Minden így kezdődött el, avagy Virág születésnapja 1.rész

Nagy buli volt, de még milyen nagy...
Pár hete összegyűltünk abban a sörözőben, ahol néhanapján találkozunk egy vacsorára, „minimális” sörre, egy kellemes estére… Most is, mint mindig dőltünk a nevetéstől, viccelődtünk és közben folyamatosan ontottuk a szót… Valójában egy dologra kellett a legjobban odafigyelni: levegőt ne végy, mert akkor máris más folytatja mondatodat. Miután hazaértem megcsörrent a telefonom:

- Figyu, Virágnak mit veszel szülinapjára?
- Könyvet, de nem akármilyet. Szándékomban áll blogját megszerkeszteni könyv formájában.
- Szuper, és akkor már tehetnénk a lapokra is valami motívumot.
- Mi a kedvenc virága?
- A margaréta, mint nekem :)
- Pont van is ilyen a gépemen… akkor ha kész vagy vele, küld át e-mailen és minden oldalra ráteszem piciben a lap tetejére…
- Oké, akkor ezt meg is beszéltük, tehát ti is benne vagytok ebben.
Tárcsázom Erikát.
- Jó volt az este.
- Nagyon jó volt! Jön a Virág szülinapja…
- Igen, most beszéltem Zsoltékkal és az volt az ötletem, hogy legyen Virágnak blogkönyve. Meg kinézett egy ékszeres ládikát múltkor mikor még Muratnak vásároltunk.
- Oké, akkor melyik nap megyünk oda?
Hát minden így kezdődött.
- Elnézést kivehetem a ládát a polcról?
- Nem! – mordult rám az eladó.
Még jó, hogy vásárolni szeretnénk, és nem nézhetjük meg, nem nyithatjuk ki, nem tapinthatjuk meg… Most hagyjuk itt az üzletet és a ládikát… Mi legyen? Erikával tanakodunk, majd döntünk az ajándék a legfontosabb, maradunk. Előttünk lévő fiatal pár fizet, végre az eladó kedves arca is előkerül.
- Akkor kiválasztották a dobozt, mert megmutatnám?
Természetesen melyikre sikerült ráböknünk? Tíz perc keresgélés után kiderült, arra, amelyikből még a raktárban sem létezett több. Nem szeretem az utolsót sehol sem megvásárolni, de most nincs más választás, ezt visszük. A doboz tökéletes, de tudom, mi sietünk és gravírozást szeretnénk rá, ami plusz egy óra, ezért gyorsan találok némi hibát rajta. :) Magyarázni azt nagyon tudok, a semmiről is. Mikor már lyukat beszéltem az eladó hasába, még egy lapáttal ráteszek, felveszem a legpofátlanabb arcomat:
- Nem lehetne előre venni minket a gravírozásban?
Az eladó teljes megrökönyödéssel néz rám, erre már ő sem tud mit felelni. - A fiúktól függ, akik ezt a munkafázist végzik.
Óóó… sima ügy. Hogy miért?
- Hello, ugye emlékszel?
- A tappancsos?
- Igen! Igen! Igen!
Muratnak pont ő gravírozta a tappancsos ajándékot és már az akkori kérésemnél picit fennakadtak a szemei. De teljesen meglepődve akkor volt igazán, amikor Virággal átvettük az irányítást, vagyis beléptünk a pult mögé és a számítógépén megterveztük a formát, a feliratot… mindent. Pedig az üzlet azon részén csak ők mozoghatnak. Nu mindegy, minket elfelejteni nem nagyon lehet.
