Telefonos segítség

Sötét van, már hajnalodik, körülöttem minden csendes. Egy kevés fénycsóva szűrődik be ablakomon, az utca világításának fénye kukucskál keresztül sötétítőfüggönyömön. Itthon fekszem magányomban, gondolataim máshol járnak.
Egy apró zaj kizökkent. Éjjeliszekrényemen lapuló óra kattogása töri meg a csöndet. Tik-tak-tik-tak.
Több ezer kilométerre is pirkad, bár az idő arrafelé előbbre jár már. Üres az ágya, sötét a lakása és néhány ruhája a bőröndjében lapul… elutazott. Ül egy buszon, nézi az elsuhanó fákat, az utasokat és abban reménykedik az álommanók nálam már rég eljárták táncukat. De ez nem így van. Nem megy. Nem tudom mért. Félek? Talán. Na de mitől? Hogy most nem látom egy hétig? Hogy nem tudok róla majd semmit? Lehet. Ismerem őt, nem így lesz. Amint lehetősége adódik úgyis jelentkezni fog. Ott a skype, az msn, a telefon, az e-mailek… megannyi lehetőség. Akkor mért vagyok nyugtalan? Mért nem jön álom a szememre? Felhívom. Na de ilyenkor? Úgysem zavarom. Mi van, ha a busz hangjának monoton, egysíkú hangja elnyomta őt és elszenderedett már. Elvégre még 5 órát utazik… nem kizárt, lehet elszundított.

De nekem most hallani kell a hangját. Az megnyugtat, az mindig megnyugtat. Telefonért nyúlok, sokáig csak a számát nézem. Alszik vagy nem alszik? Most mit tegyek? Pár másodpercre tanácstalan vagyok. De valami belülről feszít, nem jó érzés. Nem érdekel, felhívom.
- "Hello
- Honey, baj van? Te mért nem alszol még? Mi történt?
- Baj? Igen
- Úristen, mi van?
- Nem vagy itt. Hiányzol. És egyszerűen hallanom kell a hangod. Nem tudok aludni.
- Mosd meg meleg vízzel arcodat és jobb lesz. Ezen a buszon most nincs internet, nem tudunk skype-t kapcsolni, de amúgy is nagyon késő van, holnap fáradt leszel, kérlek, próbálj meg aludni"…
- …
Hogy is mondta? Meleg víz. Villany felkapcsolva, irány a fürdőszoba. Arcomon végig folyik ez az álmot hozó folyadék. Már jobb. Varázsütésre tényleg elillant minden rossz érzés. Nincs feszültség, nincs negatív érzés. Ennyi kellett csak? Hogy halljam, „szeretlek, vigyázz magadra, ne aggódj, meleg víz…” De jó volna még beszélni vele… Nem, ennyire nem lehetek önző és telhetetlen.

Tik-tak-tik-tak. Tényleg késő van.

Tehát ő sem alszik. Csak nézi az elsuhanó fákat, gondolatai nálam járnak, és, és, és. Micsoda? Telefonomon csörög.
- "Honey, megnyugodtál?
- Igen, minden rendben.
- Akkor most már tényleg próbálj meg aludni. Ígérem, amint megérkezem, jelentkezem. Reggel mikor felébredsz ott lesz üzenetem… szeretlek"…
Mosolygok. Teljes nyugodtság járja át testemet. Már nincs félelem, rossz érzés, megfeszülés… Ennyi kellett. Hogy halljam, hogy hangja megnyugtasson, hogy érezzem, hogy tudjam, szeret.
Sötét van, már hajnalodik, körülöttem minden csendes. Egy kevés fénycsóva szűrődik be ablakomon, az utca világításának fénye kukucskál keresztül sötétítőfüggönyömön. Itthon fekszem, de már nem magányomban.