2011. február 4., péntek

"Madarat tolláról embert barátjáról"

Díjjak. Valahogy úgy vagyok vele, hogy nem igazán kedvelem. Zavarba hoz. Engem!
Aki ismer, pontosan tudja miért hangsúlyozom ki ennyire ezt a szót. Nehéz zavarba hozni. Ám a kitüntetett figyelem, vállsimogatás, elismerés, „ez jó volt”, vagy „tetszett” mondat hallatán sosem tudom, hogyan viselkedjek. Olyan, mint mikor elszégyellem magam és inkább elbújnék valahová, csak senki meg ne lásson.
Emlékszem mikor a Filmszemlén, egyik filmünk gyümölcseként díjban részesültünk… na ott aztán semmi sem takart, csupán az akkor még majdnem derékig érő vörös hajam.

Filmvetítést, az utolsó előtti lépcsőfok kemény betonján ültem végig, a kipárnázott piros bársonnyal bevont szék helyett, szinte már már elnézést kérve, hogy itt vagyok én is.
A film főszereplőjével kettesben próbáltunk a sötétségben rejtve maradni. Azt gondoltuk, a stáblista végén az elsők között simán kislisszolunk és odakint az előtérben szűk körben megbeszéljük az utólag esetleg felfedezett hibákat. Aztán amikor a villanyt feloltották, olyan történt, amire egyáltalán nem voltam felkészülve.
Egyesével, hangosan sorolták a készítők neveit, mi pedig nem tudtunk semmi mást tenni, mint leporoltuk nadrágunkról a ránk ragadt port és remegő lábakkal (legalábbis az enyém remegett) elindultunk a színpadra… nagy taps közepette meghajolni…
Most is valahogy így vagyok ezzel. Nem számítottam rá és el sem tudok bújni… ráadásul zavarban is vagyok.

Történt ugyanis, hogy http://alarcok-greti.blogspot.com/ díjjal jutalmazott, melyet múlt héten már megköszöntem neki blogján, vagyis két pontját teljesítettem.
Bár nincs a kérés listán, hogy ne küldjük tovább eme elismerést, de én nem szeretnék megajándékozni senkit. Ezért előre vagy utólag, de elnézést kérek mindenkitől!

Na nem azért, mert ez csak az enyém, és ebből kiindulva másé ne legyen… nem! Körbenéztem rengeteg blogon, majd mindenhol szembe találkoztam ezzel a képpel. Erről pedig azonnal eszembe jutott, hogy ez az egész olyan, mint a "küldd tovább x ismerősödnek” levél szindróma, ami hogy hogy nem egy idő után biztosan újra levelesládámban köt ki… na, én ezt nem szeretném.
Kaptam már ilyen díjat, méghozzá KisVirágtól… akkor sem gondoztam, még a díjjal járó fotót sem helyeztem el weboldalamon. Most ezt utóbbit mégis megteszem, hogy kivédjem a következő elismerés érkezésének lehetőségét.
Viszont volt jó oldala is a történetnek, ugyanis így tudtam meg, hogy eme országból Gréti is be-betekint hozzám, olvas engem… és ez igazán örömmel tölt el.
A díjnak van még egy kérése: áruljak el hét dolgot magamról. Rendben.
„Szeretném, ha egy játékban a segítségemre volnátok.
Mindenki egy dolgot írjon le rólam. Ami eszébe jut, ha meghallja a nevem. (elég egy szó, egy rövid mondat)
Bírom a negatív kritikát és nem sípolom majd ki :) Nyugodtan mehet válasz mindbe... előttetek nincs titkom.
Majd meglátjátok, mihez kell... de, majd csak utólag vallok színt.
Köszönöm!”
Íme a vélemények: (érkezési sorrendben)
1, Bőbeszédű - írta: Kata
2, Segítőkész, odaadó, kitartó, nehéz meggyőzni ha esetleg nincs igaza... - írta: Anyuci
3, Szép, OKFEJTŐ, a minden mögé látó, megmagyarázó - írta: Erika
4, Könnyes nevetések - írta: K. Kata
5, Sweet - írta: Murat
6, Tele szívvel mosolyogsz Drága, akkor is ha megszakad odabent! - írta: Virág
7, A Szomszéd. A kombiné. És a kettőt akár kombinálni is tudom. - írta: Bea

Madarat tolláról, embert barátjáról! Feladat teljesítve!
Ui: Péter, téged nem kérdeztelek, mert a Te válaszod borítékolva: szófogadó, és sanszos még a kukázó :)

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

1. ¬ Szófogadó
2. ¬ Csendes
3. ¬ Szűkszavú
4. ¬ Zárkózott
5. ¬ Gyengén szocializált
6. ¬ Nemtörődöm
7. ¬ Felszínes
8. ¬ Túl racionális
9. ¬ Absztinens
10. ¬ Zsugori
11. ¬ Gyerekgyűlölő
12. ¬ Ellenséges
...mennyi kell még???
(hajnalig tudnám folytatni)

Aki ismer - bár kevesen vannak - azok tudják hogy mik is voltak ezek a tulajdonságok.


Emlékszel még mi is az a pici jel előttük? Neeeem, nem az amire először gondolsz. :-)

Péter

Krisztuka írta...

Bár a nevét nem, de a jelentését elsőre eltaláltam. Elvileg a fordítottja :) A hivatalos magyarázatot meghagyom neked... én ennyiből értem mit akarsz mondani. A tudomány messze áll tőlem.

Névtelen írta...

Drága Péter tudod "a madarat tolláról,embert barátjáról "
A...

Névtelen írta...

Kedves A...

Na ezért vagyok büszke hogy Krisztuka a barátom!

Értem ám én! Köszi! :-)

Amúgy mit csinálsz Te ilyen korán??? :-)


Péter

Krisztuka írta...

Örülj, hogy blogot olvas és nem a te számodat pötyögi segítség kérés gyanánt :)
K.

Névtelen írta...

Kedves Péter nem csak A...vagyok,néha könyv Elek is.
Puszi..

Névtelen írta...

Jahhh hogy Te vagy az!!! :-)
Kicsit mellé lőttem.

Szólj ám ha nem megy valami, együtt-érzek majd Veled! :-)


Péter