- Ismét gondom volna. Baromi gyorsan ezt a nevet a doboz tetejére kéne rágravírozni. Nem tudok egy órát várni… ugye megteszed… légysziiiiii.
És megtette. Sőt, még kártyát is kaptam, most már olcsóbban vásárolok náluk. Mindezek után érthető, hogy Erikának az álla esett le az üzletben, de nálam az elégedettség dominált.
Majd eljött Joe Black. Na jó neeeem, eljött vasárnap, második kötetet szerkesztem Virág blogjának. Ahogyan tologom a sorokat, a kommenteket, megpillantok néhány blogger személyes e-mail elérhetőségét… és egyszer csak bevillant. Mi lenne, ha felkutatnám azokat a bloggereket, akiket Virág kedvel, illetve akik őt kedvelik… és, és, és…
Nyomozás indul, keresőprogram gyors átfuttatása a szerkesztett könyvön, kiket találok meg… nem sok. Klikkelek a blogra, azon keresztül pedig az írásokra, profilképekre…. Nincs meg mindenki. De én beszélni szeretnék velük! Oké, jöhet egy csel és öt miatyánk :) Régi bejegyzéshez beillesztem levelem, mint komment, kérem, amint elolvasta, töröljön.
Jöhet a levél:
"Sziasztok,
Először is elnézést a többes számért, de ez a pár sor több bloggernek íródik.
Kis Virágnak, http://kisviragvilag.blogspot.com/ akit ti is olvastok az interneten, szeptember 25-én lesz az X. születésnapja.
Mivel kedvel benneteket, ezért szándékomban állt egy meglepi bulit összehozni neki, ahol számítottam volna rátok is, de megkért, had szervezze meg saját születésnapját... így ebből következik, meglepetésem mellőzve.
De! És itt jön a de. Arra gondoltam, ha péntek délig (szeptember 24-ig) a krisztuka76@gmail.com címre küldenétek egy kedves gondolatot, egy bejegyzést, egy szerkesztett oldalt, egy személyes levelet, vagy bármit, ami Kis Virágnak kedves ajándéka lehetne tőletek, akkor én azt kinyomtatnám és a szombati bulin a kezébe adnám, így mégis sikerülne az általa szervezett összejövetelre becsempésznem benneteket. Egyébként is vele lesztek, ha akarjátok, ha nem, mivel az egyik ajándéka saját blogja, könyv formában. Ebbe nem csak az ő írása került bele, hanem az összes komment is :)
És még egy, ha lehet, szombatig erről senki ne tegyen közzé írást :)
Előre is köszönöm mindenki idejét, türelmét és megértését.
Várom az e-maileket.
Ismeretlenül is üdvözlök mindenkit
Varga Kriszta / Krisztuka
Ui: Ha tudjátok Virág olvasóinak e-mail elérhetőségét kérlek küldjétek el azt is nekem, mert lehet valakire nem fogok rábukkanni... Inkább kétszer legyen meg a cím, mint egyszer sem.
Már majdnem pirkad, amikor elkészülök a könyv szerkesztéssel, átküldöm e-mailen Katámnak, feladata kiosztva... teljes megelégedéssel zárom gépem, kapcsolom a villanyt és mosolygok. Látom, ahogy Virág örül, könnyezik, szipog, egyszerre mindenkit magához szeretne húzni, át akarna ölelni.

