Micsoda évkezdet

Épeszű ember két ünnep között pihen, nagyokat sétál, családot látogat, elutazik síelni… ezzel szemben én mit csinálok? Már megint a munkát részesítem előnyben. De nem azért, mert nem akarok tudomást szerezni az élet nehézségéről, nem azért mert menekülök, most végre nem ez az indok! Mindez már csak a múlt! Ezt akkor tettem, amikor nagyon megtiportak, amikor egy hirtelen mozdulattal kihúzták alólam a talajt és újra kellett indítanom életem. Ebben a pillanatban választásom indoka teljesen más volt.

Tavalyi év utolsó dolgos napjaiban főnökömmel átbeszéltem a következő könyv körüli teendőket. Valójában kérdéseimen meglepődött, és nem értette mért hozom elő ezt a témát, hiszen még csak karácsony előtt került boltokba az előző írás... Én érveltem, hogy a hanganyaga már készen, szépen, ráérősen el lehetne kezdeni ténykedni vele... De ő csak nyugalomra intett, megnyugtatott, ilyen téren egy kis pihenő következik, most másra kell koncentrálnunk. Nem tudom miért, számomra is megmagyarázhatatlan, fura érzés futott át rajtam. Szavai ellenére, valamiért mégsem hagyott nyugodni a dolog, ezért újra nekikezdtem a témának. Látta, nagyon határozottan akarom tudni az ütemtervet, szóval kénytelen volt kicsikarni magából egy megközelítőleges dátumot. Az időpontot hallva gyorsan osztottam, szoroztam. Még nincs előkészítve az egész, aztán napokig,

hetekig, (na jó, több, mint egy hónapot) dolgozom egy szerkesztővel, majd a korrektúrázóval, jöhet a tördelő, végül átnézzük, egyeztetjük, javítjuk mielőtt nyomdába menne, akkor… lemerevedtem. Na neee. Ha tartjuk az elhangzott tempót, nagyon nagy az esélye annak, hogy repülőjegyem dátumának napja körül finishelünk. Azt már nem. Két okból sem. 1, én utazni akarok. 2, ezt az őrületet, amit decemberben véghezvittünk, nem akarom még egyszer átélni. "Na most légy okos Kriszta” –gondoltam. Repülőjegyem már megvan, erre a munka végett, lehet nem tudok felszállni? Ez nem húzhatja keresztbe külföldi látogatásomat. Azt már nem! Mielőtt főnököm feleszmélt volna, hogy a két dátum nagyon nagy valószínűséggel üti egymást, én villámgyorsan átgondoltam: ha még decemberben abszolválom az első periódus hiányzó részét, akkor a szerkesztővel, korrektúrázóval, tördelővel... igen, ez a megoldás. Előbb készen vagyok, mint az utazás kezdete. Gyorsan, hadarva, megszólaltam: -„Bevállalom a két ünnep közti munkát. Mire hazajön a külföldi pihenéséből, készen leszek a könyv kéziratának nyers változatával.” Ő csodálkozva rám nézett, azt követően iziben rábólintott, én meg megnyertem az év végi és egyben év eleji „nagyszerű” munkát. Juhéjjj.

Egy lépéssel mindenképpen előrébb akarok járni az ütemezett itinernél. Először úgy terveztem, majd apránként, minden nap pár órát foglalkozom vele. Aztán halogattam, hiszen én is pihenésre vágytam. Majd mikor már nem napolhattam tovább, belevágtam. Hallgattam a kazettákat, amin ilyen és ehhez hasonló kérdések hallhatóak:

„-Hogy történt a bűncselekmény?

-Kit ölt meg először?

-Baltával támadt rájuk?

-Mindenkit megölt?

-Hogyan tette?

-Lehet jobban járt volna egy halálbüntetéssel?”

Igen, jól olvassátok. Életfogytiglanos emberek gondolataikkal, elmeséléseikkel, borzalmaikkal vettem magam körül. Azt hiszem, ezzel a témával nem lehet jókor foglalkozni. Itt elfelejtődik, hogy a karácsony, a szeretet ünnepe után vagyunk és zárjuk az évet, amikor pozitívan indítjuk a 2010-et… és nekem is erre kellene koncentrálnom. Helyette éjszakánként azon morfondíroztam, ezeknek az embereknek milyen lehet a lelkük?

Milyen lehet a lelki világuk? Mi inspirálja őket a brutális gyilkosságok elkövetésekor…?

Tervem ellenére nagyon hamar végeztem az előkészületi munkával, mert engem is érdekeltek saját kérdéseim válaszai. Döbbenetes történetek, félelmetes kijelentések, borzalmak ...

Micsoda évkezdet volt ez nekem! Erre szokták azt mondani, ennél már csak jobb jöhet…

