Szorult helyzetek :)

Minden nap sirályok hangjára ébredtem. Kellemes volt. Ezt bármikor el tudom, illetve tudnám viselni. A tenger csak pár utcányira, mondhatni kettőre. Bár ez utóbbi utcának szerencsére csak a negyedéig kellett menni, na de az is elég volt. Ugyanis domboldalra vezet… és nem szívesen másztam volna meg naponta én ezt a dombot. Emlékszem mikor megérkeztem és már végre minden fajta járművel beközlekedtünk a városba, a hajóval is átértünk a túlpartra, akkor Murat meg szeretett volna kímélni engem, vagy talán magát a kaptatós úttól, ezért taxiba vágtuk magunkat. Bőrönd a csomagtartóba, mi hátra majd ő bemondja a címet és a taxis közli, ő oda nem megy, mert neki az nem éri meg. Bőrönd ki a csomagtartóból, mi a hátsó ülésről, és mikor mondtam neki induljunk el gyalog, ezért ne fizessünk, ő csak mosolygott. Igaz, én ekkor még nem láttam azt a bizonyos második utcát. Ő kerített egy másik taxist és még mielőtt elhelyezkedtünk volna a hátsó ülésen egyeztette a pontos címet. Mikor a ház előtt kirakott bennünket, beláttam igaza volt, ezen a domboldalon nem szívesen bandukoltam volna fel egy ilyen fárasztó nap után.
A kilátás mindenért kárpótolt. Bármely ablakon néztem ki mindenhonnan a tengert és híres épületeket láttam. A teraszról pedig a szomszédok teraszait :)
Még aznap éjjel lementünk sétálni. Meleg még mindig tombolt, ezért egy kivágott felsőt húztam magamra. Mikor meglátta azonnal megkérdezte:

-„Te Honey, ez a felső olcsó volt, hogy nincs befejezve?"

Nevettem, de értettem miért is kérdi. Itt a nők nem nagyon járnak dekoltált ruhákba, de engem ez nem érdekelt. Én közöltem a nap hátralévő óráiban ezt fogom viselni és kész. Hallottam azért ő halkan megjegyezte: -„Én nem tenném.”
Nagy lendülettel indultunk le a partra sétálni, mosoly arcomon, boldog voltam. Már láttam magam előtt a romantikus pillanatot, kéz a kézben a tengerpartnál, lesz mire majd visszagondolni. Meredek utcán le, aztán balra… Ahogy leértünk millió ember, és úgy éreztem kétmillió szem pedig rajtam. Arcomról a mosoly lefagyva, szinte fel sem mertem pillantani, csak mentem, mentem, mentem… Fejemben lepörgettem milyen ruhákat hoztam még magammal, miket fogok tudni holnaptól felvenni.
-„Én mondtam neked, hogy ide ilyen ruhákat nem szabad hozni. Illetve, ha hozol, csak otthon tudod viselni… nem hitted?”
–„Hát ezt nem.”
A tengerpart, a város ezen része (is) gyönyörű. Elmesélte mely épületről, toronyról mit kell tudni én pedig kifejezetten csakis őreá koncentráltam, kicsit kikapcsolva a többi ember megjegyzését :)
Náluk teljesen természetes, hogy éjjel, na jó inkább hajnali egykor leugranak mondjuk 4 darab paradicsomért, mert az hiányzik a vacsorához. Igen, hajnali egykor. Szinte minden nyitva van még ilyenkor is. Ha valami nem volt, vagy elfogyott, a nap bármely napszakában jeleztem, ő pedig azonnal ennyit mondott: mindjárt hozok. Pár perc és tényleg hozta.
Kedvence a rakott krumpli és imádja ahogyan én készítem el. Egyik napra pedig beígértem neki. Már a boltban akadályokba ütköztem. Nincs tejföl. Oké ezt több féle módszerrel is át lehet hidalni. Ezen gyorsan továbbléptem. De én a végén a tejfölre még szoktam szerecsendiót is reszelni. Na, ezt hogyan mondjam el neki, hogy mit keresek? Esélytelen vagyok.

-„Barna úgy ekkora és reszelni szoktam. Te is láttad, amikor nálam voltál Budapesten.”
-„Bors?”
Na jó, ezt hagyjuk. Fűszeres részleget megtámadtam, szagolgattam. Először még nagy elánnal, aztán amikor már az agyamban éreztem mindenféle fűszer illatát akkor már ez nem volt olyan vicces. Jelentem nem találtam, tehát e nélkül készült el a vacsi. De megették! Persze ő és az unokatesója is villantott számomra főzőtudományt. Igaz, azt nem említették, hogy mindezt hajnali kettőkor fogják szervírozni. Mikor megjegyeztem ilyenkor talán már nem kéne enni, csúnyán néztek vissza.

-„De hát még nem is vacsoráztunk.” Teraszon megterítve, a késői vagy inkább korai vacsi az asztalon, és jaj, nincs itthon hozzá innivaló.
-„Mindjárt hozom.” Ajtó csapódik, pár perc, ajtó nyitódik. Minden volt.
Én a gyomromat nem szoktam félteni, most sem tettem így. Egy alkalommal mikor barátaival betértünk egy étterembe picit hezitáltam. Megnéztem a pultot, megnéztem azt a helyet ahol készítik az ételeket, nem tudtam eldönteni melyikre mondom azt, igen ez jó lesz… az egyik barát rámutatott a csirkére.