Hétfőn hajnalban az első ünnepélyes gondolatsor máris levelesládámban, Ágnestől. Szuper! Aztán alig múlik el 8 óra és jön a következő e-mail: "Kommentedet töröltem, amit kértél hét végéig megpróbálom teljesíteni…". És én mosolygok, örömködök, mert tudom össze fog jönni a meglepetés, a bloggerek segítenek nekem. De jó, de jó, de jó. Levélváltások az iwiw-en is, ígéretek bezsebelve…

Kata hétfőn máris készen, hozza nyomtatva az általam megszerkesztett kéziratot. Ezt este Zsolt kezébe nyomom, ő intézi a köttetést. Azt hiszem jól haladunk :)

Kedden tárcsázom Gábort, aki nem más, mint Virág kedvese:

- Mit tudsz a tortáról?

- Tortáról?

- Igen, nem hoz senki? Valójában nekünk kellene...

- Nekem Virág azt mondta, hogy valaki biztosan rendel a társaságból.

- Jó, akkor ez most ránk vonatkozik... milyet rendeljek?

Aztán szerdán nagy bevásárlás Virággal…. Majdnem három órán keresztül válogatunk, pakolgatunk a kosarakba, minden kell a szombati bulira… Aki ismeri Virágot, az tudja róla, hogy valamit vagy jól, vagy sehogy. :) Végül aztán aznap csak félig teljesítjük küldetésünk, mivel mégsem kaptunk meg mindent… és a zöldségek, húsok majd csak szombat reggel kerülnek tulajdonunkba, mert azt csakis frissen!
Csütörtökön aggódom… megakadtak a levelek, nincs mit nyomtassak…Most mit tegyek? Írjak nekik, vagy bizakodjak… Mi van, ha valaki elfelejtette, majd később a homlokára csap, és sajnálkozva mondja: kifutottam az időből. Jó, írok.
"Sziasztok,
Remélem nem okoztam nagy fejtörést levelemmel és nem felejtettétek el holnap (péntek)délig a krisztuka76@gmail.com (azaz arra, amiről érkezik levelem) elküldeni Kis Virágnak kért pár soros születésnapi soraitokat. Ne neki írjatok, mert ez egy plusz meglepetés volna számára, hogy személyesen kézbesítem soraitokat, így Ti is vele lennétek ezen a jeles napon.
Mivel nem kaptam visszajelzést, hogy küldöm, vagy nem áll szándékomban írni, vagy menj a fenébe… ezért bátorkodtam egy emlékeztető üzenetet küldeni azoknak, akiknek köszöntői még nem értek célba.
Még egyszer köszönöm, hogy támogatjátok soraitokkal Kis Virágnak szánt egyik meglepetésem.
Krisztuka /Virág egyik barátnője"
Aztán Krisztukából úgy éreztem átmentem varázslóba, aki elmondta a varázsigét és máris sikerül neki a trükk. Szépen sorban érkeznek a levelek, a csatolások, a gyönyörű írások, a versek… Csütörtökön mégsem mondtak csütörtököt :)
Éjjel gondolkodom, vajon mindenki tudja a dolgát barátok közt is? Iziben egy kör e-mailt elengedek:

"Sziasztok,
Egy gyors kérdés: Hogy áll a könyvnyomtatás?
Emlékeztető: két bölcs mondat :) Egyik kútfőből, másik pedig egy idézet... ugye ezek sem merültek feledésbe és készültök :)
Kriszta"
Hogy miért két idézet? Mert a blogkönyv két kötetes és könyvet nem adunk át úgy, hogy nem írunk bele saját kezűleg semmi okosságot. Így elosztottuk egyiknél segítségül hívjuk az okos és bölcs embereket, a másik kötetnél pedig megpróbálunk mi magunk is azzá válni.
Péntek reggel első dolgom az e-mailek átnézése. Látom Zsolt írt, gyomrom picit görcsben. Mi van, ha azt olvasom, nem sikerült elintézni, nincs kész… Krisztaaa, hol az optimizmus? Elő vele de gyorsan. Holnap buli. Nagy levegő klikkelek.
"Hahhóóóó!
Pont ma akartam írni Neked, hogy tegnap elkészült a könyv, és tök jó lett.
Az idézeten törjük fejünk, majd beírjuk. Ma átvigyem Neked, vagy elég holnap?
Mikorra kell menni holnap?
Pusza: Zsóóóóóóó és Kata"
Uh, akkor ez az ajándék is kipipálva. Szuper!
Erika egy sorosa is beesik: „Jajajajajajajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjde….meglesz….”
Na azért, csak el ne csússzak valamin. Azt szeretném, minden jól sikerüljön. Közben jönnek a bloggerek levelei is… Kezdem ismét a szerkesztést, szép képeket csatolok rá, vagy mellé, írok, keretezek, nyomtatok… bosszankodok, kidobom… de mindennel elkészülök.

Péntek kora délután, telefonom csörög, anyukám rossz hírt közöl, sír, zokog... A buli részemről lefújva, a család az első és ha menni kell, hát megyek, nincs mese, max. valaki beugrik "szerepembe", Virág megértené döntésemet. Közben másik telefonom is csörög, Gábor az, de ebben a drámai helyzetben csak visszahívást ígéhetek. Anyukám még vonalban, befejezzük a tanakodást, megbeszéljük a problémát, végül nem megyünk sehová. Gábort tárcsázom, aki nem győzött kivárni, így a problémát egyedül, de megoldotta. :) Huh, ez is kipipálva.

Utolsóként jövök el bentről, bloggerek leveleit leszámolom, e-maileket megnézem nehogy valakit kifelejtsek... irány haza, mindjárt találkozunk.
Már a finishben érzem magam, aztán ahogy az lenni szokott, menetrendszerűen beüt egy kis gikszer. Még egy e-mail beesik… én már itthon, nyomtató sehol, pedig most lenne a legnagyobb szükségem rá. Na mi legyen? Autóba bevágódni, legnagyobb dugóba visszamenni... ha ezt teszem, elkések. Áááá telefonos segítség kell:
- Zsolt, ha ebben a pillanatban átküldök egy levelet kihúzod nekem színesben?
- De nekem otthon csak fekete fehér patronjaim vannak, itt bent meg nem tudok nyomtatni színeset most.

