Beköltöztem

Egy nagy bevásárlóközpont egyik sarkának üzletében éltem. Naponta jöttek-mentek az emberek, mindig vittek valakit… Én meg csak lestem és picit el is bújtam mikor megláttam a tapsikoló kezeket, majd kéznyomatokat, miközben „fülemet” az éles sikongatások hangjai sértették.

„Nézd anya, milyen aranyosak”

„jaj, vigyünk mi is ilyet haza.”

Valójában nem tudom, hogy ekkor rám gondoltak e, vagy a mellettem, na jó inkább körülöttem lakóknak szólt ez a nagy lelkesedés.

Aztán ma egy kislány futott be az üzletbe és hallottam aranyhalat akar venni.

Néztem őt, talán még jeleztem is felé, hogy engem elvihet, náluk biztosan jól fogom érezni magam. Mikor kifogásra került a sor intettem a többieknek: „maradjatok, rajtam a sor, én megyek."

Hát így esett meg, hogy kiúsztam, onnan ahol már nem volt kedvem tovább ácsingózni és kirakatnak lenni.

Egy autóban utaztam, a kislány ölében. Hátul hangoskodás hallatszott. Na itt több gyerek is van, konstatáltam. Jaj, csöbörből vödörbe, ezek szerint náluk is ugyanaz lesz, mint az üzletben vagyis gyerekzsivaj, néha megpaskolják az akváriumom üvegét, majd elrohannak… „szuper”. Lehet hiba volt eljönni vele.

Bekanyarodunk egy nagy házhoz és a kislány nagy léptekkel velem együtt elindul. Jaj, ez még mindig nem a végállomás? Hé nem látlak, csak a hátadat! Mi ez? Egy másik kéz! Kinél vagyok? Ennyi volt vele? Máris másnak a kezeiben landolok. Puszilkodnak, ölelkeznek meg mosolyognak. Új fejforma... és körülötte megannyi szempár. Hát te ki lehetsz? Őt még nem láttam, vagy legalábbis nem emlékszem rá.

Hééé kislány, miért hagysz itt? Valaki mondja már meg mi történik velem? És miért nem enged ki senki ebből a kis szállító vacakból?

Na totális a magány. Mindenki kifelé megy azon a nagy szárnyas ajtón… Hallom ám őket, odakint beszélgetnek…

Nini, valaki tányérral lépdel… ugye nem engem tálalnak majd fel ebédre? Remélem tudják, hogy velem nem laknának jól. Pici vagyok, ti sokan vagytok… egyezünk ki másban. Mármint nem egymásban. Felőlem ehettek halat sülve, főve, rántva… ahogyan szeretitek, de az alapanyaga ne én legyek…

Jó pár órás heves szívverés után megállapítom, életben maradtam. :)

Újra kocsiba tesznek, le az ülés elé… na hát itt semmi érdekeség nincsen. Fröcsög minden körülöttem. Néha érzem mintha lassítana, de aztán újra felgyorsít, jobbra, balra sodor a víz… egyszer-kétszer nekicsapódok a fóliának is. Jaj, figyelj már rám is oda...
Vajon mi lenne, ha erőből kenném fel magam a kapszula "falára", talán lyuk képződne? Mekkora ötlet! Próba szerencse.

Sikertelenség!

Akkor kiharapom. Most, hajrá, gyerünk, gyorsan, senki sem figyel.

Tévedtem!

Egy kéz, megpaskol… rájött ez a valaki, hogy mi jár a fejemben. Hol a kislány? Mikor ő fogott és velem utazott mindent láttam, biztonságban éreztem magam…

Na most meg tiszta sötét minden… hé, még nem lehet éjjel! Valaki kapcsolja vissza a világítást, vagy tegye vissza a napot a helyére.

Végre, kivesz innen az autóból, most legalább láthatom hova érkeztem. Hurrááá fény…de milyen hűvös itt minden…

Ez meg mi? Nagy doboz, a mérete megfelelne, itt ellaknék… számok is vannak gombokon… talán ha megérinteném, történne valami. De a lány megteszi helyettem, akkor most figyelek, mi történik, mert ha ez tényleg az enyém lesz, tudjam, mit kell majd csinálnom … érzem, felfelé utazunk… biztosan a napot megyünk visszatenni.

Te figyelj én nem tudom meddig cipelsz engem, de most már jó volna megpihenni, nem gondolod? A napig sem megyünk fel... de ezt nem bánom, mert rengeteg vizet látok…. Jaj, ugye beledobsz oda? Könyörögve kérlek... hallgass rám. Figyelj, szavazzuk meg, de az én szavazatom duplán ér, ok? Akkor te mit mondasz? Semmit?! Nem hallak! Jó, sebaj, én nyertem. Mehetek? Akarom mondani, odavinnél?
Semmi hatás.

Hééé, vegyél le innen a konyhapultról, és oké, bocs, hogy ennyit rendetlenkedtem, de most tényleg magaddal vihetnél abba a hengerbe. Te ott állsz, pakolászol körülötte, nekem meg fájdítod a szívem...?!  

