2009. március 12., csütörtök

Barátnőm útkeresései

Írtam már egy lányról, akivel közel 12 éve nem találkoztam. Személyes ölelése óta a támaszom, a pszichológusom, az őrangyalom, az ikertesóm a … Barátnőm.
Félelmetes rezgésekkel vagyunk egymásra hangolva. Ismerjük egymás gondolatait, talán szavak nélkül is tudnánk együtt élni…
Írt egy könyvet. Legnagyobb bánatomra nem lehet boltban kapni. Minden találkozó alkalmával reménykedtem, hátha ma kezembe adja, hátha ma megkapom, hátha … Minap ismét nálam járt és végre előhúzta táskájából azt, amire annyira vártam, vágytam. A szépen beköttetett, regényét! Igen, elhozta magával. Megkaptam! Talán úgy örültem neki, mint anno egy hőn áhított karácsonyi Barbie babának, akit féltve őriztem, szerettem. Megérkezése után írását az előszobai cipőszekrényemre csak úgy könnyedén rátette, szinte dobta. Mintha egy szokványos bulvár újság volna, amivel pontosan így szoktunk bánni. "Mit csinálsz? Ember! Egy gyémántot csak úgy dobálni, nem szabad!!!!!" Tört majdnem fel belőlem.
Én örömömben ujjongtam, és azt kérdeztem magamban: „-mért kellett rá ennyit várnom?” Bevallom, nem vagyok egy nagy könyvolvasó (inkább filmeket nézek) de ezzel a könyvvel hamar végeztem. Az engem foglalkoztató kérdésre is hamar választ kaptam, rögtön a bevezetőben:

„Te, aki oly szerencsés vagy, hogy kezedben tarthatod életem első s nem utolsó regényem, jól becsüld meg! Becsüld meg, mert olyan titkokról olvashatsz, melyeket Rád merek bízni… s Te tartozhatsz azon kedvenceim közé, aki egyáltalán kezébe veheti ezt a naplónak nem nevezhető énregényt…..s olvasd úgy is, hogy tudd, most már Te is életem részévé válsz.”
Hát igen, azért mert most felbukkantam az Ő életében, és azért mert január 22-i találkozónk óta napi szinten többször is beszélünk, vagy találkozunk vagy… az még nem jelenti azt, hogy rögtön „hozzám vágja”, hogy: "Tessék, olvasd el, meséljen írásom helyettem." Neeeem! Ez pont így volt jó. Nagyon gyorsan kivívtam szeretetét, bizalmát, és ezért fel merte mindazt a sok bolondságot vállalni előttem is, amit lehet, ma már nem tenne meg. (bár ezt nem így gondolom) Így vált Ő nyitott könyvvé előttem. :-) Mert bizony ez egy vidám életrajzi amolyan:
hogyan szedjünk fel pasikat, mennyi mindent képesek vagyunk a férfiakért megtenni, és hogyan csináljunk magunkból néha totál hülyét, de mindezt büszkén - könyv.

Ami a „legszebb”, a könyv minden sora valós. Hivatalos megfogalmazásban ez így hangzik: Megtörtént esemény.
Semmi másra nem volt szükségem, csak egy kényelmes kanapéra és egy kis csöndre. (373 oldalnyira) Az egész egy visszaemlékezés, ami néha múlt, néha jelen váltakozására épül. A sorok olvasása maguktól adták a képzelő erőt, ami megelevenítette a tartalmat. (Ehhez, az írónőnek gratulálok, az ő érdeme, hogy ennyire élesen láthattam mindent, eszméletlenül jól ír) Már-már olyan filmesen „tálal”. Minden előttem volt, csak őt kellett beleképzelni a helyszínekbe. A történeteken át sokszor nekem is eszembe jutottak régi pasizásaim, bugyuta emlékeim. Megjegyzem az ő ballépései sokkal meredekebbek és mulatságosabbak, mint az enyémek. :-)
Sokszor nevettem, volt hogy könnyeztem a szomorúságtól, és azon gondolkodtam, mért történtek ilyenek Vele? Nevettem, mert olyan abszurd estekről írt, amik kabarékba is beillenének. Aztán könnyeztem is, mert mikor azt gondoltam minden a legnagyobb rendben van vele, valami negatív történt. Ha belegondolunk ez mindig így van.
Hányan kerülnek kínos szituációkba, szerelmi háromszögekbe, és hányan képesek elnézni vagy nem meglátni a már-már sikító negatív jeleket csak, hogy tartózhassanak valakihez. Ugye, ugye? Hát ez utóbbi, ebből a könyvből kimaradt. Ami elmúlt, annak múlnia kellett, ami sérülté vált, abból tovább lépett. Jó, néha gyengeségből, néha szerelemnek hitt érzésből még vissza talált néhány fiúhoz, illetve a fiúk hozzá, de ezek már csak egy utolsó próbálkozás erőpróbái voltak. Sokan az elválás után jöttek rá, kit és vele együtt mit veszítettek el. Ez, szerintem a legtöbb ember életében pontosan így van.

Érdekes és értékes titkokat tárt elém, amit valóban csak köszönni tudok Neki. Az élményt, a virtuális utazást, a bizalmat... és azt, hogy az általa is féltve őrzött könyv titkaira méltónak talált.

Tudom, nemsokára jön az újabb könyve. Más hangvételben, más történetekkel, de ugyanebben a témában. Remélem az a könyv is kezembe kerül. És itt, most had ragadjam meg az alkalmat, üzennék Neki:

Drága Barátnőm, mihamarabb szeretném azt is olvasni már!

2 megjegyzés:

KisVirág írta...

Éretettem! (és most egyenesbe vágva magam egyik karom kinyújtott, feszes tenyérrel szorosan a bal oldalamhoz szorítom, jobb kézfejemmel fejem mellett pedig úgy tisztelgek, akár annak idején úttörő koromban) :) Készül, kész lesz, csak egy hónapot adj még :)
"Szokás szerint" lestem fel ide, és meghatódva térek a leveleimhez! :) És még valami...
akik olvasták, olvassák, "csupán" elolvasnak egy élet-rész-történetet, esetleg tévesen úgy is vélik, már ismernek, ám vannak kivételek, akik ennél jóval több titkot kapnak belőlem, rólam. Te ilyen vagy, mert nem csak olvashatsz rólam, hanem belém is láthatsz! Egészen mélyre! Én én ennek sokkal jobban örülök! :)

Névtelen írta...

"Mit csinálsz? Ember! Egy gyémántot csak úgy dobálni, nem szabad!!!!!"

...Nem sok baja lesz a gyémántnak ha dobálod... :-)
Érted. Ezért gyémánt. :-)



Na jó, tudom, az értékére gondoltál, csak ez így kikívánkozott. Pussz.
P