Elmúlt hét történései

Az elmúlt napokban elég sok minden történt. Kezdődött egy tihanyi levendula fesztivállal… ahova nagy lendülettel érkeztünk. Célunk minél több levendulát szedni. Ettől gyorsan el is tántorogtunk, mikor kiderült, ehhez a növényhez két órás gyalogtúra alkalmával jutunk csak hozzá, mi pedig ennél azért kényelmesebbek vagyunk, így maradt a pénzért vásárlás. Tövestől vettem belőlük párat, és mivel a tűző napot szeretik, így teraszom tökéletes alanyai lesznek ezek a szép lila növények. Az elbokrosodás veszélye végett felmerült bennünk, jövőre nálam fesztiválozunk.

Majd rövid séta az Apátságnál, onnan átruccantunk Balatonfüredre, a tavalyi szép emlékek színterére… természetesen egy jó kis kávé mellett, nevetésekkel fűszerezve felelevenítettük az elmúlt év ott töltött napjait.
Balatonra a héten ismét visszatértem, de most már forgatni. Fiatal, hátrányos helyzetű főleg roma ökölvívó gyerekek edzőtáborában filmeztünk. Szívszorító látvány fogadott. Volt, aki félénken közelített, volt, aki nagyon vagányan ugrált kameránk előtt, volt, aki csak egy szóval tudott válaszolni kérdésemre, volt, akiből dőlt a szó… Próbáltam picit feloldani a helyzetet, ezért megkértem őket, mutassák meg mostani szobájukat. Azzal a céllal tettem mindezt, hogy pár kis lurkóval ott beszélhessek, ezáltal észre sem veszik, nem csak tőmondatokkal fognak felelni kíváncsi kérdéseimre, hanem a kitárult ajtó után önmagukat is kitárják picit. Cselem bejött, sőt amikor megnéztük a szobához tartozó fürdőszobát is, kiderült ez jobban tetszik nekik, mert otthon nincs ilyen szép csempe. De meglepődtem akkor is, amikor kiderült, valaki nem szerette a húst… Ez az edzőnek is feltűnt, ennek ellenére megkérte a gyereket egyen egy keveset belőle. Megkóstolta, pár másodpercig forgatta szájában, majd azonnal le is nyelte. -„Hiszen ez finom!” Na akkor nyilvánvalóvá vált, ő ilyet még életében nem evett és ez mégiscsak ízlik neki… Megható sorsok, megható jelenetek…
A héten végre visszakaptam autóm papírjait is. Ehhez természetesen három napos utánajárásra volt szükségem, de most már ez sem érdekel, a lényeg autóm leműszakiztatva, (kimutatták tökéletes az állapota) hivatalosan is nyomhatom a gázpedált.
Bátyám nagylánya (Lilla) 11 éves lett, szülinapi buliján volt vízibombázás, csoki szökőkút, nagy evések, ünneplések, mindez majdnem húsz gyerekkel megspékelve... Sokszor azt sem tudtam ki szól hozzám, hogyan szólítsam őket... de hát a barátnők, azok barátnők, senkit nem lehetett kihagyni erről a napról.
Egyik este kávéztam Erikával, majd ugyanezt megismételtük Virággal kiegészülve vasárnap délután is. A maradék időmben, meg esténként focimeccs nézések, izgalmak, szurkolások… Szóval mindig történt valami.

Holnap meg újra munka… de erre most még gondolni sem akarok.
Murat egy hete hazautazott szüleihez, aminek örülök is, meg nem is. Örülök, mert utoljára nyolc hónapja, vagyis októberben járt otthon, és szomorú is vagyok, mert most nincs sok ideje rám. Bár így is tudom kivel mi történt, ki mit kapott, mikor merre jár, kikkel találkozik… de ez nem elég :) Hogy önző vagyok? Lehet! Nem! Biztos :)

Nemsokára ma is beszélünk, aztán centimből hamarosan levághatok ismét egy darabot, vagyis egy napot. Parkettámon már nagy kupacban a jogosan lenyisszantott kis kockák... de sajnos még mindig van miért ollót ragadnom. Azonban ha ilyen mozgalmas hetekben lesz részem újra, mint volt az elmúlt időkben, akkor pikk-pakk röpülni fognak a napok… utána meg már végre szabadon megtehetem én is :)