Na végre, hogy rám is figyelsz. Remélem minden kívánságom így teljesül majd, mégis csak jó lesz így veled. Zuhanooooook!

Ez milyen jó, kellemes a víz, és mennyi minden van itt. Kövek, növényzet, fűtés, még a víz is sistereg…. hullámot ver picit. Túlélőtábor? Á, vízi vidámpark. Szuper!

Na akkor most felfedezem, bejárom minden négyzetcentiét.... elsőre irány a kövek mögé….

Az szikla? Ilyet még nem láttam… de hiszen ez mozog. Jaaaaj, a frászt hozod rám! Ha most lenne lábam, remegne és mozdulni sem bírnék.... mondhatni földbe, akarom mondani vízbe gyökereznék... Milyen jó, hogy ez nálam nem így vagy. Azért spuriiiii.

Azt nem tudom, hogy ő észre vett avagy sem, de jobb lesz óvatosnak lennem... Mi jöhet még? Akarom mondani ki jöhet még?  

Arról nem volt szó, hogy itt mások is vannak…. Mégis túlélőtábor ez?! Na mindegy idővel bízom benne majd megbarátkozunk… mert hogy én a nagy bevásárlóközpont sarkának üzletébe vissza, már tuti nem megyek! Hiszen ide én most már beköltöztem!

Anyukám tollával ékeskedem :)

Minap próbáltam rendszerezni laptopomban található fényképeket és mikor megláttam ezt a remekművet, gondoltam nem hagyom ki. Felteszem a blogra, más tollával ékeskedve címszóval :)
Nálunk a gyerekek karácsony előtt mindig megkapják a kérdést, mit is szeretnének kapni a jézuskától… A két nagy tavaly „csöppet” elrugaszkodva a földtől, mondhatni a holdról sorolta kívánságlistáját, élén a laptoppal, a nem is emlékszem milyen hiper szuper számítástechnikai játékkal… majd a legkisebb a Bálint halkan, szerényen ennyit mondott: -"Én a favonatos játékomhoz szeretnék még sineket!" Na ez már igazán tetszetős ötlet volt, így rögvest és hangosan konstatáltam: -„Idén azt hiszem, csak a Bálintnak lesz ajándéka a fa alatt…”
Azért annyira kegyetlen nem vagyok, a másik kettő is megkapta, igaz nem azt, amit kértek, hanem azt, amit én gondoltam :)
Szóval favonat. Hozzáteszem ha Bubu felépíti az összes elemet, a házakkal, sorompókkal, pályaudvarokkal és még ki tudja mennyi mindennel, nem marad egy talpalatnyi hely sem a 20 négyzetméteres szobájában… Erre ő is rájött, így sokszor az emeleten lévő nappaliban pakolgatja elő a pályát, had fusson ott a vonat, vagyis had lépkedjen át felette mindenki, ne csak ő. :)
Na most ehhez vegyem meg a nem is tudom hanyadik elemet? Most komolyan ezt szeretné? Ez fogja boldoggá tenni… Aztán anyu kitalált valamit. Irány a Brico purhabért, meg festékért, egy kis világítós díszért….
-„Ha olyan helyre mész és látsz műanyag állatsereget vegyél légyszi…”

Na ez aztán az egyveleg… de tudtam, ha anyu nekiáll alkotni abból mindig valami jó kis dolog kerekedik… most sem hazudtolta meg magát. Szóval először is keresett egy műanyag „alagutat”, vagyis hengert, melyet körbe fújt purhabbal… jellegzetessége ennek az anyagnak, hogy megdagad, és mielőtt megköt jól formázható…. Így került a hegyre még lépcsősor is…. Öööö az jobban hangzik, hogy azért lett odafaragva, hogy játék közben a turisták könnyen felmehessenek a kiülős részhez, mint nálunk a Lánchídnál :) De azokra is lett gondolva, akik inkább az autós túrát válasszák, nekik egy apró kövekkel teleragasztott hegyi út lett beleeszkábálva az oldalába, majd körbefuttatta a világítást, beletűzdelt növényeket és persze állatokat is, de mindezek előtt lefestette. Hát így lett nálunk az egyszerű fa sín elem helyett a favonat pályának alagutas hegyoldala.
És akkor most jöjjenek a képek:
"Húúúú, ez az enyém mama?" 

Az én családom nagyon kreatív… leszámítva aput, bátyámat és engem :) Vagyis ez a mondat talán úgy hangzik helyesen: az én családomban anyu, a gyerekek és a sógornőm igen kreatívak. A kis lurkók sokszor ajándékoznak meg saját készítésű tárgyakkal. Legyen szó hűtőmágnesről, nyakláncról, asztali díszről, ... papírzsepi vagy akár tea filteres dobozról. Ez utóbbit mellékelem, hogy mindenki lássa, milyen szép használati "kincsek" díszítik lakásomat :)

Köszönet érte a három kis kézművesnek: Zsombornak, Lillának és Bálintnak! :)