A lecke föl van adva

Sosem bírtam azokat az embereket, akiknek nincsen egyénisége… akik csak a másikat próbálják majmolni, mert azt gondolják attól ők is menővé válnak, rájuk is felnéznek majd. Képtelenek meglátni, hogy mindenkinek van kisugárzása, egyéni jelleme… ami utánozás nélkül is tud értékekkel bírni. Neked van frufrud, nekem is lesz, neked van szép naplód, nekem is lesz, neked van szép szoknyád, nekem is lesz…
Régen az én életemben is volt ilyen és engem kifejezetten zavart. Bármi változtatás volt, észrevettem másnál is… de nem szóltam, mert a másik személyt nem akartam megbántani, ezáltal a megformált véleményemet elraktároztam magamnak.
Nem kedvelem azokat sem, akik önmaguk bosszúja végett minden fajta dolgot bevetnek, csakhogy borsót törhessenek a másik orra alá. Pedig csak azt kellene észrevenni, hogy a közösnek vélt út iszonyú szerteágazó, és már valójában rég letértek róla… Kevés az olyan ember, aki egy fájdalmas szakítás után csöndben el tudja engedni a másikat és nem azzal törődik, a volt kedvese kinek az oldalán találta meg boldogságát. Miért kell egy lezárt korszak után is elemezni, vádaskodni, őrjöngeni… miért nem lehet csöndben, igazságosan elosztani mindent, miért nem lehet kulturáltan megbeszélni a problémákat… Amikor én váltam, ennek már jó pár éve nekünk sem ment a kulturált viselkedés. Én költöztem el abból a lakásból, ahol közösen éltünk, én hagytam ott minden olyan dolgot, ami hozzám tartozott és én mondtam azt, használd nyugodtan, majd pár hónap múlva becsöngetek értük és akkor elviszem. Ezáltal nem rögtön csupaszítottam le a lakást, időt hagytam, hogy mindent beszerezzen, hogy ne egyszerre költse el pénzét, hanem a maga tempójában pótolja mindazt, ami pár hónap múlva már nem az ő lakóterületében fog működni. Az már más kérdés, hogy nekem a büszkeségemet sértette volna mindez, mert számomra ez nem jelentett volna mást, mint egy alamizsnaként otthagyott holmik használatának engedélyét… Ő viszont az én jóhiszeműségemet kihasználva, és a pár hónapos határidő lejárta előtt galád módon próbált kisemmizni, aminek következménye, hogy bennem is fordult valami és ebben az esetben a fogam fehérjét én is képes voltam megvillantani. Elárulom nem szép látvány, de ha nincs ok, akkor az okozat is elmaradt volna.
Néhány sértett ember hihetetlen dolgokat képes produkálni, őket valójában csak a legnagyobb jó szándékkal tudom embertársaimnak nevezni. Néhányukat úgy tudom elképzelni, mint akik láncaikat csörgetik, szájuk habzik, mert úgy érzik minden ki lett húzva lábuk alól.
Pedig ahhoz, hogy ez a stabilnak vélt talaj elkezdjen koszolódni, a beton föltörni, majd a törmelék sebet ejteni a lelkeken és végén már por mocskolja mindenüket, ahhoz valójában mindketten hozzájárultak.
Az én baráti társaságomban is megtörtént már az ilyen, és amit nagyon becsülök, valaki nem is menti fel alóla magát, ugyanúgy vétkesnek tartja önön személyét, mégha valójában sokszor csak története egyik szenvedő alanya volt. Nem értem miért kerül ilyenkor a láncaikat zörgető felek szemeikre egy olyan szemüveg, amiben mindig csak átformált képet képesek látni. Biztos vagyok benne, csak a bosszú az, ami vezényli őket, és ez nem más, mint a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” szindróma. De azon még valójában nem gondolkodtak el, hogy az ezzel a negatív töltettel bíró lények, miket ártanak. Hiszen az elégtétel sosem jön testünk, vagyis inkább lelkünk letisztult bugyrából, hanem egy olyan helyről érkezik, ahol csak mocskos, elsötétedett érzésvilágok lapulnak, jobban mondva úgy dolgoznak, mint a vulkánok. Időnként kitörnek, kezelhetetlenek, időnként csillapodnak, újra, meg újra működésbe lépnek, de kihűlni sosem fognak.
Nem csak hogy maguknak és a közvetlen környezetüknek ártanak, de ugyanakkor remek beszédtémává válnak egy jó kis baráti kávézás alkalmával, ahol nem a bánat, hanem a szánalom és vicces nevetések végett a sós könnyek gurulnak azoknak szemeikből, akiket próbálnak hibáztatni, gátolni, besározni…
Fura, hogy nem veszik észre, hogy minden egyes galád cselekedettel csak jobban összekovácsolja a másik párt, még szorosabbra fűzi közöttük az áttörhetetlen falakat…
Pedig ez a fal eleinte csak lassan épül, néha a kezdeti időszakban még talán az elsüllyedés tényét sem zárnám ki, majd a kreált problémák megjelenésével észrevétlenül összefonódnak, összekovácsolódnak és köveiket utána már együtt rakják… így alakul ki egy áttörhetetlen erőd, amit végül egy olyan személy segítségével építettek, aki pont az ellenkezőjét akarná. De ha egy kicsit is belegondolunk és mögé nézünk, kérdem én, miért hiszi bárki is azt, hogy a sok bosszúság majd mindenhol bosszúságot von maga után, és ezáltal elindít egy lavinát. Akik életünk gátjai illetve akadályozó tényezői, valójában bármilyen álarcot is húznak magukra, a múltból hozott és a jelenre kivetített dolgok már rég ráégtek testüknek árnyképeire és ez az, amitől soha az életben nem fognak tudni megszabadulni. Na jó, nem biztos, hogy soha, de a láncokat csakis önmaguk képesek leoldozni testükről, a habzó száj tényét is csak ők tudják helyreállítani… Itt már csak az a kérdés maradt: mikor képesek erre az emberek és mikor tudják azt mondani, hupsz na ezt is megoldottam.