Díj - Köszönet

Díjat kaptam. Ami valójában nem annak szól, hogy szépen írom le szavaim, gyönyörűen fogalmazom meg mondataim, szövevényesen formálom gondolataim, költőien fejezem ki önön magam… nem.

Hiszen én nem írok választékosan, nem bírok színekkel és érzésekkel teli képekben látni… Jómagam beszélni szeretek, írni csak tanulok. Szóval azt hiszem ezt a díjat egy barátságért kaptam.
És most nem is a díjról, hanem magáról a díjat osztóról szeretnék pár gondolatot papírra vetni.

Én is állandó olvasója, sorainak falója vagyok, és egyben hálás is a sorsnak amiért egyik legjobb barátnője lehetek. Jót mosolyogtam, amikor bejegyzésében, hét pontban (hiszen ez volt a feladata) önmagáról beszélt.
"Szeretem Afrikát, meg a habos kávét… sors…zene…" bla, bla, bla. Igen ez mind te vagy drága Virág. És a többi? Hol van a lelked, hol van a szíved tisztasága, hol van önzetlen szereteted, odafigyelésed, precizitásod, folytonos segítő kezed, Terézanyu szereped… (ez utóbbit felejtsd el és tanulj élni a másik oldalon is) Lám, lám, egy szempillantás alatt összejött újabb hét pont rólad. Folytathatnám a következő héttel, meg a következő héttel… de máris magam előtt látom, ahogy ülsz a széken, olvasod soraim és a reggeli kávé szürcsölés közben könnycseppek gurulnak szemeidből, édes kávédat mérgezi sós könnyed íze, telefonodért nyúlsz, alig látod a betüket:

„Jaj, Krisztuka, neee” – jön az sms tőled. „Most ezt mért? De én nem is ilyen vagyok, mért mondod ezt?”
És én csak mosolygok, mert igen, ő olyan kishitű. Stabilan a fejébe vésett mondatainak foszlányai:

"Én nem vagyok jó, én nem érdemlem meg, mért fáj a másiknak, majd én segítek...!" Mintha folyamatosan az önfeláldozás „tantárgyából” akarna jelesre vizsgázni.
Sokszor hitetlen, számára elképzelhetetlen, hogy a csoda íze, illata, fénye, képe, beszökkenhet az ő életébe is, ami szürke egyhangúságának porát egy szem vagyis szék :) pillantás alatt képes lesöpörni.
Aki a Varázskert kapujának névtáblájával startra készen, de belépni már csak remegő lábakkal mer, aki mindig ad és irul-pirul, ha kap.
Aki soha sehova nem megy üres kézzel, mert fő mondata az adni jó, aki eláraszt szeretetével, és mennyei főztjeivel, aki képes gondolataidban olvasni, aki időt, pénzt, energiát nem sajnál senkire, aki a barátokért tűzbe megy, aki…

Igen Drága Barátnőm sorolhatnám még valós tükröd "tartalmát" és folytathatnám jellemzésed, de tudom telefonom mindjárt másodjára is jelez, rajta egy szó: „Szeretlek.”

És ekkor már az én mosolyom is eltűnik, kávém sós könnyel lesz tele, de hát mi már csak ilyenek vagyunk mind a ketten.

Ui: Nagyon szeretlek és köszönök mindent!