Szomorúság, mint ismeretlen fogalom

Szomorúság. Tegnap megcsapott a szele, jött a lehelete, de amilyen gyorsan érkezett olyan gyorsan távozott is. Pár órája még nehéz volt utoljára belenézni a szemébe, utoljára megfogni kezét, átölelni… pontosan tudtam, mennie kell, még akkor is, ha elveszítette repülőjegyét. Mert ő bizony néha szétszórt, néha elfelejt dolgokat… de én így szeretem.
Nem volt gyors az elválás, hiszen nem akaródzott könnyen elengedni a másikat. Na de ki az, aki egy ilyen helyzetben szélsebesen cselekszik. Nekem nem megy csak úgy pikk-pakk, szia, vigyázz magadra… és máris szemeim a hátát látják. Ez nem én vagyok.
Milyen szívesen tekintek vissza az elmúlt hetekre is. Mennyi édes és szép pillanat vett minket körbe. Normafa, Visegrád, Szentendre, családom, barátok, lángos… :) Igen. Lángos. A nagy kedvence. De csak is fokhagymás tejfölös, sós, borsos, sajtos feltéttel. Ugye Honey?
Nemsokára ismét ehet ilyet, mivel már csak 14 nap és ott is vagyok. Hiszen most én repülök, én pakolok, én húzom magam után a bőröndöm és Ő fog rám ugyanolyan izgatottsággal várni, mint ahogyan azt én tettem ideérkezése napján.
Pár hónappal ezelőtt feltette nekem azt a kérdést, ha kimegyek hozzá, mit szeretnék megnézni, merre menjünk, melyik üdülőparadicsomban töltsünk el még kellemes napokat… Akkor azt a választ adtam, - „ráérünk erről beszélni és különben is én először azt a várost szeretném tüzetesen körbejárni, ahol Te laksz. Van ottan miket megcsodálni. Nem is biztos, hogy 12 nap elég lesz rá” Aztán ez a téma jegelve is volt egészen három nappal ezelőttig. Minap mikor hazaértem a munkából, közölte:
-„Jó volna az utazásodról beszélni.”
-„Jó, majd picit később. Most még főzni fogok…” Aztán megvolt a vacsora, és a barátjával való találkozás készülődése közben ismét megkaptam ugyanazt a mondatot: -„Jó volna beszélni az utazásodról.”
-„Hát ahogy elnézem, ez már nem ma lesz, de majd holnap bepótoljuk.”
-„Jó, de arra kérlek, hogy ha egy kevés időd még elalvás előtt marad, akkor nézzél szállásokat …-án, mert vettem két repülőjegyet és arra gondoltam elmegyünk oda is 5-6 napra. Neked semmire nincs gondod, csak a szállodaválasztásban segíts, kérlek.”
Micsoda? Jól hallok? Teljesen elképedtem.
-„ Ez az én ajándékom neked, de ha nem akarod, akkor lemondok mindent…”
Hogy nem akarom? Hát ennek a kósza gondolatfoszlánya sem merült fel bennem. Hogy a fenébe ne szeretnék március végén melegebb időjárásban, a tengerparton andalogni, miközben a szállodában kényeztető programokkal várnak ránk és a szerelmemmel lehetek.
Szomorúság? Hogyan is férkőzhetne mindezek után belém?