Karácsony

Talán ez volt az első karácsony, amikor még decemberben azon gondolkodtam, kinek mi legyen az ajándéka. Máskor már augusztusban elkezdem a nézelődést, a vásárlást. Idén valahogy ez nem sikerült, valamiért nem vettem tudomást mennyire közeledik ez az ünnep. Könnyebb volt kifogásokat találni, ráfogni a munkára, a könyvre, hogy most ezért nincs időm, aztán a lélegzetvételnyi pihenést is kihasználtam, majd csak utána vágtam bele ebbe a nagy hajtásba. Végül olyan gyors voltam, hogy már vasárnap felállítottam a fámat, megsütöttem első adag süteményemet. Hétfőn munka, este irány a fodrász, kedden ismét munka, majd újabb adag süteménysütés… Szerda reggel pedig autómba vágtam magam és az addig elkészült finomságokat kiszállítottam szüleimnek, ahol cserekereskedelmet folytattunk. Sütik ki tesóm gyerekei (Lilla, Zsombor, Bálint) pedig beszálltak. Már-már hagyomány, hogy a szent este előtti napot nálam töltik, így szüleim is és bátyámék is nyugodtan tudnak készülődni. Nem kell attól tartaniuk, hogy éjjel valamelyik lurkó felébred, kisétál szobájából és azt látja, apa vagy anya épp egy díszt tesz a fára, vagy épp odarakja az ajándékot a fa alá. Ezt elkerülvén inkább megtisztítom a terepet. Nálam ugye már minden előkészítve, feldíszítve áll a karácsonyfa, a lakás, ajándékok becsomagolva (bár ezek még a beépített szekrényben) csak az éjszakát kell „elő jövetelükkel” kivárnom.
Jó előre elmondtam nekik, először a kabátot, majd a csizmákat vesszük le, addig senki nem megy beljebb az előszobából. Tudtam, ha megpillantják új lakótársaimat, azonnal odarohannak… Szóval az örömködés idén nem a fám végett volt, hanem a halaim látványától, amit főnökömtől kaptam. Természetesen azonnal észrevették ezt a megvilágított, ember nagyságú henger alakú „csodát” és szélvészként odarohantak. Persze ez a jelenet még többször megismétlődött, de csak az aranyhal nyugodt úszkálását tudták közelebbről is megtekinteni. Mire oda értek a másik kettő a zajra, a hirtelen mozgásra, inkább a kövek közötti, kagylók alatti megbújást választották. Megértettem őket. (Jó pár kéznyomot kellett másnap levakarnom az üvegről)
Míg lefoglalták magukat én még az ígért sütemények 2 fajtáját megsütöttem, aztán együttes mesefilm nézés, fürdetés, altatás… ahogy bekapcsoltam laptopom még hallom suttogásukat, izgatottságukat. Tudják, holnap reggel ajándékokat kapnak. Időnként átnéztem hozzájuk, hiszen hajnalig nem akartam várni, mielőbb tudni akartam, mikor mehetek a becsomagolt dobozokkal, mint „Angyalka”. Előtte még egy gyors skype Murattal, majd lábujjhegyen, meglepetéseikkel felpakolva odaosontam a fámhoz.
Mindent elrendeztem, már csak az ébredést kell kivárni. Emlékszem számunkra is rejtély volt, hogy a csodaszép ajándékok hogyan is kerülnek a fa alá… Amíg gyerekek voltunk a karácsonyt Szekszárd mellett egy kis faluban, nagymamámnál töltöttük. Tesómmal minket beültettek az autóba, már indulásra készen, mikor anyu még a lakásban tett-vett. Utólag kiderült ilyenkor készítette ki az ajándékokat és a díszeket az ágyukra. Aztán bezárta az ajtót és, mint aki nem is csinált semmit beült, mehettünk dolgunkra. Mire hazaértünk a fa feldíszítve, ajándékok alatta… bátyámmal semmit nem értettünk. Szüleink velünk voltak, ők nem lehettek, akik ezt csinálták… Eszünkbe sem jutott, hogy barátaiknak kulcsot adtak és minden évben ők voltak a mi Angyalkáink… Szóval amint elaludtak a gyerekek az összes ajándékot odacsempésztem a fa alá. Néztem őket, ahogy édesdeden alszanak és azon gondolkodtam, vajon saját gyerekeimnek mikor fogom ugyanezt megcsinálni? Én kinek adok kulcsot, hogy fogom megőrizni a titkot…
Pont olyan izgatottsággal feküdtem le, ahogyan a gyerekek. Kíváncsi voltam mit fognak szólni, örülni fognak e… lesznek e kérdések, mit kell rájuk válaszolnom…
Másodiknak ébredtem, ugyanis 7.30-kor benéztem hozzájuk, és Lilla már ébren volt. Azzal a szándékkal feküdtem mellé, hogy majd most jól kibeszéljük illetve megbeszéljük a titkait, de ő megelőzött. -„Láttam, olyan sok ajándék van a fa alatt. Már nagyon kíváncsi vagyok mik vannak ott.” Ebből sejthető a titkok feledésbe merültek, jött egy két karácsonyos kérdés, aztán mire odaértünk volna ahhoz, akinek kilétét, létezését, nem biztos, hogy én szeretném megmondani, a fiúk is felébredtek és máris a "jó előre megírt" forgatókönyv szerinti ajándékok csomagolópapírjainak széttépését láttam. -„Pont ezt akartam, pont ezt kaptam, úúúúú ez milyen jó…” Gyors reggeli után indulás Szentendrére. Gyerekek tovább transzportálása a másik nagymamához Visegrádra, addig segítettem anyunak a főzésben, majd tesómék haza, ajándékozások ismét, korai vacsorázás, játék a gyerekkel, majd búcsú és hazafelé vettem az irányt. Itthon vártak a halak, és egy gyors beszélgetés Murattal.
Éjjel mikor lefeküdtem aludni, azon gondolkodtam mennyi minden is történt velem ebben az évben.
1, régi vagy új, vagy új és régi, nem is tudom, de az biztos, hogy egy fontos barátnő betoppanása életembe
2, új pasi
3, új munka
4, régebben távoli ismerősök, most már barátokká avanzsálása
5, az eddig csak halogatott angol nyelvleckék kőkemény tanulása
6, elengedés
7, megbocsátás
8, Peti beszólásainak elviselése (vicc volt) enyhén ittas állapotban (ez nem volt vicc)
9, ...
2010 … kevesebb vita. Anyu szerint ezt még tanulnom kell. (na, ezt most nem tudom vicc vagy sem)