Mindenki maradjon otthon, vagy mégse?

Már éjfélkor elindultak az üzenetek, a telefonhívások, a virtuális képeslapok… Idén megkértem mindenkit, a nagy és hangos felhajtást felejtsük el, koncentráljunk egy későbbi bulira, majd ott mindent egy kalap alatt megünneplünk. Most csütörtök este senki ne mozduljon ki, valamennyien maradjanak otthon és tegyék a dolgukat… fogjuk úgy fel, és fogadják el kérésemet, ez egy átlagos nap, nem több, nem kevesebb, ennyi.
Napközben minden fórumon kedves sorokat olvastam, hol régi ismerősöktől, hol a hozzám közelállóktól, hol a családomtól…
Majd délután telefonhívás Virágtól:
-„Figyelj, mikor érsz ma haza, mert egy fiú elvinné neked a kocsi kulcsot, amire nekem majd szükségem volna, de én ma nem érek rá, mert rengeteg dolgom van…"
-„Semmi gond, fél hétre otthon vagyok, de ha nem, akkor a postaládába dobja be, én meg onnan kihalászom, és holnap összefutok veled. Ha nem érek haza, majd rájön, hogy hiába csönget, add meg neki a számom, rám csörög, akkor elmondom neki, hogyan jut be a célig.”
Már háromnegyed hat, én meg még bent az irodában… ebből baj lesz gondoltam, inkább felhívom. Meg különben is minek menjen el hozzám ez a fiú ha a városban van, itt is össze tudok futni vele.
Kicsöng, -„Halló”
-„Figyu, mikorra érnél hozzám, mert én még nem vagyok otthon és Virág mondta, hogy a kulcsot oda adod nekem”…
-„Mi van?”
-„Hát a kocsi kulcs.”
-„Nem értem miről beszélsz Kriszta, én ma nem is beszéltem Virággal.”
-„Oh, akkor itt valami szerveződik. Tudod, nekem ma van a szülinapom”… majd hirtelen egy hangos dobhártya kiszakító kiáltás
-„Boldog szülinapoooooooooot”
-„Ezek szerint csak azt akarták megtudni mikorra érek haza.
-„Amatőőőőőr, felhívhatott volna, hogy hazudjak :) Pont engem felejtett el értesíteni :)"
Majd gyors búcsú a fiútól, spuri haza. Már lepergett szemeim előtt, mindenki nálam, pont úgy, mint négy évvel ezelőtt... Akkor nem sejtettem semmit, gyanútlanul kinyitottam lakásajtómat, tébláboltam a hálószobában, a fürdőszobában, majd végre bementem a nappaliba, ott hirtelen megláttam a sok-sok barátot, tortámon már égett a tűzijáték…. Na, ez most megint meg fog ismétlődni gondoltam.
Tárcsázom anyámat, azonnal kérdőre vonom:
-„Anyu, te mit tudsz?”
-„Miről?”
-„Virág mit szervezett?”
-„Semmit!” Majd hallom, nevet. –„De figyelj mindjárt le fog merülni a telefonom, itt vagy még?”
-„Igen, de anyu most komolyan mit tudsz?”
Anyám az, aki mindig mindenről tud. Ő olyan, aki a barátaimnak is a barátja, és ha kell segít, ha kell szövetkezik, ha kell kulcsot ad hozzám… Nem hiszek ma neki.
-„Anyuuuuu.”
-„Lemerülök. Most mész haza? Mikor vagy otthon?”
-„Kábé fél óra múlva. De anyu, megmondtam mindenkinek, hogy ma ne csináljanak semmit, nem akarok meglepi bulit, pihenni szeretnék, mindenki maradjon otthon, elegem van! Anyu itt vagy, hallasz?”
-„Igen, én a fiúkkal vagyok edzésen (tesóm gyerekeivel) ha hazaértem hívlak. Szia.”
És bontja a vonalat. Fura, akkor most mi van. Itt valaki hazudik. Na de ki? Ennek gyorsan utána kell járni!
Villamosról leszállok, döntöttem, fölhívom Virágot, beszélek vele hazáig…
-„Hallom már mindent tudsz?”
-„Ééééénnn?” -próbálom eljátszani a hülyét.
-„Igen, mert most hívtam föl az alibit és elmondta, hogy beszéltetek.”
-„Te figyu, reggel a szemetet elfelejtettem levinni, legalább levitted?”
-„De én nem vagyok a lakásodban.”
-„Persze. Én meg hülye vagyok!”
-„De tényleg!” Próbált győzködni. –„Én utoljára akkor voltam ott, amikor megkértél, hogy locsoljam meg a virágokat és a halaknak adjak enni.”
-„Meg most.”
-„Neeeeem, itthon vagyok nálam, értsd már meg.”
