Repülőjegy

-„Légyszi kapcsold be a webkamerát. Látni szeretném az arcodat.”
Azt akartam, hogy megnézzem a reakcióját, megnézhessem szemeiben az örömöt (na jó először a bánatot, de erről ő nem tudott, még csak nem is sejtette mire készülök) Nem habozott, azonnal ráklikkelt a kért "szolgáltatásra”. A kis kör töltődik, szívem már nagyon hevesen dobog. Pár perc és megtudja. Pár másodperc és nagyon boldog lesz.
- „Tegnap meséltem, hogy találtam egy olcsó repülőjegyet.”
Szeme csillog, pontosan tudja mit akarok mondani.
- „Igeeen!”
- „Ma beszéltem a főnökömmel és elmondtam neki miért szeretnék szabadságra menni és képzeld elengedett.”
Látom ficeg a fotelban, nem találja a helyét. Már várja, hogy mondjam, hogy én mondjam ki: megyek. De még nem teszem, még nem. Picit húzom, picit fokozom a dolgot.
- „Igeeen!”
- „Ma be akartam foglalni azt a jegyet, és képzeld, elfogyott…”
- „Igen!?”
Hirtelen arcul csaptam. Nem ezt várta, csalódott. Nem is tudja mit mondjon. Szomorúság, reménytelenség… minden ott van az arcán, a szemeiben, a tekintetében. Oh, ez rossz, ez nagyon rossz játék. Sajnáltam szegényt. Pár másodperc alatt felemelkedett a mennybe, én meg annál is rövidebb idő alatt hirtelen a pokolba taszítom. Nem akarom bántani, nem akarom, hogy fájjon neki, ezért csak pár másodpercig várok. Kicsi hatásszünetet követően folytatom mondatomat.
- „…de egy másik járatra vettem jegyet. Már be is foglaltam.”
- „Igeeen?!”
Előbb még teljesen megsemmisülve a földön hevert, most ismét szárnyal. Szemei csillognak, azt sem tudja mit kezdjen magával. Úgy örül, mint egy kisgyerek karácsonykor, amikor megkapja a hőn áhított játékát.
Szíve szerint kitárná az ablakot és kikiáltaná, hogy mindenki megtudja. Érkezni fogok.
Elég sok országban jártam már, de valahogy úgy alakult sosem utaztam egyedül. Ez lesz az első. Tényleg!? Ez lesz az első, amikor végre nem én várok, nem én igyekszem, nem én nézem a leszállt táblát, nem én teszek fel valakit a távozó gépre, hanem miattam iparkodik ki valaki a reptérre, és miattam topog majd az érkezés oldalon. Még sosem éreztem milyen ilyen szituációban a másik oldalon állni. Na majd most.
De addig még dolgom van. :) Katonaságnál a bakák a leszerelés előtt centit vágtak, mert látni akarták még hány nap van hátra „szabadulásukig”. Most én is elővehetem az ollómat, a szalagot, és nyirbálhatom a napokat jelentő „rublikákat”. Az enyém, most még elég hosszú tekercs, de szerencsére nem végeláthatatlan.
Ebben a pillanatban egy dolgot szeretnék, viszont azt nagyon! Az időt előrefelé jól megtekerni. Ámde nem jön ilyen angyalka, nem jön kívánságot teljesítő kismanó…
Ezért nem marad más hátra, mint az esti beszélgetéseink, amit még egy ideig így kezdünk:
- „Légyszi kapcsold be a webkamerát. Látni szeretném az arcodat.”