Könny, szeretet, buli, avagy Virág születésnapja 2. rész

Jöttek a vendégek szépen sorban… én a konyhában még az utolsó simításokat végzem, hiszen a patiszon a cukkini csakis frissen rántva jó… ellenőrzöm malac, máj rendben, semmi sem égett oda, isteni illatok mindenhol. Ahogy kilépek a csapó ajtón, látom a szép számú vendégsereget, akik nagy kerek szemekkel csodálják az étterem díszítését, az étkeket, az asztalokon elhelyezett kis dobozkákat, mely Virág kedves ajándéka mindenkinek…
Alig teszek meg pár lépést, máris egy kedves ismerős állít meg:
- Krisztuka, hát te mikor jöttél, nem is láttalak?
- Ezen ne csodálkozz, mert Kis Virággal tegnap óta itt vagyok. – majd hangosan nevet egy nagyot.
Bármerre nézek mosolygós, vidám arcok, színes csomagok, kacagások, ölelések, mindenki az ünnepeltet köszönti. Széles és ötletes ajándékok terén a paletta.
Egy kis idő múlva Virág mindenkit invitál, a hidegtál, korgó gyomrokra vár.
Aztán mi öten indulunk, kezeimben vaskos könyvek, többiek egyöntetűen előre engem löknek. Beszédet várnak tőlem, de ez ma nem megy, ha most belekezdek valami szépbe, érzelgősbe, nem tudom visszafolytani könnyeim, én fogom elbőgni magam. Ezen oknál fogva nem is cizellálom túl, egyszerűre és rövidre zárom.
- Próbáltunk olyan ajándékot kitalálni számodra, aminek te nagyon örülsz. Ezek pedig nem más, mint a könyvek. Most könyvtárad általunk, kettővel gyarapodik.
Virág azonnal kibontja, kiemeli a vaskos irományokat… meglepődik, a címeknél azonnal megakad: Kis Virág-Világ 1. kötet, Kis Virág – Világ 2. kötet. Erre tényleg nem gondolt… látom, telibe találtunk. Rögvest fellapozza, teljesen meghatódik, szó bennszorul, könny kicsordul… majd magasba emeli: - „Ez a saját blogom, beköttetve.”

Többen el illetve rácsodálkoznak és kórusban azonnal a többi példányszámot követelik…
Aztán jön a mosoly meg az ékszeres doboz… teljes a siker. Pedig ha tudnád drága barátnőm itt még nem ért végett számodra a mai meglepetéssorozat... :)

Folytatódik a csevegés, falatozás, italozás, vidámság… Nézem Virág szeme csillog, látom boldog, nagyon boldog. Végre nem kell álarcot felvennie, nem kell olyan úton mennie, ahol a boldogság csak mellékutcában található… főúton halad, és a legfontosabb, hogy mindezt teszi boldogan.

Sürgök-forgok, jövök-megyek, beszélgetek… tudom így nem lesz feltűnő, ha pár percre köddé válok. Blogolók levelei még táskámban lapulnak, a megfelelő pillanatra várnak, hogy felfedjem ittlétüket. Az italos részen először Napocskát támadom le, újra segítségre kérem.
- Fölolvasnád Ágnes írását? Ő az egyik kedves blogger… folytatnám még magyarázatom, de befejezni már nem tudom mondatom, mert azonnal a választ megkapom.
- Perszeee, mikor nézhetem át a szöveget?
Nem sokkal később megérkezik Virág bátyja és kedves családja. Érzem, Márk sorai rá „várnak”. Olyan katarzis lenne, ha utolsó írásként az ő gondolatai csendülnének fel és mindez a báty szájából. Igen, ez jó ötlet. Természetesen rögvest a tettek mezejére lépek és azonnali sikert be is zsebelem.
Visszaszökkenek Virág látószögébe, mindent elintézni egyszerre nem lehet, mert akkor ez a lány rájön, itt még valami összeesküvés lehet.
Poharak megtöltve, mi elhalkulunk, ő pedig belekezd. „Tudom, most mindenki valami nagy beszédet vár tőlem, de meg sem bírok szólalni…” Szinte remeg a hangja, és a pohár a kezében. Ott áll teljesen meghatódva, nem is tudja, kire nézzen… Szívem szerint átölelném, de sajnos most nem tehetem, ez nem az a helyzet.
Jöhet a koccintás, majd irány az ételes pult, ahol érdekes hangfoszlányokba ütközöm: „Uh, ez tök finom, ezt kóstold meg, jézusom, itt lánykérés lesz vagy miért főztek ennyit, jaj ez a kedvencem, csak keveset szedek ebből, mert még mást is meg akarok kóstolni, ez mivel van töltve… azt hiszem ebből gyomorrontás lesz…”
Csörögnek a kanalak, kések, villák, halkul a társaság, hiszen teli szájjal mégsem beszélünk… igaz ennek a mondatnak a mi asztalunknál az a vége: annyit. :)
Hirtelen Virág kiált: - "Kriszta, most írt nekem Murat!" És a lelkem, szívem melegséggel megtelik, mert tudom ebben nekem is volt egy észrevétlen „üzenet”.
Szék mozdul, látom, újra mennek, ismét szednek, mindenkinek ízlik az étel. Teljes a siker. De jó!
Úgy érzem, most vagy soha, ez egy remek alkalom, a maradék írást a kezekbe varázsolom. Mindenki gyorsban átolvassa a papírokat... van, aki a mellékhelyiségig vonul el, van aki az italos pult mögé szökken…
Virág feláll, középre helyezkedik, aztán belekezdünk. Először az én e-mailem került terítékre, Jutka által. Ebből, drága barátnőm mindent megért, mi zajlik most éppen és hogyan is indult el a történet. Oh, oh, máris látom, csillog a szeme, itt aztán mindjárt egy sós könnycsepp az arcra csordul, az én lelkem pedig örömtáncra perdül. Csöndben hallgat, figyel, némelyik írásnál felnevet, elmosolyodik, aztán ismét szemeit törölgeti… Közben látom, néhány vendég szintén a könnyeivel küszködik…mindenki némán mered a felolvasóra, elgondolkodnak és pontosan tudom a „feladók” mondatai nem csak az ünnepelt szívében érnek célba. Megható, nagyon megható a látvány!
Az utolsó levél után azon kapom magam, nyakamba zuhan, szorosan átölel és zokog. Nem kellenek a szavak, nem kellenek a kedves mondatok, ebből pontosan tudom, és értek mindent. Én sem bírom már tartani magam, együtt sírunk, együtt nevetünk, majd együtt lapozzuk át ismét, a kedves ismeretlen ismerősök sorait.
A sokkból gyorsan a torta ment ki. Irány a hűtő, tűzijátékok a helyükön, villany leolt, mindenki énekel… jöhet a kívánság :) majd a buli.
Erre a táncos mulatságra már csak a szűk kör marad… de a hangulat így is kifogásolhatatlan. Volt itt minden, pálinka tánc, fejrázás, tombolás, pörgetés, forgatás… majd hajnalban táncparkettbontás, hogy pár órával később ismét visszatérjünk...