2009. március 17., kedd

Amikor valamit nagyon akarok...

Talán kiderültek eddigi soraimból, talán nem, de az én nagy szerelmem a filmezés. Legnagyobb áldozatot is képes voltam érte meghozni. Elváltam, vagyis felborítottam boldognak hitt, vagy csak hinni akart házasságomat! Tudom, most sokan elítélnek, sokan megvetnek érte. Hány, de hány száj nyílik ki ellenem, hogy itt egy munkamániás, egy megszállott, aki … Pedig ez nem így van. Illetve, csak részben van igazuk.
Férjemmel, 30nm2-en éltünk kettesben. A lakás galériás, sötét és számomra rideg volt. Eleinte örültünk a kis kuckónak, mivel legalább volt hová beköltöznünk. Ez az „otthonunk” apósomék üresen álló kis lakása, amit nagy szeretettel adtak nekünk kölcsön, használatra. Átmeneti szállásnak szántuk, több okból kifolyólag is. Kezdetben fel sem tűnt semmi. Mindent színesben láttunk. Kitakarítottuk, kifestettük, polcokat fúrtunk, bútorokat vásároltunk… Majd ahogy jöttek a szorgos hétköznapok, a tél, a ború, úgy jöttem rá, itt még a virágnak sincs elég fénye, egyre többet fáj a fejem, aminek mindig hányás a vége… Eljutottam odáig, hogy nem bírom. Innen tovább kell lépnünk. Igen ám, de ehhez a rendelkezésünkre álló pénz mennyiségnél többre lett volna szükségünk. Amink volt, azt hiába kuporgattuk, nem volt elég semmire. Majd a legjobbkor jövő „mentőövet” elkaptam és éltem az elém tárt lehetőséggel. Két éves, filmes munkába ugrottam azonnal fejest. Tv-s lány révén, pontosan tudtam mi mindennel jár ez. Ha éjjel van időm, éjjel dolgozom, ha nappal van időm, nappal dolgozom… az időmet be kell áldoznom érte. Csak egy valamivel nem számoltam: A férjem nem mellém állásával. Ő nem hitt sem a filmben, sem bennem, sem a rendezőben… senkiben. De tenni azért, hogy több legyen, hogy jobb legyen életünk, semmit nem tett. Én pedig vele ellentétben hinni akartam, és meg akartam mutatni, hogy sikerülni fog. Így magamra vettem minden problémát és egyedül „indultam” megoldani a lakáskérdést. Éjjeleken át pluszban dolgoztam (mert a filmezés mellett tv-ztem is) nem néztem sosem az órát, nem akartam elismerni, hogy én is fáradok… mindig csak a cél lebegett előttem. Nagyobb, tágasabb, világosabb, új lakás.
Majd jött egy szilveszter, amikor is az esti buli előtt
még a magyar hokiválogatott kapusával találkoztam egy rövid baráti beszélgetésre. Neki már előzőleg is panaszkodtam és meséltem társas magányomról, így nem érte váratlanul monológom. Kiborultam, ő meg csak hallgatott, bólogatott. Végén ennyit mondott: -„Este igyál meg két whiskyt, szedd össze magad és tedd fel Neki a kérdést.” Aztán eljött az este. Az iménti mondatok befészkelték magukat füleimbe. Buli gyülekezésének helyszínén (egy baráti pár lakásán) megittam első whiskymet. Ettől még nem éreztem semmi bátorságot. Biztos nem ezt az állapotot kell elérnem, így ittam még egyet. Na, ez már a célnak megfelelőbb érzést eredményezett, de még mindig nem voltam elég bátor, ezért gyorsan a 3. pohár fenekére néztem. Azon kaptam magam, máris cipőt kell húzni, indulunk a buliba és én még nem tettem fel kérdésem. Nekem ez nem megy! Én egy gyáva nyúl vagyok! Majd látva férjem nem felhőtlen arcát mellettem, a Villányi úton közlekedő villamos két megállója közt, vettem egy nagy levegőt és nekiszegeztem kérdésemet: -"Te el akarsz válni?" A felelet egy rövid, határozott szó volt: -„Igen”. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, leszálltam. Villamos tovább ment a barátokkal, a férjemmel, én pedig magányosan elindultam „haza”. Aztán egyszer csak Ő jött velem szemben. Kb 1h-át gyalogoltunk, mire a Blahára leértünk, ott ért minket az éjfél. Megálltunk, meghallgattuk a himnuszt, boldog új évet kívántunk egymásnak, és folytattuk utunkat tovább. Otthon, reggelig beszélgettünk és úgy döntöttünk, megpróbáljuk a lehetetlent. Adunk időt a házasságunk megmentésére. Ezt utólag úgy érzem, már csak én akartam, már csak bennem domináltak ezek a vágyak. Ő nem értette meg, ha segítene, ha Ő is oda tenné magát, együtt könnyebb volna minden. Szóval azon kívül, hogy abban a hónapban elmentünk az REM koncertre, két baráti születésnapi buliba, semmi nem változott. Még a koncertet is elrontotta a kedvtelenségével. Pedig Ők nem jönnek ide minden évben, Ők az én kedvenceim, neki sem volt ellenvetése, Ő is jönni akart velem… Különben is megbeszéltük, hogy mindketten akarjuk a jobbat, együtt akarjuk megmenteni a menthetőt, akkor miért nem így áll hozzá? Mérges lettem rá.
