Írni tanulok

Többen rám szóltak, hogy mért nem írok, mért nem olvashatnak… Ma is megkaptam: „Több mint 1 hete nincs új írásod!„ És én ezen mosolygok.
Ez az egész számomra úgy indult, hogy egy barátnőm blogbejegyzéséhez szerettem volna hozzászólni, de rögtön falba ütköztem. Csak úgy írhattam meg neki gondolataimat, ha felregisztrálom magamat. Gondoltam, gyorsan kitöltöm az adatlapot, kevés személyes adattal (így egyedül Ő ismer rám) én meg majd irogatom Neki megjegyzéseimeti. :-) Ez 3 napig így is történt. Aztán egyik lefekvés előtt a kíváncsiság befészkelte magát gondolataimba. Ekkor megnéztem mi is ez az egész. Rátaláltam a blogkészítésre, a sémákra, a formákra, a színekre… és elkezdtem tervezni. Majd azt vettem észre már hajnalodik és én még a laptop előtt pötyögök. Az induló kép, számomra nem volt kérdéses. Megmagyarázhatatlan érzéseim, vonzalmaim vannak a víztornyokkal kapcsolatban. Nem tudom miért, szeretem őket, engem megnyugtatnak. Pedig némelyik, talán félelmet áraszt magából, nekem mégis másról „beszél”. Nagyon sok időt el tudok időzni előttük. Nemrég egy képet akart nekem venni valaki ajándékba és megkérdezte milyet szeretnék. Azonnal rávágtam: „Víztornyosat”. Ma a nappalim falát díszíti.
Az idézet, a mottó is rögvest helyükre kerültek… mind mind már régóta életem kísérő mondatai. Aztán mikor az egésszel készen lettem, egy gyors e-mailt írtam barátnőmnek. „Meglepetés” tárggyal. Megkértem nézze meg és adjon ötleteket, de főleg kritikát… Persze, csak egy kedves szívet melengető mosoly és pár kedves biztató gondolat volt válaszának tartalma. Mondhatni útravaló a "fertőzéshez" :-)
A mosolyt időnként újra visszakapom (Tőle és másoktól is) a megjegyzés rovatban vagy egy azonnali telefonhívással, hogy: "ezen jót nevettem, ez elég szomorúra sikeredett, erről nem is tudtam…"
Legnagyobb problémám ezzel az egésszel az, hogy sosem tudtam szépen írni. Annak ellenére, hogy a média része életemnek, mégsem tanultam meg jól írni. Inkább beszélek /és szerkesztek/ az valahogy könnyebben megy nekem, mint az írás. Mert csacsogni mindenki tud, illetve a nők többsége szeret is. Én meg pláne :-) Ott nem kell azon morfondíroznom, hogy jaj hová is lyukadok ki egy-egy mondattal, hogyan is kell jól elmondanom… hiszen akikkel beszélek, azok értik a kör- vagy egyszerű mondataimat, gondolataimat... Na de az írásnál már egészen más a helyzet. Ráadásul, ha számomra ismeretlen emberek is olvassák írásaimat, akkor meg pláne másképpen kell szavaimat "csűrni, csavarni". Szóval tanuló fázisban vagyok.
Imént utána néztem, hogy a blogolás elterjedését mikorra és hová lehet tenni illetve kötni. Meglepődtem az olvasottakon: „A blogolás hajnala: A „weblog” kifejezést Jorn Barger alkotta meg 1997 decemberében. A weblogok gyakran frissített oldalak, melyek más cikkekre mutatnak a weben, gyakran megjegyzésekkel és azonos oldalon megtalálható cikkekre mutató linkekkel. Egy weblog egyfajta folytonos utazás egy emberi útikönyvvel, akit megismersz. Sok útikönyvből lehet választani, és mindegyiknek saját olvasótábora van…
„A blogolás elterjedése: A blogolás és a civil média nagy lendületet kapott a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Az eseményeket megíró civil tudósítók, a terrorizmus elleni háború témáját megbeszélő webnaplók, és a veszteségek feldolgozásában segítő blogok komoly figyelmet kaptak. A kezdetben az Instapundithoz hasonló jobboldali blogokat vonzó témában hamarosan megjelentek a baloldali álláspontot képviselő bejegyzések is, így 2003-ban a Forbes Magazin már a tág értelemben vett "háborús blogokról" közölhetett cikket."
Én csak magam szórakoztatására, saját gondolataim kiírása végett „írok”. Néha vidám, néha szomorú hangvételű soraimmal próbálom megfogalmazni időnként lelki bánatomat, vívódásomat vagy örömforrásomat. Ezáltal nem csinálok mást, mint: írni tanulok!