Én meg mindjárt otthon, de ő ezt nem látja, milyen poén úgy belépni lakásomba, hogy közben hallom majd Virág hangját… de nem így történt. A kutya sincs nálam, senki nem várt otthon, csak a halaim. Ilyet?
-„Mondtam neked, hogy én itthon vagyok és nem nálad. De most már ne mozdulj ki sehova, hanem csak várjál, és majd úgy egy óra múlva hívjál fel.
-„Én hívjalak, mikor te szervezel valamit? Hívjál te.”
Laptopot gyorsan bekapcsolom, Muratot megnézem online –e vagy sem. Elérhető.
-„Hello Honey, gyorsan írok neked pár sort, itthon vagyok, de nem tudom meddig fogunk tudni most „beszélni” mert Virág titokzatos, valami szerveződik. Te hol vagy?
-„Az utcádban a barátaiddal.”
-„Az nem lehet, mert én itthon vagyok és nincs itt senki”
-„Jó, nem… szomorú vagyok, mert nem tudtam Budapestre repülni….”
Csöngetnek, illetve hallom, kódommal valaki érkezik, ezért gyors búcsú tőle, ajtót nyitom és, és, és… megérkezik a családom! Anyám, apám, tesóm, sógornőm és a gyerekek. Mindenki eljött. Ilyen is régen volt, hogy a család létszáma hiánytalan legyen! Ez az igazi ajándék!
Ahogy lépdeltek fölfelé összefutottak kedves szomszédommal, aki egy gyors puszi erejéig belép a lakásba…
-„Gyere csak be, ezek szerint majd a többiek is érkeznek.”
-„Nem Kriszta, én nem tudok róla, most nincs szervezve a barátok által neked semmi.”
Ránézek anyura, kiderült ezt az egészet ő találta ki! Virágtól most ő kért segítséget, hogy tudja meg mi a mai programom, mikorra érek haza…
Picit elszégyelltem magam, mert pont anyámnak hadartam el mennyire nem akarok ma senkivel ünnepelni, nem akarok senkit vendégül látni… ők meg ajándékkal, tortával jöttek… szervezkedtek, egyeztettek. Nem kis dolog ennyi embert egyszerre összetrombitálni. Lillának szülői értekezlete volt, sógornőm onnan rohant, a fiúk fociedzésen, anyám onnan rohant, bátyám a munkahelyéről… és miért? Hogy ezen a napon ne legyek egyedül! Imádom őket!
A három gyerkőctől kaptam egy nagy dobozt, benne kis papír, meg még egy kis papír, meg még egy kis papír, meg még egy kispapír… meg még egy… természetesen üresek… a legvégén pedig kibontok egy telefonkészüléket, valamint hozzá egy kártyát. Ezen most már mindannyian ingyen beszélünk egymással. Külön lesz vonaluk nekik is, amin mindig el fognak majd érni. Zsombort, a keresztfiamat leszúrom picit, miért nem figyelmeztettet, hogy ma találkozunk.
-„Akkor még nem tudtalak ingyen hívni!” Édes nem?
Apropó, telefonhívás. Gyorsan kitaláltam jó anyám hívja föl Virágot, azzal a szöveggel, bent vannak nálam a lakásban, de én sehol csak a saját mobilom van itthon amiről telefonál… A sztorit persze profin adta elő, Virág hangjában pánik, most mi lesz, pedig ő a lelkemre kötötte, ne mozduljak el otthonról. A drámát még egy kicsit fokoztuk is.
-„Hát mindegy, egy keveset várunk, aztán ha nem jön, akkor itt hagyjuk neki a tortát meg az ajándékot és hazamegyünk.”
Virág agytekervényének kattogását én hallottam, aki kábé három méterre álltam a beszélgetéstől…
-„A céges számát hívta már Éva néni?”
Na itt megkönyörültünk neki, felfedtük a leplet, itthon voltam, meglepődtem…
Következett egy gyors vacsora már akinek :) azt követően tortaevés… később, sajnálatos módon kis családom időben távozott, gyerekeknek holnap suli, meg ovi…
Még öt perce sem tették ki lábukat az ajtón, de új számom máris csörög, Lilla az:
-„Szia, úton vagyunk, már nem fordulunk vissza hozzád…” Ajándék kipróbálva, megnyugodtam, minden működik… most, hogy a gyerekek „elintézték” az ingyen beszélgetéseket, azt hiszem iziben fogok értesülni a legfrissebb dolgokról is. Megjegyzem eddig a történetekre olyan három-négy órákat vártam :)
Szóval itt voltak, eljöttek, megleptek...bevallom őszintén, most már azt mondom mégiscsak jó volt, hogy nem hallgattak rám és senki nem maradt otthon! Köszönöm nektek, szeretlek benneteket!