- Oké, semmi baj megoldom, este átugrom az ékszeres dobozzal és a könyvet is megnézem, aztán írom majd az idézeteket is.
- Rendben, éjfélig fent vagyunk, bármikor jöhetsz.
Tudom pofátlanság, de tárcsázom Virágot. Ő fog megmenteni, hát ehhez tényleg pofa kell :) Iszonyú a háttérzaj, mindenki mulat… na nem őt ünneplik, csupán céges bulit tartanak.
- Most nem veled akarok beszélni, add légyszi Napocskát.
Felnevet, hiszen számított rá, hogy összeesküvést szervezek, de tudom a tartalmat tekintve igencsak messze jár az igazságtól.

- Napocs nyomtatni kellene, de színesben, és a kész lapot, holnap a bulira hozd már magaddal, de ne hajtsd össze!
- Ez nem fog menni, biciklivel vagyok…
- Semmi baj, akkor tedd bele egy nagy borítékba és add oda Virágnak, én úgyis mindjárt találkozom vele… megyünk termet díszíteni, lufit fújni… a holnapi főzésre előkészülni…"
Hát így történt, hogy az utolsó írás is kézbesítve lett nekem. Hogy Virág fejében mi lehetett ekkor? Talán az, hogy, régi fényképek montázsolt képsorozatai holnapra... bloggerekre egy másodpercet nem gyanakszik :)

17.30 nagyüzemben elkezdjük a főzést… Hogy hány félét és mennyit? Csak egy kis ízelítő: hidegtálon sonka és sajttekercs, kosárka tésztában juhsajt, benne zöldségek, sörös malacsült, parajos, gorgonzolás lasagne, olasz tészták, baconbe tekert csirkecomb, baconos máj, oldalas, cukkini, patiszon... különféle köretek, saláták... vegáknak is külön főzve, a tej érzékenyeknek is „saját” alapanyagokból összeállított étlapsor…na, had ne folytassam tovább. Egy tisztességes lakodalomra való menüsort és mennyiséget állított össze drága barátnőm!
Gáborral még elugrom lufikat fújni benzinkútra, közben megmutogatjuk egymásnak az ajándékokat, nagyokat röhögünk, pár dolgot begyűjtünk, és vissza az étterembe… Kiskukta szerepét újra magamra öltöm, főszakács Virág… sürgünk-forgunk, teszünk-veszünk, egészen 23.30-ig.

Oké, egyszer megállunk, mert megéhezünk, palacsintát csúsztattunk le, amit az étterem egyetlen férfitagja gyorsban összedobott nekünk, aztán ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Haladunk, haladunk... nem sok mindent akarunk másnapra hagyni.
23.40 - büdösen, csapzottan beülök autómba, ám az irányt nem haza, hanem Zsolték felé veszem, hiszen ott a könyv.

23.50 - én még úton, mobilom csörög, már Murat keres… aggódik a drága. Éjjel hosszas beszélgetés, alvásra marad pár óra.

10.40 - ismét az étteremben főzök Virággal kettesben. Látom ő feszült, ideges, én nyugtatom, bár nem is értem honnan szállt meg engem ez a teljes magabiztosság. Pontosan tudom, nem fogunk elkészülni, de ezzel a ténnyel nem akarom elszomorítani. "Picit" túlvállalta magát, de hát ő ilyen. Adni, adni, adni és mindig csak adni. A lényeg a vendégeknek jó legyen! Röpködnek a poénok, a fényképek, készül a terem dekorálása, az ételek, a sütik, meghozzák a jeget az italokhoz… jókedv határtalan, fáradtság már a lábakban, derekakban, de csináljuk, mert ennek a lánynak szülinapi bulija lesz itten!
16.30 - hazafelé vesszük az irányt, már csak a köreteket kell elkészíteni, a patiszont, cukkinit kell rántani…ha visszaérünk, aztán a kész ételeket sütőben átforrósítani, helyükre pakolni, ételmelegedőre velük :)

Amint hazaérek, leroskadok. Murattal telefon, fürdés, hajmosás, smink, öltözés… pihenés nélkül másfél óra múlva irány vissza. Iziben köretek készülnek… már látjuk az alagút végét, meg az óra gyors járását is... de kezünk gyorsabban jár...már majdnem elkészülünk, mikor érkeznek a vendégek…
-„Virág menjél, itt most már nincs helyed, átveszem a szereped” :)
Még azért néhány figyelmeztetést megkapok: -"a malacra figyelj egy picit, jaj a máj meg ne égjen"
Hát minden így kezdődött el…