Elvárások? Miért?

Minap, teraszom kényelmes napozóágyában elmélkedtem egy rövid ideig, amikor egy fiú barátom telefonja gyorsan visszaterelt valós életembe. Miután felvettem telefonját udvarias kérdésekkel bombázott. A: "hogy vagyok, mikor megyek dokihoz és a minden rendben" kérdéskör megvitatása után, elkezdte monológját. Először nem is értettem miről beszél, mit is akar… Teljesen kétségbe esve fonta egymásba mondatait. A lényeg: Egy lány megérintette Őt érzelmileg és ez a lány most tovaillant. Illetve egy mondvacsinált indok után máris, szinte köddé vált … "Hogy lehet ilyet tenni, mit képzelünk mi nők magunkról…? Milyen lehetetlen helyzet, mennyire nincs beleszólása…"
És én csak nevettem. Nevettem, mert a fiú csajozós életét pontosan ismerem, és most végre azt láttam vissza, amiket Ő okozott eddig a nőknek. Mert hiába mondogattam neki anno a véleményemet és hiába intettem óva az ő hanyag néha felelőtlen viselkedéséért…(amit meg is értett, de betartani már ritkábban tudott) ezért időnként falra hányt borsónak éltem meg tanácsaimat. De most, végre eljött az, amire már talán valahol vártam. Egyszer neki is bele kell saját tükrébe néznie. Hát igen, amit jelen pillanatban ott lát, az elég fájdalommal jár. Megmondom őszintén sajnáltam is meg nem is. Először nem tettem mást, mint hagytam, had beszéljen, had panaszkodjon, had szidja azt, akit akar… Kérdéseket is tett fel, de azonnal meg tudta azokat válaszolni. Szinte jól elbeszélgetett önmagával. :-) Mikor elkezdte véleményemet kikérni, volt ám ott megszeppenés. Csak úgy dőltek belőlem a szebbnél-szebb észhez térítő mondatok. Pontosan tudja, én nem az a lány vagyok, aki ilyenkor a kis buksiját, a lelkét megsimogatja és együtt érzek vele. Azt nem az én telefonszámom végén fogja megkapni. Végig hallgatott és szinte láttam, amint fejben jegyzetelt. :-) Most tényleg megértette (hiszen saját bőrén tapasztalta) az ok-okozat példákat, a hibákat és a mit hol is rontott el….témakört. Majd a végén, már teljesen meggyötörten csak ennyit mondott: -"Na pont ezekért, a kemény mondatokért hívtalak, nem csalódtam benned. De figyelj, most akkor mi legyen?" Pasiiiiii! Amikor baj van, rohanunk egy olyan emberhez, akinek döntésére hallgatni akarunk, és talán így könnyebb a következő lépés felelősségét hárítani… Vagy nem tudom miért tőlem várja a „kijózanodást”. Talán piszokság volt részemről, talán nem, de én a küzdést, a harcolást adtam fel leckének neki. Mert rohangálhat a nőkhöz vezető folyosón, de könyörgöm, ne torpanjon meg annál a sorompónál, ami az első akadályt jelenti. És ha már ott a tovább haladást gátló tényező, ne forduljon azonnal vissza. Mert azzal semmi mást nem ér el, csak újra a start vonalra helyezi Önmagát. Az újabb akadálynál, újabb nőnél ugyanúgy elismételheti ezt a rövid szakaszt… de ekkor azt mondjuk, hogy csak átélte, de nem tanult belőle semmit. Annak meg mi értelme? Az ég adta világon semmi. A mostani, legalábbis az én korosztályom férfijaiból „kispórolták” a küzdést, az udvarlást… Annyira kényelmesekké váltak, hogy ihaj! (Jó kivételek léteznek, mint pl. kedves ötvös barátom!) A nő szerepe, vagy inkább a nőért való rajongás már nem ugyanaz, mint régen. Már nem akarják a férfiak kinyitni az ajtót, már nem fontos, hogy virágot vegyenek, hogy váratlanul kedves üzenetekkel lepjenek meg minket… már csak az a fontos, hogy nekik férfiaknak jó legyen. Ráadásul a találkozó többsége is akkor történjen, amikor Ők ráérnek… Áááááá véletlenül sem önzőség. Tényleg sokat kérünk mi nők?
Tegnap este egyik barátnőmmel ugyanezt a témát feszegettük. Figyelmembe ajánlott egy filmet. Címe: Nem kellesz eléggé. Abban látható, hogy mennyire szánalmasan rángatható marionett bábuként tudunk létezni, mindazért, hogy egy pasit megszerezzünk, megtartsunk, megbocsássunk… Mindenképpen megnézem a filmet, mert lehet időnként majd magamra ismerek, sajnos. De legalább már öniróniával tudok rajta illetve saját magamon nevetni. Az elmúlt években elég kemény leckéket „vettem” a férfi nem által. Rögös utamon előre haladtam. Pár évvel ezelőtt képes voltam folyamatosan telefonomat lesni, hátha hív, hátha üzen… És ha megérkezett az, amire minden nap vártam, persze, hogy azonnal felborítottam még a nem létező programjaimat is. Mára fordult a kocka. Már nem így van. Legalábbis az elkövetkező napok vizsga tételei számomra ezek lesznek. :-)
A fiúval, aki kétségbeeső jelzéseit "adta le" nekem a minap, ma együtt ebédelek. De éjjel írt sms-t, hogy a lány már kezd összezavarodni és kezd felé fordulni. Ennek meg Ő végtelenül örül. És mi kellett hozzá? Pár kedves szó, pár kedves sms, egy jól kitalált randi helyszin és kész.
Számomra szomorú, hogy a férfiak odafigyelése az idők folyamán elvárássá alakult és nem a természetes kategória alap eleme maradt.