–„Na ezt most nem kérek, ilyet én is tudok otthon sütni.”
A vécére menéssel bajom volt. Ha idegenbe megyek, nekem nem megy. Jó pár nap kell, mire átáll a szervezetem. De hazai pályán, na az már más. Szüleimnél ahol fölnőttem, öt vécé van a házban, mondhatni mindenkinek volt/van saját trónja.
Itt napokra beszorult minden. Mondták igyak nagyon erős kávét, vagy itteni spéci kajákat egyek… semmi. Aztán egyik reggel a kávé után megkívántam a joghurtot. Természetesen ebből is több féle létezik, ez olyan sima, egyszerű, krémes állagú volt. Pont olyan, mint ami utána kijött :) De legalább sikerült :) Majd napokig megint semmi…
Haza utam is kalandosra sikeredett.

–„Mikor indulunk?”

–„Ráérünk.”

Még tettem vettem, gyorsan írtam pár sort, amit elrejtettem a lakás különböző zugaiban és mivel már tényleg mindennel megvoltam mondtam neki, szerintem induljunk, mert főszezon lévén biztosan a reptéren sokan lesznek. Belátta igazam van, elindultunk. Bőröndöt legurítottuk az utcán, nekünk meg a szemünk kerekedett ki. Nem hogy a reptéren, de már a hajóállomáson feltornyosodott a tömeg. Mindenki jött-ment… Rossz érzésem volt. Ebből baj lesz. Láttam ő is sűrűn tekint az óra felé… ebből nagy rohanás lesz!
-„Ne aggódj Honey, ha lekésed, veszek máskorra jegyet. Mára úgysem tudok, ez az utolsó járat ma és akkor napokat nyerünk még.”
Minden átszállásnál sietősre vettük a dolgot. Kerülgettünk mindenkit, akit nem sikerült annak csak egy pardon… de hát látta ő bőröndöt húz én meg hátizsákommal evickélek utána. Metrón utazunk, még kábé negyven perc. Telefonom csörög, jóanyám:
-„Na minden rendben, már a reptéren vagy?”
-„Nem anya, még csak a metrón, lehet ezt a járatot ma már nem érem el…”
-„Kislányom hááát…”
-„Anyu most ne idegesíts… majd hívlak.”
Mit mondjak még azon kívül, hogy nem tudom otthon alszom e ma este már vagy sem.
Sms, Kata barátnőm: „Ma este a cukrászdában? Nekem nehogy kitaláld, hogy fáradt vagy, hiszen most jössz haza a szabadságodról…” Oké, hogy hazafelé megyek, de hogy haza is érek e ma, na ez itt a kérdés. Reptérre kiérve, szigorított vizsgálat. Már a bejáratnál egy ellenőrzést végeznek. Oh, ne! Ez az óramutató is hihetetlen gyorsan pereg, minket meg még átvilágítanak, óra, telefon, gyűrű…külön a bőrönd…. Cammog a szalag… Ablaknál közlöm Budapesti járat…. Nő üti a gépet, látom beszállási idő van… De ha már utazunk, akkor az legyen kényelmes, elfelejtem nekem már fél lábbal a gép kapuja előtt kéne lennem, megkérdem:
-„Ablak mellett van még hely?” A kedves hölgy nézi, Murat a saját nyelvén elkezd diskurálni, majd rám kacsint. Tudtam van hely az ablak mellett. Jegy a kezemben, tényleg futás.
-„Na Honey ennél jobb helyed nem is lehetne.”
-„Ablak melletti, látom.”
- Igen, de business osztályra szól.”
- „Mi van?”
-„Majd elmondom… de erre most nincs idő.”
Iszonyú gyors a búcsú, persze megint bemerészkedik oda, ahova nem lehet, a rendőrök figyelik, ő visszafordul… én már csak intek, útlevelem, vízumom ellenőrzik. 205-ös kapu. Jaj, ne…. A reptér széle! Ebből futás lesz. Persze utolsók között szállok be a repülő utasterébe, nagyképűen lépdelek, business jegyem van :) … és mit látok? Helyemen ülnek.
-„Öh, ne haragudj, de az ablak melletti az az én székem.”
Francia lány egyel arrébb helyezi hátsó felét, behuppanok és máris jön a kérdés.
-„Mit hozhatok inni?” Na itt aztán lesz minden, gondoltam. Volt is. Sülthusi, párolt zöldségek, péksüti, kávé, tea, desszert, újságok, italok… Hátul meg tudom a zsömlét eszik vajjal meg sajttal… Ha ezek az emberek megtudnák, hogy az én jegyem már 3 hónappal korábban meg lett véve potom összegért, ráadásul kedves barátom még a kedvezményét is levonta a fizetésnél… tehát a legolcsóbb jeggyel tuti én repültem… szóval, ha mindez a fülükbe jutott volna, ezek engem innen simán kidobtak volna.
Itthon aztán megtudom, ablak mellett már nem volt egy darab hely sem, mire Murat pofátlanul bedobta és a business osztályon kérdést, ezért a nő azt is megnézte… a többit pedig már tudjátok.