Aztán jött a 30. születésnapja. Remek alkalom gondoltam magamban. Hogy mire? Mindjárt kiderül. Előző este megsütöttem tortáját, vártam haza, hogy felköszönthessem ajándékaimmal. Minden így is történt. Másnap elment dolgozni, én pedig összecsomagoltam néhány holmimat és elköltöztem… Pont az Ő 30. születésnapján. Úgy voltam vele, ez egy neves kerek szám, felejthetetlenné teszem Neki. Felesleges tovább húzni bármit is, töltse egyedül ezt az estét, menjen, találja meg azt a lányt, aki képes az ő életében teljes boldogságot élni. Nekem nem ment. Most elég legyen annyi, hogy elváltam, a film sikeres lett. Könyv, dvd, tv és mozi verzió is készült belőle, a pénzt megkaptam, lakásom nagyobb, tágasabb, világosabb, szebb, új…
Egyik este úgy alakult, hogy egyedül voltam otthon, épp aznap az MTV fő műsoridőben vetítette filmünket. Lekapcsoltam az összes lámpát, meggyújtottam néhány gyertyát, lehalkítottam a telefonokat és elnyúltam a kanapén. A remekmű az én hangommal indult, a hideg kirázott tőle. Pedig tudtam, mindjárt megszólalok. Hányszor hallottam a montírozóban ezeket a mondatokat szalagról…gombóc lett torkomban. Majd ahogy ment a film nekem is jöttek elő emlékeim. Szinte párhuzamosan láttam életem szakaszainak képeit a mozgó kockákkal összemosódva. Stáblistánál elsírtam magam. Nem tudtam könnyeimet megállítani. Nem látta senki, nem hallotta senki. Csak szobám falai tudnának mesélni erről. Szerintem a hozzám közel állok pontosan tudták mi játszódott le bennem, mit éreztem… Jöttek a gratuláló sms-ek, én pedig fátyolos tekintet mögött próbáltam mindegyiket megválaszolni.
Most mikor már szó szerint unatkozom, és talán feleslegesnek kezdem érezni magam, mert semmittevésre vagyok ítélve, újra megkaptam a lehetőséget. Lehetőséget a kiteljesedésre, az alkotásra, a … Már egy ideje szó van arról, hogy felkérnek két filmhez. Az én szerepem ilyenkor mindig ugyanaz. Keresek, kutatok, agyalok, ötletelek, scriptelek, szerkesztek, fejben vágok, majd az igazi vágásnál beleszólok… szóval élek, létezem, és fontosnak tartom magam. Még akkor is, ha mások ezt nem így látják :-)
Tegnap a Föld túloldaláról megkaptam az e-mailt. Az írás nem kettő, hanem 7db filmet tárt elém. Igen! 7-en vannak, mint a gonoszok, :-) szokták mondani. Ez olyan 2-3 éves folyamatos elfoglaltságot jelentő munkafolyamat lenne. Gondolkodás nélkül, azonnal igent mondtam. Szokásomhoz híven, fejest ugrottam mindbe. Tátott szájjal faltam a sorokat és ámultam az olvasottakon. Máris cikáztak fejemben a témával kapcsolatos emlékeim, új ötleteim, már-már láttam a mozgó képkockákat… Iziben megírt válaszomban lejegyeztem első gondolataimat. Abban mindig vannak értelmes "vezér fonalak". Remélem az értelmet a címzett is megtalálta benne :-) Először 3 filmet és egy már kész film (alkotói között sajnos nem szerepelek, de a blogban írtam róla) dvd változatának előállítását céloztuk meg. Utána jöhet a többi, szépen sorban. Nem tudom, eléggé felnőttem e ezen feladatokhoz? Nem tudom, hogy ezek a dolgok csak életem rövid megállói lesznek vagy a végállomáshoz értem, és végre megtalálom teljesen önmagam? Nem tudom, mi az élet tanítása ezekkel a feladatokkal? Talán a magánélet és a munka közti helyes egyensúly megtalálása és annak megtartása? Talán az, hogy észrevegyem, az az állóvíz a tv-nél amiben voltam, már valóban nem nekem való…? Még nem vagyok képes megválaszolni a fenti kérdéseket. Csak egyet tudok! Én ma azt mondom: -"nagyon akarom ezeket a filmeket."

És, ha valamiket nagyon akarok, akkor bármit képes vagyok megtenni értük.
Ebben, válásom óta még nem változtam meg.

2 megjegyzés:

KisVirág írta...

Nagyon akartad, hát, el is érkezett hozzád, szinte az öledbe hullott :) azért, mert akartad, mert jó vagy benne, mert jó az, amit csinálsz és legfőképpen, mert NEM vagy felesleges! Gratulálok és várom a sikereket! :)

Krisztuka írta...

Te biztosan a köztes állapot minden mozzanatát is követni fogod. Mert belém láthatsz, mert akarom, hogy belém láss és mert Nekem jó, hogy engem látsz.