a számítógéphez. Aztán anyu bescannelte, visszapostázta, megtervezte, beillesztette, megírta... és elkészült a fényképes családfám! Ez lehet, egyszerűnek tűnik nektek, mivel nem tudjátok azt, amit én :) Apámék 13an tesók, mindnek van gyereke, sokuknál már a gyerekeknek is vannak gyerekeik... és ott a másik, anyu általi rokonságom is, szóval talán így már elképzelhetitek összesen hányan fogtak össze értem :) és mi munka van ebben!
Ahogy végig néztem a „fámon”, olyan arcon is megakadt a szemem, akit még sosem láttam. Pl nagypapám! Igen, ő már akkor meghalt, amikor anyukám még be sem került abba a családba. Valakinél csak előkerült a fekete-fehér képkocka, leporolta és pár napra nélkülözte.
Szóval kincset kaptam, mely a legfényesebben ragyogta be tegnap estémet. De ezt nem ilyen könnyen „viseltem” ám, kitörtek könnyeim… és ha egyszer azok elindulnak… akkor annak nincs könnyen megállása.
Kaphatok bármilyen drága, szép, különleges ajándékot… nem hatja meg szívemet egyik sem olyannyira, mint amit tegnap kaptam családom által! És ahogy utólag anyu elmesélte mindenki örömmel küldte, hívta, üzente, vagy személyesen hozta…én értem! Nem sűrűn fog nálunk össze ennyire a nagy család, de most 
mindenki nekem akart adni és örömet szerezni! Pécsről, Keszthelyről, Nagykanizsáról, Pestről… mindenhonnan! Én ezt nagyon köszönöm nektek/nekik. Ez mindenki ajándéka!
Hát így történt, hogy családom által az idei karácsony szentestéje valóban szívhez szóló, megható és különlegesen meseszép volt!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

E blogodat olvasva nekem is könny jelent meg akaratlanul a szemembe...Örülök,hogy széppé tudtuk varázsolni a napjaidat.
Puszi:Anyu