Ákos-Muratok-Piaf... és Szent Terézia

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy még pár hete szólt barátnőm, menjünk Dobrády koncertre. Kinézte magának Szarvast… én meg beírtam telefonom noteszébe.
Egy valamivel egyikünk sem számolt. Azóta mindkettőnkkel „picit” fordult a világ. Én új munkahelyre mentem, (ez is megérne egy blogbejegyzést) Ő meg elkezdett új bútorokat vásárolni és festeni. Szóval, olyan megújulós napok vannak mögöttünk.
Mai nap előzményéhez még hozzátartozik egy igen fontos történet. Van egy nemzetközi barátkozós oldal, ahol még kb. 2 éve egy ismerősöm által felregisztráltam. Akkor irogatott valami amerikai srác nekem, de nem foglalkoztam írásával. Most pedig, hogy tudom minden út külföld felé vezet, illetve külfölddel van kapcsolatban, ismét felléptem erre az oldalra.

1 fiún kívül nem írtam vissza senkinek. Ezen a helyen nem lehet lapítani, nincs a másik háta mögött fotónézegetés... Itt nincs! Látom kik és mikor néztek meg, ki van fent a weboldalon...

Mikor "benyomom a zöld gombot", vagyis fellépek ide, általában csak elolvasom leveleimet, és ennyiben is hagyom a dolgot. Olyan jó önbizalom növelőnek, gondolom az egészet.

Szóval 1 ember és kész.

Aztán egyik hétfőn, kaptam egy számomra érdekes fiútól levelet. Megnéztem adatlapját, a fotóit… láttam, hogy rendőr és pilóta egyben. Na, ez ám a kihívás :) Nem tudom miért, neki visszaírtam. Azonnal jött is a válasz sor, na jó inkább sorok. Zúdultak a kérdések, a történetek… majd a végén csak kibökte. Szeretne velem beszélni. Hát itt megijedtem. Most mit tegyek? A fiú Isztambulban él, én meg Budapesten. Ebből úgysem lesz semmi gondoltam, rendben, nesze, megkapod. Azt azért tudni kell, amire nagyon háklis vagyok, az a telefonszámom. Nem csak az itthoni vonalam, de még a mobilom is le van titkosítva. Ha valaki helyettem kiadja, azt nem szeressem. Mivel több is veszett már Mohácsnál, átküldtem elérhetőségem Muratnak (így hívják) és rá 10 percre máris csörgött telefonom. Azt hittem, csak szórakozik és leteszi, vagy nem is ő az… De mikor felvettem, beleszólt. Áááááááá! Ebből egy röpke fél órás beszélgetés alakult ki. Fura, de én ilyet, ha hiszitek, ha nem, nem szoktam tenni. Majd jöttek-mentek az sms-ek, a levelek, és a skype. Minden nap hallottam, milyen szép vagyok, milyen csodásak a szemeim, milyen csinos vagyok… leszögezhetjük, udvarolt.
Közben kért is. De azt nagyon komolyan: "Honey, kérlek, higgy nekem. Kérlek, bízz bennem… Én téged akarlak szeretni… A legfontosabbat, ne felejtsd el, én nem olyan vagyok, mint a többiek, én bennem megbízhatsz…"
Most mi legyen? Tetszett a fiú kedvessége, figyelme, hihetetlen türelme… Elég sok mindent mesélt magáról… Aztán szerdán közölte, hogy ne vegyem tolakodásnak, de szeptember végén szeretne meglátogatni.
"Micsoda???" Csattantak fel barátnőim. Én meg mosolyogtam, és mindent elmeséltem nekik.

Muratka (mert néha így hívtam) minden nap, órákon keresztül életem részévé vállt, egészen péntek estig. Aznap is vártam, hogy jelentkezzen, de semmi. Már elég késő volt, írtam neki egy sms-t.

Válasz: "Sajnálom Honey, nem vagyok otthon. Beszéljünk holnap. Szép álmokat"…. (bla, bla, bla)

Hát ha holnap akkor holnap. Rendben. Igen ám, de holnap is ugyanez ismétlődött meg. Muratka ismét csak egy sms-t dobott. "Honey, a szüleim házában vagyok, ahol nincs internet. Beszélünk, ha hazamentem." Bla, bla, bla. Hát, ha ő azt mondja, hogy beszélünk, ha hazamentem, akkor nincs mese. Ki kell várnom.

