Itthoni "felvonulás"

Azzal a tudattal feküdtem le aludni, hogy kialszom magam. Hajnalig olvastam egy könyvet (Friderikusz eddig) de nem bántam, mert jó a könyv, tetszik, és tudtam reggel nem fog megszólalni se a vekker, se a telefon, se a csengő, se senki… mindenki pihen, mindenki sokáig alszik. „Tökéletesen beleillek én is ebbe a képbe” - gondoltam. Aztán semmi sem a terv szerint alakult.
Egy iszonyú nagy baromságot álmodtam, amin utólag jót nevettem. Na, nem az a része volt vicces, hogy épp vezettem autómat és úton voltam kedvenc unokabátyám felé, hanem az, akit magammal vittem.… Kíváncsi lettem volna mi az álom vége, de rejtve maradtak előttem a befejező képkockák, ugyanis megszólalt az itthoni telefonom. „Picit” mérges lettem, mert még csak 7h volt. Jóhiszeműen azt gondoltam nem feleslegesen csörög ki itthoni számom, ugyanis ezt az elérhetőségemet, nem mindenki tudja. Szigorúan csak a családommal és kizárólag a legközelebbi barátaimmal osztottam meg ezt a „vonalat”. Mindenki más, hívjon a mobilomon. Csipás szemeimet kinyitva, látom édesanyám, van a vonal végén… Kiderült azért keresett, mert azt hitte, én hívtam őt… Mire odaért, már az a valaki letette. Első gondolata én voltam, ezért hívott vissza, de tárcsázás után meggondolta magát, inkább gyorsan letette a kagylót, mielőtt kinyilváníthattam volna reggeli morcos véleményem felé.
Aztán sikeresen visszaaludtam. 7h 30körül, hallom a kukákat húzzák be az utcáról. Remek. Ez a zaj pont arra volt jó, hogy felébresszen. Megfordulok másik oldalamra, és újra álomba szenderülök egészen 8.13-ig. Ekkor egy sms üzenet riaszt fel. Elolvasom, de nem válaszolok rá, hiszen nem sürgős a dolog, ez még ráér. Most a másik felemre fordulok, párnát magamhoz szorítom, és próbálok visszaaludni. Visszapörgettem az álmom és bíztam benne, most már látni fogom az álom végét… 9.00h születésnapost jelez telefonom. Miért reggelre állítottam be ezt az emlékeztetőt? Nem is értem. Jól leszidom magamat, mivel anyut már nem szidhatom… ő mára már megkapta magáét (bocs, anya) és újra próbálkozom.
9.28 mobilom csörög. Neeeeeeee! Ránézek a kijelzőre, gyorsan felkapom a készüléket. Egy Skóciában élő barátom volt az. Őt inkább felvettem, nem „akartam” visszahívni… –„Ébresztettelek?” –kérdi.
„Ma már nem Te vagy az első, aki ezt teszi velem.” :-) Majd jól megvitattuk, hogy Edingburghban végre kisütött a nap, hogy már a téli nadrágot lecserélhette vékonyabb nadrágra, hogy a tűzoltó ami fülsükítő hangot adva épp akkor viharzott el mellette hová tarthatott…. Szóval csupa csupa olyan érdekfeszítő téma volt porondon, amit tényleg ezen a nyugis reggelen kellett megvitatnia velem. :-) Na jó, azért ennyire gonosz nem lehetek, :-) voltak ott értelmesebb mondatok is. Egyébként épp ment edzést tartani, hiszen munka ünnepe ide vagy oda, neki mennie kellett. Ahhoz, hogy vasárnap nyerjen csapatával, nem hagyhatta ki ezt a napot sem. Míg beszélgettünk elkészítettem és megittam vele reggeli kávémat. Általában, naponta vagy kétnaponta ez szokott reggel történni. Autójába beül, megy a stadionba, és autómatikusan máris tárcsázza számomat, hiszen mindig van miről beszélnünk. De a mai napot igazán kihagyhatta volna… (ezt azért nem árultam el neki)
Mivel már benne voltam a telefonálásban, felhívtam kedvenc rokont és feleségét, (akikhez álmomban is tartottam) majd barátnőim kerestek… aztán tettem vettem a lakásban, kapcsolgattam a tv-t. Picit dolgoztam, mert határidőre el kellett készülnöm egy film bizonyos munkafázisával, utána olvastam. Később megbeszéltem a fiúval, hogy vasárnap egészen hajnalig dolgozunk a film végett… Így tervezzem programjaimat…
Elég sok barátommal, barátnőmmel beszéltem ma, de egyikük sem vágyott a nagy május 1-i összejövetelek részvételére. Valaki otthon vasalt, valaki a mozit választotta, valaki főzött, valaki Berlinben kirándult…
Gyerekként elképzelhetetlen volt, hogy kimaradjunk a szentendrei majálisokból. Kora reggel öltözni, készülődni, megkeresni anyu cégének helyét, ott mindenkire mosolyogni, majd felvonulni…ez volt a szokásos program. (mintha értettem volna mi is ez az egész, miért kellett ezt csinálni) De mentem, hiszen szüleim is ott lépkedtek…
Tesómmal minket a színes vattacukros, a lufis és a különböző „pénzrablós” dolgok érdekeltek leginkább. Elsőre sosem tudtuk eldönteni milyen színű ragacsos csodát együnk, aztán ugyanezekkel a jelzőkkel illetném, hogy mit igyunk :-) Borzalmas mennyiségű kalóriát és egészségtelen színezett cukrokkal teli dolgokkal mérgeztük szervezetünket. De mit érdekelt mindez minket, fittyet hánytunk erre :-) Ha nem kaphattunk valamelyikből, akkor balhéztunk. Na jó, inkább én hisztiztem, hiszen ez mégis csak a nő dolga :-)
Ma nem vágytam ilyen hangos helyre, nem akartam újra átélni a régi majális hangulatot. Ma nem hiányzott se a vattacukor (amit szerintem azóta nem ettem, mert nem kívánom) se a lufi, se a tömeg… Egyedül töltöttem a munka ünnepét, de mégsem magányosan. Elég „felvonulás” volt így is lakásomban :-)