Szemüveg

Problémák. Valahogy nem kerülnek el bennünket. Nem tudjuk félre húzni fejünket, nem tudunk hátat fordítani nekik… Sajnos.
Többen panaszkodnak, hogy mennyire nehéz az élet, mennyire meg vagyunk savanyodva…
Az életet valóban ilyen szemüvegen keresztül kell nézni? Az elmúlt hetek apró programjai bebizonyították számomra, több szemüveg létezik.
Egy nagyon kedves barátom, aki a felkészülési időszak előtti napokat itthon töltötte el, nálam táborozott le. Finom borozásokkal, sétákkal, vacsorákkal színesítettük napjainkat. Majd egy újdonsült vidéki ismerősöm is tiszteletét tette nálam. Gyűlöli fővárosunkat, mert szerinte zsúfolt és bús emberekkel van teli. Gondoltam kap tőlem egy innen-onnan „összeszedett programcsomagot” és eldönti tényleg ennyire nem lehet szeretni az itteni életet? Fiú lévén első utunk a Hungaroringre vezetett… onnan irány Veresegyháza - medve farm. Kedvelem ezt a helyet, bátyám gyerekeivel szoktam ide ellátogatni. Sehol nem láthatnak ilyen közelről medvéket, farkasokat… és sehol nem etethetik meg őket a saját kezükkel. (jó fakanálról, de ők fogják a kanalat) Szóval ajánlom mindenki figyelmébe ezt a nyugodt, madárcsiripelős erdővel övezett helyet. Éjjel, gondoltam túrázzunk még egy kicsit, így a Lánchíd lábánál leraktuk autónkat és az egyik oldalsó lépcsősoron felgyalogoltunk a Várba, onnan meg tovább a Halászbástyához. Azok a fények, azok a háztetők, az emberek nyugodtsága, a kedves kis éttermek teraszai, mosolygós szempárok… mind mind pontosan ellentétei voltak annak a ténynek, amit kedves ismerősöm elgondolt erről a városról. Visszafelé megmutattam neki egy tuti jó helyet, ami pedig nem más, mint az Alagút fölötti láblógatós „terasz”. Biztosan tudjátok, miről beszélek, de aki nem az a Magyar Vándor című film utolsó kockáján megnézheti egyik kedvenc helyemet. (Alagút fölötti rész) Mondanom sem kell ezek a szép kilátások, titkos zeg-zugok máris megváltoztatták véleményét a benzingőzben úszó, zsúfolt, búskomor emberek városáról.
Másnap az irányt Szentendre felé vettük. Több okból szeretem ezt a várost. Legfőképpen azért, mert itt születtem, itt nevelkedtem, és rengeteg élmény köt ehhez a színes házakban pompázó, gyönyörű szép, romantikus, sikátoros Duna parti városhoz. Családom mai napig itt él, csak én lettem „vándormadár”.
Mikor végig sétáltunk a parton, millió képsor villant fel emlékeim közül.
Az utolsó már-már szemet csípő füstös kocsma, mint törzshely (más kifordulna onnan, mi meg inkább szívesen befordultunk oda) a kellemes nyári éjszakákba nyúló templomtéri nagy beszélgetések, a rengeteg séták, a Szamárhegy, a folyamatos bulik, Dalmát pince, Barlang, autós mozi, Dunapart… Milyen jó volt itt minden. Szerencsés lehetek, hogy mindezt ebben a meseszép környezetben élhettem át.
Ettünk lángost meg fagyit, gyors sétában megmutattam a nevezetességek egy részét, a látnivalókat… Kedves ismerősöm úgy ment haza, hogy máris azt tervezi, mikor jöjjön vissza a következő „kirándulásra”. Libegő, Normafa, Szúnyog sziget, esti Citadellás séta… ezeket írtam bele következő "itinerébe".
De feldobott egy, na jó nem egy, hanem, két :) ruhámhoz való anyagvásárlás is. Biztosan szép lesz, mivel nem én varrom. Barátnőm szorgos kezei fogják előállítani ezeket a csodákat. :) Számomra csodák, hiszen nekem a szabásminta látványáról egy dolog jut eszembe: átláthatatlan várostérkép. :)
Finom kávénak induló majd fél adagban megnyilvánuló, de annál kellemesebb beszélgetés is sokat lendített elmúlt napjaimon. Egy volt párom édesapukájával is ebédeltem, aki most mexikói étterem finom falataival örvendeztetett meg.
Csaptam nagy dinnye evészetet egy fiatal házaspárral, akik minap költöztek utcánkba, és évek óta ismerjük egymást…
Jártam a római teniszakadémián. Az ott zajló teniszversenyt egyik barátnőm gyártja, másik barátnőmmel pedig meglátogattuk illetve megzavartuk :) Fergeteges kacajok sokasága. Így jellemezhetném ezeket az órákat. Már azt hittem kidobnak, kivezetnek minket a lelátóról, de mégsem tették. Szombat délután ismétlés. Hiszen ismétlés a tudás atyja. :)
Tegnap este pedig Magna Cum Laude koncert volt a Zöld Pardonban, ahol kiengedtük a fáradt gőzt magunkból :)
Tényleg nagy dolgok kellenek ahhoz, hogy az életet szépnek is tudjuk látni? A probléma engem sem kerül el, (sőt) én sem tudom félre húzni fejemet, nem tudok hátat fordítani neki… Sajnos. De tudom, az életet lehet más szemüvegen keresztül is nézni.