Az óvodában kötött barátságok felnőtt korban általában rég tovatűntek.
Az általános iskolai szorosabb kapocs, hiszen fiatal korunkban a megannyi csínytevések összekovácsolnak bennünket, de a tovább tanulásnál ez a kapocs már lazulni kezd.
A középiskolai barátságok, tartósabbak lehetnek…bár ezek is képesek könnyen szétszakadni.
Aztán jönnek a munkahelyi barátságok, amikben én legtöbbször csalódtam.
Akkor, ott azt gondoltam, ha már nem leszek azon a helyen, biztosan átvészeli kapcsolatunkat a távolság. Tévedtem.
Szerencsére azért vannak olyanok, akik meg pont akkor mutatják meg valós arcukat, és akkor nyújtják kezüket, mikor én már nem abban az épületben dolgozom.
Fura.
Nem vettem őket észre, mert amit akkor a többiekkel barátságnak hittem, kielégített.
Már tudom, vak voltam. Nem bánom, hogy nem beszélek velük, nem bánom, hogy az álarcot viselő arcukat, mondatukat már nem nézem, nem hallom.
Annak örülök, hogy akik mindezek után utánam nyúltak, még akkor is „akarták” közelségemet.
Bennük tényleg feltétel nélkül megbízhatok.
Fura módon ismerhetjük meg barátnőinket.
Nekem van olyan, akit valakin keresztül ismertem meg (de az összekötő kapocs, már rég lemorzsolódott) vannak olyanok, akik a már fent említett munkahely „hozadékai”, vannak olyanok, akik költözésem, vagyis új lakásom szomszédai, de barátnőimé nőtték ki magukat…
Az élet mindig oda teszi a szituációt, csak fel kell ismerni, hogy a számunkra sokszor fura helyzettel mit is akar üzenni.
És pont ez az. Üzenet.
Tavaly karácsonykor jelzett telefonom, üzenetem érkezett. Ez még nem is lenne szokatlan, hiszen a sablon sms-ek előszeretettel megtalálnak e napon is. Mikor nyúltam a készülék után, és rápillantottam a feladó nevére, hirtelen azt hittem álmodok.
Mint mikor villámlik olyan gyorsan jöttek elő a vele kapcsolatos régi emlékképek, a nyaralások, a bulik, a társasozások, a mozik, a vacsorák, a kerti partik…a közös élmények. Mondatai rövidek voltak, de személyesek. Rögtön értettem ez nem azért íródott, hogy a kör sms-ben benne legyek, nem azért talált el, mert csak úgy elküldték. Nem! Ezen a napon, aki személyes jókívánságait írja le, annak fontos lehetek.
Ez a pár sor, -ennyi év távlatából is- jó érzéssel töltött el. Aztán válaszom után elhatároztam, levelet is írok a feladónak.
Egy 12éve nem látott ismeretlen ismerősnek nem lehet röviden papírra vetni gondolataimat, hiszen sok minden történt velem. Megpróbáltam a legfontosabbakat kiemelni, de még így is több oldalas lett. Bárhogyan is húztam ki belőle sorokat és formáltam rövidebbre mondataimat, a mennyiség ugyanannyi maradt. Nem tudom hogyan csináltam. Pontosan tudtam, hogy ő is ugyanezt fogja érezni, ugyanaz az érzés fogja átjárni testét, lelkét, mint, amit én is átéltem általa, karácsony szent estén.
Aztán egy nekem rövidnek tűnő, de neki biztosan hosszú, őszinte levél volt a felelet. És ez naponta minimum 2-3x biztosan még megtörtént köztünk. Valahogy faltuk a sorokat, nem sajnáltuk az időnket. Mindketten tudtuk a másik óránként, de lehet, percenként frissíti levelező rendszerét. Vágytunk egymás soraira.
Majd jött a személyes találkozó. Mintha első randevúmra készültem volna egy fiúval, oly izgatott voltam.
Ez a pár sor, -ennyi év távlatából is- jó érzéssel töltött el. Aztán válaszom után elhatároztam, levelet is írok a feladónak.
