...és a részeg ember mindig igazat mond?

Osztálytalálkozóról hazafelé jövet bepötyögtem Murat számát, csak szólni szándékoztam volna neki, hogy ne haragudjon, de én bizony nem érek haza a megbeszélt időpontra… mondhatni három órás késében vagyok. Autó kihangosítójára rákötve a készülék, száma kicsöng… és hirtelen baromi nagy hangzavar csapja meg fülem. Mi ez? Megszólalt a rádió, vagy a cd-m? De az nem lehet.
- „Helloooo Honeeeey”
Jaj, ahogy hallom ez egy ittas állapotban lévő fiú. Igen, és még haragudni sem haragudhatok rá, hiszen én löktem ebbe az állapotba. Mióta hazajöttem semmi mást nem csinált, csak a napnak azt az óráját várta, amikor kommunikálhatunk, amikor láthat… A többi dologgal nem nagyon törődött. Időnként belekukkantott jegyzeteibe, a könyvekbe, de csak nézte azokat és nem látta. Ez a két szó pedig jelen esetben óriási ellentétpár.
Már odáig fajult a dolog, bevallotta azt, amit én nem akartam neki kimondani, mert jobb, ha saját maga ismeri fel állapotának megfelelő szavát, amire azt mondják fél gyógyulást eredményez. „Depressziós vagyok” – jött a diagnózis. Hát ezzel nem is vitatkoztam, ezt én is így gondoltam. Eme megállapítás előtt már kértem, menjen el otthonról, mozduljon ki, szórakozzon a barátaival, ha akar, igyon, de valahonnan merítkezzen jó érzésekkel, mert csak lejjebb fog csúszni a fekete lyuk felé, ami kíméletlenül húzza, húzza, húzza… onnan pedig még nehezebb lesz rántani rajta kifelé. Miután bevallotta magának is, hogy ez így nem mehet tovább, jött egy gyatra próbálkozás: „ma találkozom a barátaimmal, ott is alszom az egyiknél…” Aztán magyar idő szerint 23 óra után skype-m jelez: "mégis hazajöttem". Hát legalább valamicske próbálkozást abszolvált.
De most inkább térjünk vissza az autóra és a kicsöngő telefonszámra.

- „Ne haragudj, de én ma nagyon sokat ittam. Egy sörözőben vagyok a barátaimmal, akiket te is ismersz és iszunk. Nagyon szeretlek, érted, őszintén szeretlek!”
Mindezeket úgy mondta, mint egy óvodás, aki éppen rossz fát tett a tűzre és épp a büntetés mélységének meghatározásától tart. Én meg hirtelen elkezdtem hahotázni. A hangja, a mondata, a hanglejtése… vertem a kormányt nevetésemben. És mindezek mellé egyszerűen azt éreztem, megkönnyebbültem. Végre! Nem ül otthon, nem vár engem… hanem a barátaival csapott egy görbe estét. Még hallgattam, amint édesen szerelmet vall és mindent elmesél, kikkel van körbevéve, melyik sörözőben és mit isznak éppen… majd az egyik barátja vette át a szót, illetve a kagylót.

- „Hello, hol vagy, mit csinálsz?” Szinte a válaszomat sem megvárva máris jött a következő mondat:

- „Ne haragudj, amiért iszunk. Murat már három órája csak rólad beszél.” Oh szegények, azért jobb témát is találhatott volna.

- „Figyelj, ha Murat egy percet beszél rólam, akkor szerintem iszik, ha három óránál tart, gondolom totál részeg. Kérlek vigyázz rá!”
- „Oh semmi baj nem lesz, ne aggódj, de már én is ittam.”
Na remek, kecskére a káposztát, most aztán jól meg lettem nyugtatva. Aztán kis idő múlva hallom hangját, kéri vissza mobilját. Szerintem még most is a baráttal beszélnék, ha Ő nem lépett volna közbe.
- „Honey, ne aggódj, hazamegyek aludni. Egyik barátom hazavisz, csak iszunk, igaz mindenki. Figyelj, már késő van, te merre jársz ilyenkor, hogy nem vagy otthon?”
Ilyet, és még ilyenkor is gondolkozik… csak nem emlékszik. Ez utóbbi nála nem meglepő. Néha azon csodálkozom, hogy engem sosem felejt el. Mást igen, de engem nem. Elmondtam neki honnan jövök, milyen volt… bár tudtam feleslegesen fordítom le angolra mondataimat, másnap semmire nem fog emlékezni.

- „Honey, nagyon óvatosan vezess, értem ne aggódj. Én csak iszom, mást nem csinálok, jól vagyok. És ne haragudj, ha holnap nem tudom visszamondani mit beszéltünk, de azt tudom, nagyon szeretlek. Hallod? Érted? Higgy nekem, nagyon szeretlek…” És én meg csak mosolyogtam, nevettem… mert fülemben csengett egy mondás: „a kisgyerek és a részeg ember sosem hazudik.”
Miután hazaértem még laptopomat bekapcsoltam, valamiért automatikusan felléptem a skype-ra, bár tudtam Murattal már nem fogok ma beszélni, főleg nem ilyen állapotban, így teljes nyugalommal elindítottam egy filmet. Megmondom őszintén 5.15-kor arra ébredtem világít a kislámpám, film már rég vége… amint nyúlok a gép lekapcsolás gombjaihoz, látom skype üzenetek.

„Hello Honey, itthon vagyok, megyek aludni, holnap, ha felébredtél írjál e-mailt… Nagyon szeretlek!”
Jót mosolyogtam, és egyben sajnáltam a barátait, mert ezek szerint hívásom után is megmaradtam beszédtémának, sőt még ebben a hajnali időpontban is rám gondolt és megírta üzeneteit… De legalább kimozdult otthonról. Már ez is valami.
Ez a fiú, aki eddig pont azt az életet élte, hogy buli, buli hátán… amióta pedig megismert engem, alig lehet nélkülem kirobbantani otthonából.
Miután felébredt beszéltünk telefonon. Először kerültük a témát, majd mikor már velem kapcsolatban mindent kiveséztünk és újra lefordítottam előző este már elhangzott mondataimat rátértünk az ő programjára. Persze alátámasztotta azt, amit tudtam: a telefonbeszélgetésre igen, de a tartalmára nem emlékszik, és az, hogy a skype-n is írt még hajnalban, na ezen már ő is nevetett. Mindent visszamondtam töviről-hegyire, ő pedig, mint a kisgyerek, aki rácsodálkozik a világra, úgy hallgatta végig „mesémet”. Azért előtte kikérdeztem kikkel volt, merre járt, mit ivott… hiszen ezek voltak azok az infók, amiket már éjjel elújságolt nekem. Egy „a” betűs változtatás sem volt válaszaiba, tehát alátámaszthatom ismét azt a mondást, hogy "a kisgyerek és a részeg ember mindig igazat mond.”
Ui: részeg kisgyereket még nem faggattam, de szerintem ő sem hazudik.