2009. augusztus 5., szerda

Egy fiú kattintásai, vagyis Lang Nándor fotói

Mit látunk meg először egy képen? Talán a színeket, a fényeket, az alakokat, a vonásokat…
Mindenki mást érzékel belőle.
A fotós, a „néző”, a szereplő…
Nincs olyan ember, aki ne őrizne képeket. Legyen az gyerekkorból hozott, családi, baráti felvételek… abban megegyezhetünk, ezek mind mind emlékképek.
Valaki fotóalbumba rendezi, valaki hanyagul bánik velük és össze-vissza, elszórva, különböző fiókokban tárolja...
Az élmény az, ami ott legbelül bennünk örökre megmarad.
Most készülő filmünk (egy halálos autóbaleset és egy szerencsés kimenetelű ütközés dokumentumfilmje) is a képekkel foglalkozik. De ez nem az, amit lerajzolunk, vagy amit fényképezőgéppel fotózunk. Nem!
A szemünk által készített fotókat (is) boncolgatjuk.
Adottak a kérdések:
-"Honnan „hívjuk” elő azokat? Hol vannak ezek a képsorok?..."
Ez ügyben konzultáltam már szemész professzorral, orvosokkal, akik az egész folyamatot a fényképezőgép mechanikájához hasonlították.
A látás illetve a kép "előhívása" az agyban képződik. De hogyan?
Filmünkben arra is keressük a választ, hogy az „eltűnt” képek hova lesznek, miért zárja el azokat az agy és teszi egy időre vagy esetleg teljesen hozzáférhetetlenné?
Állítólag a halál pillanatában is leperegnek fontosabb képkockáink.
Képek, képek, képek. Mindenhol képek!
Nem olyan régen gyönyörű képkockákra bukkantam az interneten. Nem ismerem személyesen a fotók készítőjét, sosem találkoztam vele. Néhány róla készült "portré" ami segítségemre sietett, hogy meglássam Őt.
Nekem, mint kívülálló "nézőnek" érdekes dolgokról beszélnek arcának fotográfiái.
Szemében határozott céltudatosságot és ugyanakkor mély érzelmeket vélek felfedezni. Azt is látom, hogy a lelke nyugodtságot sugall. Talán tévedek, talán nem, de nekem ez volt az érzésem, ezeket láttam meg először vele kapcsolatban. Számomra ezt sugallták arcának színei, fényei, vonásai...
Amikor átnéztem az általa készített fotókat, azonnal „tollat ragadtam”, gratuláltam műveihez.
Hogyan is fogalmaztam azokban a sorokban?
-„Beájultam kattintásaidtól. Mondhatni bekattantam tőlük. Lenyűgöztek.”

Ahogy ránéztem alkotásaira a legszembetűnőbb számomra, az az igényesség. Nincsenek túl cizellálva, nincsenek beállítva… egyszerű de érdekes látószögből bemutatott képek.
Neki mindegy, hogy esőben, fagyban, ha
jnalban, napsütésben kell órákon át állítani imádott masináján… Szerintem már az elején látja a „végterméket”, és ha pici hiányérzete támad, akkor kezdi előröl a "beállítást".
Újra lejátssza fejben mit honnan, mikor, mivel, mennyire döntve...
A cél viszi előre, ezáltal a tökéletességre törekszik. Valahogy így tudom elképzelni Őt, ismeretlenül.
Képei időnként blogomat fogják s
zínesíteni, mivel engedélyt kaptam Tőle, hogy használjam őket. :)
Ha majd írásom színessége elvész, legalább a fotókon elidőztök picit :)
Mikor megtaláltam "weboldalát" (ajánlom figyelmetekbe:
http://www.usefilm.com/photographer/18474.html)
elkezdtem nézni alkotásait és úgy éreztem magam, mint aki visszament a gyerekkorba, ugyanis mindegyiknél felkiáltottam:
-"Ez de jóóó. Nem, ez még jobb... és ez! uhhhh".
Azt gondoltam, beleszeretek az egyik képbe, és arról egy külön bejegyzést írok, de most látom, bajban vagyok. Mindegyikbe valamiért beleszerettem.
Így akkor melyikről írjak? Melyiket ragadjam ki? Nem tudom eldönteni! Anyuuuuu segíííííts! :)
Kísértetiesen hasonlít az érzés ahhoz, mikor megmondják, hogy az anyag hossz, amit kérnek 5 perces legyen,
de mondjuk 5.30-ra fűztem fel a történet szálát. Honnan vegyem ki, hol tudok lecsípni belőle? Szívem szakad meg a mellőzött mondatok végett… Nehéz feladat.
Most én is így vagyok ezzel. Tetszenek a különleges meglátásban tálalt, természetben rejlő apróságok végtelen halmazai, a színek, az időnként fura mélységélességek, a mozgások, a fények...
Nem vagyok fotós, de mindig vonzott ez a dolog.
Egyszer jó lenne megtanulni mikor milyen látószöget használnak, mi az a felpattintó előtétlencse, rekesz.... Nekem ezek idegen szavak. Még :)
Egy biztos, Lang Nándor fotóit nem csak bedobálom fiókomba, hanem szépen rendszerezve elraktározom őket. Engem megnyert magának. Szerencsés ember ;)
Ezúton üzenem neki:
"Bízom benne, nem ezek lesznek az utolsó képek amiket megőrzök Rólad/Tőled.."

2 megjegyzés:

Zsu írta...

Kedves Kriszta,

Szerencsere jol ismerhetem a fotok keszitoit - es gratulalok, ismeretlenul is nagyon jol jellemezted ot.
A kepei pedig tenyleg csodasak, nem csak kepek, latod mogotte az erzelmeket, erzeseket is.

Zsu

Krisztuka írta...

Kedves Zsu,

Valahol irigyellek, hogy egy ilyen tehetséges fiút tudhatsz az ismerőseid, barátaid között.
Engem megfogott a képeivel, de ahogy olvasom soraidat ezzel nem vagyok egyedül.
A képek, a színek, a szögek... sok mindenről beszélnek nekem. Köszönöm, hogy visszajelezted elemzésemmel nem kattintottam nagyon mellé :)és köszönöm azt is, hogy elolvastad bejegyzésem.