Vasárnap: "Honey, még mindig a szüleimnél vagyok. Holnap beszélünk." Bla, bla, bla.
Na, hát azóta sem beszéltünk. :) Muratka eltűnt. Illetve nem tűnt el, hiszen látom, mikor van fent a nemzetközi oldalon, mikor lép fel a skype-ra… De velem elfelejtett valamit közölni. Lehet Amerikába utazott, mert ott laknak a szülei és még nem ért haza... :) Na ennyire azért még én sem vagyok naiv.
Magamban elmondtam, hogy én hülye, hittem, bíztam… pedig nem kellett volna. Elvégre már többször megtettem ezt, aztán mégis elváltam… 33 évesen a mesében már nem kéne hinnem... Mindenesetre nagyon fura érzés van bennem, mert a fiúnak valójában csak megköszönni tudom ezeket a napokat. Olyan jó volt ismét látni, hogy fontos voltam, hogy figyelte a dolgaimat, hogy bátorított, hogy udvarias volt, hogy türelmes volt velem, hogy kiszámíthatatlan időpontokban meglepett…

De, hát mért is lepődök meg eltűnésén? Ha végig nézem volt pasijaim listáját (erről már írtam) akkor Ő simán belefér ebbe a remek társaságba. Külföldi is és el is utazott… Minden kritériumnak "megfelel" :) Olyan, mint régen az autóskártyában a mindent vivő. Mi így hívtuk bátyámmal a leggyorsabban száguldó autót. :) Csak ő nem autóval száguld, hanem kis repülőgépekkel. Le, majd felszálló pályája, meg az én életem volt.
Na ezek után jött a munkaváltás, a barátnő bútor vásárlása, a lakás festése és a mára tervezett koncert. Ráadásul a szép idő teljesen meghozta kedvemet a fotózáshoz. Kitaláltuk, hogy időben lemegyünk Szarvasra, sétálunk az Arborétumban, ott fotózok picit, majd vacsizunk valahol, és a nap végén irány a koncert.
Igen ám, de kiderítettük a koncert 21h-kor kezdődik, és csak 40 perces lesz, barátnőm a festés, pakolás, káosz végett elég fáradt... Döntöttünk, maradunk Budapesten, beülünk valahová egy kávéra és utána átmegyünk Kata barátnőmhöz dvd-t nézi. Szóval jó kis vidám csajos estét csapunk. Délelőtt kitakarítottam, mostam, beszéltem telefonon (ezek a szokásos körök) odaültem laptopomhoz… majd megírtam soraimat "fotós tanáromnak", hátha szerencsém van és már a hétvégén, elkezdjük a „tanfolyamot”…
Majd közben látom egy fiú írt a weboldalon. Megnézem nemzetiségét: Ő is török. Majd a nevét. Itt már hangosan felnevetek. Nem! Nem! Nem! Ilyen nincs! De van, hát látom. Hogy hívják? Murat K.A. Szóval, az én fordításomban Muratka. :) A titok című film és könyv mondja ezt: "Kérd és megadatik". Na, de én nem őt kértem :) Ezzel szemben elég gyorsan érkezett. Visszanéztem levelesládámat, látom ez a fiú sokszor próbált már kommunikálni velem. Szegény. Na jó, ha már ennyiszer mentél fejjel a falnak kedves „barátom”, és én mindannyiszor visszadobtalak, akkor most írok egy sort. Nem többet, csak egy sort. És csak azért, mert Muratka vagy :) Ebből lett egy pár órás levelezés, kiderült ő építész, 1 éve itt lakik Budapesten. Méghozzá ugyanabban a kerületben, ahol én. De ezt neki nem kell tudnia. :) Nem is akarok tőle semmit, csak megsajnáltam a sok próbálkozás végett. Búcsúzás mondatain törtem épp a fejem. Nekem készülődnöm kellett, hiszen megyek kávét inni, meg dvd-zni, a csajos estét nem hagyom ki.

Mielőtt ezt megírtam volna neki, már itt is volt a nem tudom hányadik üzenete.

-"Nekem most el kell mennem, mert 19h-kor indulok Prágába (mért is nem lepődök meg ezen, elvégre mindenki utazik, aki engem megismer) de hétfőn hazajövök, és mindenképpen jelentkezem. Kérlek, higgy nekem, kérlek, bízz bennem"… bla, bla, bla. Mintha, Muratot hallottam volna. De, hát ő is az. :) Mért gondolják a pasik, hogy ez csak úgy egy csettintésre megy nekünk nőknek. Na mindegy. Jó utat kívántam és elbúcsúztam. Vagy eltűnik vagy írni fog. :) Két választása van :)

De én mást fogok kérni. Hátha, ő is ugyanolyan gyorsan érkezik, mint Murat K.A. :) Ezután jobban odafigyelek, mit mondok... :)

Szélvészként elvezettem barátnőmhöz, aki bepattant autómba és a Szamos egyik kávézójának teraszán megittuk szokásos kávénkat. Közben jól kidumáltunk mindent, majd indulnunk kellett, mert Kata barátnőm már hívott.

