Igaz, sokszor már azt sem tudom a nap mely szakában talál el kedves soraival, mosolyával… Mert bár a két ország között van egy kis időeltolódás, de az általunk kialakított kommunikácós idő végett sokkal többször kell az átállást „gyakorolnunk”. Nem tudom meddig fogjuk ezt bírni, nem tudom mikor fogja szervezetünk azt mondani, ez így nem jó. Még nem. Még kitartunk. Sőt.
Sokszor hajnali három, négy, öt, hat óráig beszélgetünk, skype-olunk… reggel munka, tanulás… estére szétesés. De ez utóbbi csak rövid ideig tart, hiszen máris hallom skype csöngésemet. Ilyenkor észrevétlenül, mondhatni szemtelenül gyorsan mennek a percek, az órák.
Mindent meg akarunk beszélni, mindent el akarunk mondani a másiknak… pedig napközben ott vannak az e-mailek, az sms-ek… de az nem elég. Este jó újra átbeszélni mindent.
Nem tudom mikor rajongott értem utoljára ennyire pasi, nem tudom mikor hozott ennyi áldozatot értem valaki… hihetetlen mesébe
csöppentem, aminek minden napja varázslatos izgalmakkal van teli. Minap a fényekkel kápráztatott el. Kitárta egyik szobájának ablakát, elfordította webcameráját és megmutatta éjjel városát.Legnagyobb varázslata tegnapelőtt ért, mikor azt látom nem engem néz a skype-n. Pár percig hagytam, nem akartam megzavarni. Annyira elmélyült, hogy elsőre meg sem hallotta kérdésemet.
-Te mit csinálsz? - kérdeztem tőle már másodjára.
Ő pedig teljes nyugalommal, szinte magától értetődően ennyit felelt:
- Repülőjegyet nézek Budapestre, mert nem bírom kivárni decemberi érkezésedet.
- Jól hallok? Hahó…te mással is beszélsz?
Ő meg csak mosolygott és jegyzetelte a dátumokat.
Ilyen valóban csak a mesében létezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése