Akadályversenyen

Tudjátok ki írta a Kockásfülű nyuszi szövegkönyvét?
Nekem sosem jutott eszembe e kérdésen gondolkodni, egészen szombatig.
Kb. két hete bátyám nagylánya hívott fel telefonon, és megkért menjek el vele akadályversenyükre. Először furcsálltam a dolgot, meg is kérdeztem tőle, hogy: -„Azért szólsz nekem, mert anya vagy apa nem ér rá?” De ő határozottan csak ennyit felelt: -„Nem tudom, mit fognak aznap csinálni, és nem is érdekel. Azt szeretném, ha te jönnél el velem.” Első döbbenetemben leültem, mert itt tudtam, nagy a baj. Ha én kellek, ha velem akar lenni… annak nyomós oka van. Mindezek után mit is mondhattam volna erre a „felkérésre”? –„Ha tudok megyek.” :-) És persze, hogy tudtam és mentem. Hiszen: „Ígéret szép szó, betartják úgy jó. Azt hiszem ez ami számít.”
Gyülekező Csobánka főterén, ahová szépen sorban érkeztek Lilla osztálytársai. Tanárokkal, szülőkkel együtt összesen 54-en voltunk. Gyalogtúránk célállomása az: Egri vár. Igen, jól olvasod. Gyalogtúra célállomása az: Egri vár! Na nem az, amelyik Neked rögtön az eszedbe jutott, hiszen, akkor még most is lépkednénk az úton… hanem ez egy másik vár. Melyik? Mindjárt kiderül. Miután mindenki megérkezett, „belevetettük” magunkat a Pilisi erdőbe, ugyanis ennek egy részét megmászva jutottunk el akadályversenyünk helyszínéhez. Lilla azonnal mellém csapódott és egymás kezét fogva elindultunk. Tudtam, hamarosan mindent meg fogok tudni bánatáról, sérelmeiről, a telefonban mondottakról, de nem akartam tolakodónak tűnni, ezért kerültem az ilyen témájú kérdéseket. Először csak átlagos iskolai dolgokról beszéltettem, talán időhúzás céljából, talán mert nem ismertem osztálytársait… nem tudom. Pár percig belement „játékomba”, aztán egy hirtelen huszárvágással máris átvette a beszélgetés irányítását. Nem tudom, készült e rá, elmondta e otthon magának monológját, vagy csak ott rögtönzött, de nagyon ésszerűen, nagyon összeszedetten sorolta sérelmeit. A legrosszabb a dologban, hogy még meg is értettem őt, de ezt mégsem mondhattam meg neki. Próbáltam elmagyarázni mi miért történik, ki miért viselkedik így vele… aztán mikor már nem láttam más megoldást, elmagyaráztam: ne azt gondolja amit lát, hanem nézzen a dolgok mögé… Próbálja meg meglátni, ki miért viselkedik így…
Tudom, nem értette, de a törődést érezte. Annyira sajnáltam, hogy szívem szerint átöleltem volna és minden szeretetemet oda adtam volna neki. Számomra ez a beszélgetés volt ebben a napban a legnehezebb kihívás. Mert egy majdnem 10éves kislánynak nem igazat adni, abban, amiben mégis csak igaza van… "kemény dió"-mondjuk erre. Na de lépjünk is tovább, mi is azt tettük. Irány a vár! Emelkedőn fel, majd le, aztán újabb meredek szakasz után felértünk egy bányához. Ott egy olyan pálya került kialakításra, amit nem tudtam megállapítani, hogy motorosoknak, vagy bátor bringásoknak szántak, esetleg mindkettők használják. Fura volt látni, hogy a nagy erdő oldalán egy „ügyességi” pálya került kialakításra. A nap, ragyogóan sütött, mindenki levette első réteg ruháját, és egy kis pihenő alatt nagyokat kortyoltunk kulacsunkból. Innen már csak kb. 20 perc túrázás várt ránk, és végre megpillanthattuk fentről az építményt.
Messziről igazi várnak néz ki, ám ha közelebb megyünk, akkor láthatjuk, hogy betonból készült. Aki nem tudja, annak elárulom, azért Egri vár, mert itt forgatták az „Egri csillagok” című nagyszabású magyar filmeposzt. Filmkellékhez képest eléggé időtállónak mondható, hiszen 1960-ban építették és korát meghazudtolva még mindig jó állapotban található.