-"10 perc és kész a lasagne. Az pedig, melegen jó." Azért elöljáróban annyit megjegyeztem KisVirágnak, hogy ahova, illetve akihez megyünk, nem a konyhatündér oldaláról híres. De ha összeszedi magát, meg tud főzni.

Belépünk a lakásba, azonnal megcsapott minket a finom illat. Megjegyzem, -"na éppen időben érkeztünk. Pont ki tudták előttünk hozni a rendelést" :) Mire Kata felcsattant! -"Dehogy, ezt én sütöttem nektek!" Aztán kiderült, szakácsművészetét nekünk most nem mutatta meg, ugyanis a lasagne bolti volt, csak sütni kellett, de így is elfogyott.
Figyelmeztetett minket, hogy sajtot még szórt a kajára, tehát nyugtáztuk, -"ennyit érdemeltünk főzőtudományából. Reszelt sajtot." Tévedtünk, azt is reszelve vette :) Először új munkámról csacsogtunk, majd természetesen a pasikról. Elmeséltem nekik, hogy ahol a cégnek az egyik központi irodája van, "ott lakik Nagy Ervin is". Mosolyogtunk, de ez sem tartott sokáig. Őszinte odamondó Kata barátnőm befejezte mondatomat: -"A csajával". Igen. Még ezt az apró, fikarcnyi kis örömöt sem hagyta meg nekem. Rögtön lelombozott.
Mindegy, Ervinnel tehát bármikor összefuthatok :) … és köszönhetek neki. Max ennyi, meg majd jól elcsodálkozik, hogy én mit keresek ott… megkérdezzük kivel mi van, aztán mindenki megy majd a dolgára.

Elvégre mi ismerjük egymást, hiszen egyik filmünk főszereplője ő volt.
Csajok roset ittak, (én autóval voltam, tehát maradtam a víznél) Na és jött a film. Edith Piaf életéről szóló dráma mellett döntöttünk. Az elején, vendéglátónk elkezdte tekerni a képkockákat. Igen, ám, de már a filmbe is belefutott. Mire közöltem vele:

-„Értem én, hogy nem akarsz minket sokáig vendégül látni, de ne tekerd, mert mi szeretnénk rendesen végig nézni. Viszont ígérem, utána nem beszélgetünk, sietünk haza."

Mi nevettünk, ő meg teljesen komolyan rávágta:

-„Ez jó ötlet”. Itt már mindannyian röhögtünk. Hát a filmről, ha azt írom elég érdekes volt, akkor nem túlzok. Számomra is fura vágásokkal van teli, picit túl is lőttek a célon, mert néhol követhetetlenné váltak a szálak.

Amit az a nő átélt, megélt. Hát mit ne mondjak. Ha valamit rossznak nevezünk, akkor az nála triplán jelentkezett. Ráadásul totális önpusztítások sorait láttuk. Kontraszt meghozta hatását. Megállapítottuk milyen csodás is az életünk… Semmi bajunk hozzá képest. Ráadásul gyönyörűen énekel, tehát megkaptuk a koncertet is, igaz picit másképpen. Nesze neked Dobrády, itt is, mármint a filmben is van Fekete gyémánt… :)

Piaf végig Szent Teréziától kérte a jobb dolgokat. /ezekben az esetekben mindig meg is történt a jó/ Ekkor rájöttünk, mi itt hibázunk. Mi sosem tőle kérünk. Hoppá, hoppá, máris megvolt az este tanulsága!
Aztán ahogyan ígértük, gyorsan távoztunk. Barátnőmet hazavittem autóval, felhangosítottam Dobrádyt a kocsiban, elvégre koncertre indultunk… végig jöttem a városon, gyönyörködtem a kivilágított Dunapartban amit imádok, egészen a mélygarázsig meg sem álltam. Ott rájöttem engem csak az üres lakás vár, meg talán néhány e-mail. Megjegyzem semmi fontos nem volt közte. Így elővettem a kibontott fehér bort a hűtőből és épp azt iszogatom.

Mai napom címszavakban:

Elutazó török fiú, bizalom, hit, ami már rég a múlté, „elmaradt koncert" és arborétum, fotózás elhalasztva, vidámnak tervezett csajos este… helyette érfelvágós film, bor, magány…

Hogyan is kezdjem mondatomat? Kedves Szent Terézia…