Egy 12éve nem látott ismeretlen ismerősnek nem lehet röviden papírra vetni gondolataimat, hiszen sok minden történt velem. Megpróbáltam a legfontosabbakat kiemelni, de még így is több oldalas lett. Bárhogyan is húztam ki belőle sorokat és formáltam rövidebbre mondataimat, a mennyiség ugyanannyi maradt. Nem tudom hogyan csináltam. Pontosan tudtam, hogy ő is ugyanezt fogja érezni, ugyanaz az érzés fogja átjárni testét, lelkét, mint, amit én is átéltem általa, karácsony szent estén.
Aztán egy nekem rövidnek tűnő, de neki biztosan hosszú, őszinte levél volt a felelet. És ez naponta minimum 2-3x biztosan még megtörtént köztünk. Valahogy faltuk a sorokat, nem sajnáltuk az időnket. Mindketten tudtuk a másik óránként, de lehet, percenként frissíti levelező rendszerét. Vágytunk egymás soraira.
Majd jött a személyes találkozó. Mintha első randevúmra készültem volna egy fiúval, oly izgatott voltam.
Én érkeztem először. Szívem a torkomban dobogott, és, hogy ne izguljak annyira, hogy gyorsab
ban teljen el az a pár perc, inkább feltárcsáztam egyik barátnőmet.
Majd véletlen megpillantottam, már a mozgólépcsőn tartott felfelé. Első ránézésre, semmit nem változott. Amint egymással szembe kerültünk átöleltük, de inkább jól megszorítottuk egymást, magunkhoz húztuk a másikat, és pontosan ugyanazt éreztük. A szeretetet.
Egy kávézóba tértünk be és ott aztán csak akkor halkult el asztalunk, amikor valamelyikünk a mesélés közben levegőt vett. Áhítottan hallgattuk egymás történeteit, szerelmi életeit, munkáit… Fél szavakból is megértettük egymást. Félelmetesen egy nyelvet beszéltünk. Mintha nyelvvizsgánk volna egymás nyelvéből, nyelvezetéből.
Egyszer csak azt vettük észre, zárnak, mennünk kell.
És még mennyi mindent nem beszéltünk át…
ban teljen el az a pár perc, inkább feltárcsáztam egyik barátnőmet.Majd véletlen megpillantottam, már a mozgólépcsőn tartott felfelé. Első ránézésre, semmit nem változott. Amint egymással szembe kerültünk átöleltük, de inkább jól megszorítottuk egymást, magunkhoz húztuk a másikat, és pontosan ugyanazt éreztük. A szeretetet.
Egy kávézóba tértünk be és ott aztán csak akkor halkult el asztalunk, amikor valamelyikünk a mesélés közben levegőt vett. Áhítottan hallgattuk egymás történeteit, szerelmi életeit, munkáit… Fél szavakból is megértettük egymást. Félelmetesen egy nyelvet beszéltünk. Mintha nyelvvizsgánk volna egymás nyelvéből, nyelvezetéből.
Egyszer csak azt vettük észre, zárnak, mennünk kell.
És még mennyi mindent nem beszéltünk át…
Azóta ugyanúgy mennek a levelek, mint eddig. Ugyanolyan őszintén, ugyanolyan kitárulkozóan és szeretettel.
Ma eljött hozzám, meglátogatott. Amint maga után behúzta bejárati ajtómat, máris belekezdtünk.
Ma eljött hozzám, meglátogatott. Amint maga után behúzta bejárati ajtómat, máris belekezdtünk.
Most annak örülök, hogy az élet ismétli önmagát, mert megint csak azt vettük észre, már késő van, mennie kell.
És még mennyi mindent nem beszéltünk át...
Fura. Ha ő akkor nem gondol rám, és ha ő, akkor nem küld nekem üzenetet, ha én, akkor nem válaszolok, ha nem küldök utána egy hosszú kitárulkozó levelet, ha…
Ilyenkor örülök, hogy a „ha” szóval kezdődő mondatokról felesleges beszélni!
Ilyenkor örülök, hogy a „ha” szóval kezdődő mondatokról felesleges beszélni!
1 megjegyzés:
Tudod, "ha" nem találtuk volna meg egymást (mert ez nem csak rajtam múlott), biztosan tudom, kevesebb lennék! Nem pusztán egy barátnővel, nem egy csak egy élménnyel, hanem magával az Élet ízével! Köszönöm! :)
Megjegyzés küldése