Szétcsúszásom címszavakban

0.00h Jönnek a beállított időzített képeslapok, szépen sorban…
Olvasok, elérzékenyülök…
"Köszönöm, hogy Te vagy.
Az órát köszönöm,
amelyben fényül nyert
e világtalan világ,
köszönöm, hogy kezed
kinyújtottad felém,
s árnyául elfogadtál
sugárzó életednek...”
(Móra Ferenc)
Azt kívánom, hogy ezen a napon ne számold a múló perceket,
hanem csak éld meg őket! Hogy könnyeid csak boldog könnyek legyenek,
s annyi mosolyod szülessen ajkaidon, hogy elfeledd valaha is sírtál!
Boldog születésnapot Drága Barátnőm! :)
Telefon csörren. -"Boldog születésnapot Panka" – hallom a vonal túlsó végén…
Döbbenettől meglepődök! Azt gondoltam ilyenkor kedves ötvös barátom már régen alszik… De nem, kivárt, hogy első lehessen. :)
Újabb üzenet:
„Ma mosoly, holnap könnyek, ma még nehéz, holnap könnyebb
Nézz az égre, a legszebb fényre, láss egy álmot, s harcolj érte !!!
Nagyon boldog születésnapot !!!”
Hirtelen skype hangom jelez… Miamiból egy barátnőm "integet". Levelezés, e-mailek válaszolása… aztán elkezdem gyorsan blogom írását.
Újra képeslap:
Drága Kislányom!
Születésnapodon nem kívánunk egyebet, csendes lépteidet kísérje szeretet. Szívedben béke, lelkedben nyugalom, légy nagyon boldog ezen a napon. Szívünk szeret, ezt ne feledd a legtöbb, mit adhatunk a CSALÁDI SZERETET. Boldog születésnapot! Millió puszi: Anyu és Apu.
Könnyem csordul. -„Anyu, szeretlek!”
4.00h. Agyam már off üzemmódba „kapcsol”, fáradok, aludni térek.
7.15h. jól hallok??? Valaki kapukódommal érkezik. Számaimat kevesen tudják... ki lehet az? Újra pittyen, valaki tényleg érkezik. Ugrok ki az ágyból, ajtóhoz botorkálok.
Barátnőm „torta szelettel” rajta égő gyertya… Szemem csipás, alig látok.
Majdnem sírok, meghatódok. Ajándék bontás, örömködés.
Reggeli kávémat vele kortyolom, közben gyors beszélgetés… mennie kell. Így is miattam késik el. Megbeszéljük: -"este még látjuk egymást."
Visszabújok ágyamba, laptopomat bekapcsolom… blogbejegyzésem béna, újat írok. Lassan haladok.
Jönnek az sms-ek, e-mailek… Mai találkozóm lemondják, tehát van még időm, kényelmesen teszek, veszek…
11h után pár perccel ismét a reggeli hang kétszer. Hát ez meg ki lehet?
Ajtót nyitok, barátnőm visszatért.
Újabb csomag, ismét ajándékot bontok… Döbbenettől tátott szájjal percekig csak meredten állok. Szélvészként érkezett, így is távozott.
Blogbejegyzésem készen… indul, bocsánat folytatódik napom.
Szentendrére, családomhoz készülődöm. Bográcsozás, köszöntésem… közben családi szeretet.
Mindenkim otthon, szüleim, tesómék, sógornőm, gyerekek… Térülök fordulok, majd egy váratlan pillanatban előkerül csokorba kötve 33 szál vörös rózsa. Szólni nem bírok, torkomban egy gombóc… Meglepődök… akkor még nem sejtettem, ez még csak az itteni kezdet.
Bográcsban elkészült a vacsi, már mindenki éhes. Épp teríteni készülünk, mikor valaki csenget.
Ajtónyitás végett anyu nekem kiált…
Kezem a kilincsen, ajtót kitárom és mit látok?