Lepakoltuk táskáinkat, kiterítettük pokrócainkat és megszemléltük az egész „művárat”. Tömegjelenetekhez képest viccesen kicsinek tűnt, hiába, az operatőrök már akkoriban is nagyon tudtak. Persze nem teljes, csak azokat a részeket építették fel, amelyekre szükség volt. De még így is jó volt látni. Egy rövid pihenő után, máris csapatokra osztottak minket. Nem volt kívánságlista, hogy ki kivel legyen, nem volt ellenvetés. Mindenki megkapta maga kis sorszámát és az azonos számmal rendelkezők, alkottak egy csapatot. Lilla az 5-ös én a 6-os számú csapat tagjaként szerepeltem. 10 állomás feladata várt ránk, ami egy 4km-es szakaszon volt kijelölve. Na nem a sárga úton lépkedtünk, mint Dorothy az Óz a csodák csodájában, de a mi csapatunkban is azok a szereplők voltak, mint abban a mesében. Egy kis bátor oroszlán, (Peti) egy okos professzor, (Andris apukája) egy északi jó boszorkány, (Rozi) a hősnő Dorothy (Kinga) és jómagam. Akár bádogember, akár a madárijesztő, ki melyiknek gondol :-) Ügyességet, gyorsaságot, kreativitást…igénylő feladatokkal kellett megbirkóznunk. Első állomásunkon becsukott szemmel tehenet kellett fejnünk. A tőgy, egy tű által kiszúrt vizes gumikesztyű volt, és akik fejtek azoknak szemei be voltak kötve. Minél több „tejet” kellett fejnünk kémcsövünkbe, majd egyik tálból a másikba lisztet hordtunk kiskanalakkal, aztán fűben megbújt papír rókákat keresgéltünk, mocsáron keltünk át, még fát is másztunk, gyerekeket adtunk át fejünk felett, ügyelve arra, hogy a kifeszített kötélhez ne érjenek hozzá, copfot fontunk, halakat pecáztunk… iq tesztet töltöttünk ki. És itt a remek alkalom, most újra felteszem a kérdést, hátha eszedbe jutott a helyes válasz. –„Ki írta a Kockás fülű nyuszi szövegkönyvét?” Na? Jó, elárulom. -"A kockás fülű nyusziban nem beszélnek, tehát nem kellett szöveget írni." :-)
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel birkóztunk meg. Szerencsére sikerrel. Elég szégyenben maradtunk volna a gyerekek előtt, ha nem tudjuk a beugratós kérdések válaszait. Adok egy javítási lehetőséget, hátha az imént elbuktál. -"Sötét szobában van egy kályha, és egy petróleumlámpa. Mit gyújtasz meg először?" Ez már könnyebb kérdés, ugye? Kapásból rávágtad, hogy a: -„gyufát!” Mi csapatunk nem csak abban volt különleges, hogy a legcserfesebb gyerekekből állt, hanem abban is, egyedül nekünk sikerült eltévednünk :-) Talán, ha éneklünk, hogy: „mindig a sárga úton”… ez nem történik meg. Figyelmen kívül hagytuk a piros és sárga útjelzést szolgáló szalagokat. A két állomás között sokkal érdekesebb dolgokra figyeltünk. Megcsodáltuk a sütkérező gyíkokat, a csodaszép lepkéket, találkoztunk lovas katonákkal… (nem a filmforgatásról maradtak ott, legalábbis remélem) Miután minden akadályt képességeinkhez mérten jól teljesítettünk, visszagyalogoltunk a várhoz. Pici játék és ebéd után következhetett a 10 csapat eredményhirdetése. Látni kellett volna mindenkinek a gyerekek arcán az izgalmat, a csalódottságot, az örömöt… Lilláék a 4.-ek, az a csapat, amelyikben pedig én szerepeltem a 3. lett. Picit nehezen akarózott a visszafelé indulás, hiszen mindenki tudta újra 1h-ás gyaloglással nézünk szembe. Pilisborosjenőről vissza Csobánka főteréhez. Picit fáradtan, meggyötörten, de mégis vidáman tettük meg a hegyi utat.
Megmondom őszintén, először nem nagyon akartam elmenni erre az akadályversenyre, nem értettem tesóm lánya mért engem hív kísérőjének, nem értettem mit keresek ott… de utólag azt mondom, megérte elmenni. Jól esett Lilla őszintesége, ragaszkodása, jó volt érezni bizalmát, szeretetét…
Jó volt visszacsöppenni a gyerekkorba, jó volt bíztatni őket mikor a feladat nehézsége végett kishitűségükkel küzdöttek, jó volt együtt küzdeni számomra ismeretlen emberekkel…
És most már sosem felejtem el, hogy ki írta a Kockás fülű nyuszi szövegkönyvét :-)