Barátaim állnak velem szemben. Egyikük kezében torta, rajta 33 szál égő gyertya. Ők rákezdtek énekükre én meg az öröm könnyekre. Gyertya fújás, könny nyelés, közben kívánság „mormolás”.
Ott az utcán, egyesével mindenkit átölelek, miközben könnyeim már elerednek. Meghatódok.
Teraszon kibővülnek az asztalok, jönnek a terítékek… én meg ismét ajándékokat bontogatok.
Egy kis Afrika, néhány ékszer, bakancs, könyv, koncertjegyek... és megannyi szeretet...
Fotózni szeretnék, de még nem tudom merre induljak, segítséget ők maguk hoztak. Addig míg hezitálok, vagy "tanárom készül", egy kis édes meglepetésben részesültem. Pörköltcukorból mintáztak nekem egy nagyon komoly gépezetet.
Bármerre is nézek, mindenhol jó embereket látok.
Koccintáshoz készülünk… tudom nekem most beszélnem kell. De hogy mondjam el nekik, mennyire szeretem őket? Hogy beszéljek, miközben folyamatosan könnyeimet nyelem… Küszködök, és próbálom tartani magam.
Ez nekem most nem megy. Mindenkihez kéne valamit szólni… Neee! Most még ne.
Máskor olyan lazán, előveszem legvidámabb arcomat … Jelen pillanatban lábam földbe gyökerezve, hangom mindjárt remeg. Poharak pedig már telve, és felemelve…
Rájuk nézek, hát belekezdek.
-„Ne haragudjatok, de csak annyit tudok most mondani: Köszönöm nektek. Ha tovább folytatom, ismét sírok.”
Ők meg mosolyognak, huncutul összekacsintanak és örülnek nekem. Itt szenvedek, ők meg csak nevetnek! :) Vacsora alatt kiderül minden. Ki kivel mikor mennyit beszélt… hogyan folyt az egész szervezkedés… Olyan természetesen elhitették velem:
-„Majd találkozunk csütörtökön vagy pénteken és bepótoljuk az ünnepet.”
Én, aki mindig mindent megsejtek, aki figyel és elemez… rá kell jöjjek átvertek. Szüleim is az egészben nyakig benne voltak… Hiszen ők is hallgattak, titkoltak. Mindezek után elkönyvelem:
-„Mindenki szemrebbenés nélkül hazudott nekem. Profik voltatok, el kell ismernem. De nem haragszom érte.”
Ülünk a teraszon, jóízűen eszünk...
Talán most kezdjek el beszélni? Most mondjam el nekik azt, ami ott legbelül van? Hallgatok és várok.
Nem megy. Még nem. Búcsúzásnál újra könnyek… 33 évesen rá kell jöjjek, érzékeny lettem!
Hazafelé még mindig küszködöm ezzel az újfajta ténnyel.
Kör sms-t küldök... De hogyan írjam le azt a hálát, amivel "tartozom" nekik? Hogy írjam le mennyire szeretem őket? Gondolataim össze vissza mennek.
Aztán belekezdek: -„Szerencsés ember vagyok! Jó tudni és érezni, hogy ilyen BARÁTAIM vannak! Ezt köszönöm Nektek! Mindenkit szeretettel ölelek még egyszer és még sokszor.”
Tudom ez kevés, ez nem volt elég kifejező. De nézzétek most el nekem.
Mosolyomat ismeritek… ma ez „picit” átalakult, örömkönnyek lettek.
De hogyan is volt az első képeslapban: „könnyeid csak boldog könnyek legyenek…”
Hősiesen bevallom, ezen a napon, csak ezt az egy feladatot tudtam teljesíteni! :) Szétcsúsztam teljesen!
Még egyszer köszönök mindent!
A barátságot, a szeretetet és azt, hogy vagytok Nekem.
Szeretlek Benneteket!

Ui: Előzmények pedig itten... (klikk ide)